While Heaven Wept: Vast Oceans Lachrymose

írta Kotta | 2010.02.01.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Cruz Del Sur Music

Weblap: www.whileheavenwept.net/home.html

Stílus: Epikus/progresszí­v power/doom

Származás: USA

 

Zenészek
Tom Phillips - gitár, vokál, billentyűsök Rain Irving - ének Jim Hunter - bassz Scott Loose - gitár Michelle Schrotz - billentyűsök Trevor Schrotz - dob
Dalcímek
1. The Furthest Shore 15:50 2. To Wander the Void 06:27 3. Living Sepulchre 04:00 4. Vessel 07:47 5. Vast Oceans Lachrymose 05:01 6. Epilogue 03:12
Értékelés

Hoppá, most akkor mi van? Nem gondoltam, hogy nagyon meg lehet lepni még zenében, de itt hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Az előzetes infók doomról szóltak, igaz, a szofisztikáltabb hallgatók elé biggyesztették az "epikus" szócskát, ez pedig minden, csak éppen doom nem. Frankó US power riffeléssel indulunk, de még hozzá sem szokik a fül, már black metalos aprí­tás és egy szimfonikus téma váltogatja egymást. Mire egyáltalán felszaladna a szemöldök, addigra egy finom, lí­rai dallamot csócsálgatnak. Lehet ezt pszichedelikusnak nevezni, vagy éppen progresszí­vnek, de hogy doom lenne? Na ne, még akkor sem, ha van itt bizony vastag billentyűszőnyegen lassan hömpölygő téma bőven! Nem úszom meg, hogy ne tegyem fel meg magamnak a kérdést: hogyhogy még életemben nem hallottam erről a piszok jó zenekarról? És bizony ti sem, hogy megválaszoljam... Szóval azt tudjuk, hogy a földön nincs igazság, í­gy a művészi érték és a népszerűség gyakran külön pályán mozog, de azért vannak olyan elvetemült művész-bandák, akik a népszerűség versus zsenialitás hányadosában képesek olyan apró számot előállí­tani, hogy a tizedesvessző után nullák hosszú sorát követi csak az a bizonyos pozití­v egész szám. A WHW még az általam oly becsben tartott Suspyre-t is felülmúlja ebben a tekintetben. Nézzük tehát a tökéletes elszigeteltség receptjét, a la While Heaven Wept: 1. Először is válassz egy hosszú zenekarnevet, amilyent csak vagy a. magukat szétprojektező AOR zenészek (kí­njukban), vagy b. egy kő belassult funeral doom banda képes felvenni, és senki sem tud megjegyezni. Ezzel máris elvesztetted a potenciális érdeklők jó részét. 2. Jelentess meg kb. hatévente lemezt, úgy 40 percben, lehetőleg ismeretlen, csőd szélén álló kiadóknál. Arra nagyon figyelj, nehogy véletlen legyen pénzük rendesen reklámozni és terjeszteni, mert még valaki megveszi! 3. A zenekar tagjait gondosan semmitmondó külsejű, középkorú, anti-rocker (például kopasz) átlagemberek közül válogasd. Esetleg fiatal háziasszonyka is jöhet, csak ne legyen túl szexi! 4. Játssz bármit, ami eszedbe jut, hogy mennél nehezebb legyen besorolni bármiféle kategóriába. 5. Lehetőleg a lemez cí­me is hosszú és megjegyezhetetlen legyen. Tegyél rá mondjuk 5-6 számot és kezdd mindjárt egy 16 percessel. Az utolsó kettő pedig legyen instrumentális "levezető", naná, hogy nem egy, végül is, ennyi sok nótába belefér.... Rendben van Tom, leülhetsz. Csillagos ötös, ezt jól bevágtad, látom az életben is tökéletesen hasznosí­tani tudod a tanultakat! Persze, most túloztam, egyáltalán nem biztos, hogy rajtuk múlik, hogy ez a fantasztikus muzsika nem jut el egy szélesebb közönséghez. Viszont rajtam sem! Úton útfélen hangoztatni fogom az érdemeiket, és most is megnyomom a ceruzát, ennyit tudok tenni az érdekükben. Kár, hogy nem egy kicsit korábban futottam beléjük, az év végi listám nem teljes értékű a Vast Oceans Lachrymose nélkül. A zenét sajnos nem tudom jobban megfog(almaz)ni, mint amit összerakhatsz a fentiekből. Felejtsd el a meglévő skatulyákat, nem illik egyikbe sem. Először azt gondoltam, hogy ugyanazt a koncepciót valósí­tják meg powerban, amit az Opeth a black metallal. Szerencsére jóval szervesebben vegyí­tve a kemény, epikus dallamokat a lí­rai, pszichedelikus momentumokkal (megfelelő zenei és hangulati í­vre ültetve azokat), mint Akerfeldt-ék, akik - szerintem - időnként meglehetősen esetlegesen dobálják egymásra (egymás mellé) a kontrasztos témákat. De többszöri meghallgatás után már ebben sem vagyok biztos. Csak abban, hogy ez itt egy kiemelkedő, előremutató (mű)alkotás - talán nem túlzok, ha azt állí­tom, mestermű!

Pontszám: 9