Iron Mask: Shadow Of The Red Baron
írta garael | 2010.01.13.
Megjelenés: 2010
Kiadó: Marquee Avalon / Lion Music
Weblap: www.iron-mask.com/
Stílus: neoklasszikus metal
Származás: Belgium
Zenészek
Dushan Petrossi - gitárok
Goetz "Valhalla jr" Mohr - gitár
Oliver Hartmann - ének / vokál
Andreas Lindahl - billntyűk
Vassili Moltchanov - basszus
Erik Stout - dob
Dalcímek
1. Shadow Of the Red Baron
2. Dreams
3. Forever In The Dark
4. Resurrection
5. Sahara
6. Black Devil Ship
7. We Will Meet Again
8. Universe
9. My Angel Is Gone
10. Only The Good Die Young
11. Ghost Of The Tzar
Értékelés
Dushan Petrossi belga gitárvirtuóz Malmsteen nyomain haladva, az At Vance bárdistájához hasonlóan építette fel neoklasszikus virgabirodalmát - hogy az analógiát fokozni is tudjuk, Oliver Hartmann mester hathatós hozzájárulásával. Igaz, hogy a csodavokalista csak egy-egy dalban vendégeskedett az eddig megjelent Iron Mask albumok folyamán, ám háttérénekesként amolyan szürke eminenciásként, permanensen segítette Dushant céljai elérésében. Petrossi, kinek neve egy másik, némileg zátonyra futott, ám ígéretesnek tartott vállalkozásból, a Magic Kingdomból is ismerős lehet a megveszekedett fanoknak, nem váltotta meg a (metal) világot: Boalsnál egyszerűbb metódusban, inkább a power oldalát kiemelve a neoklasszikus műfajnak teremtette meg a maga slágeres, vokáldús univerzumát, melyet szinte egy az egyben meg lehet feletetni az At Vance említett munkásságának. Dallamokra kihegyezett, nem túlhokizott, de a gitárfanok számára minden bizonnyal érdekes, metal-paganinis szólókkal tarkított egyveleget kapunk, mely minden panelessége ellenére is képes kellemes pillanatokat okozni, köszönhetően a slágeres, azonnal ütő refréneknek, és a finom, néha szinte Therionos vokáloknak. Dushan öreg profiként nem bízott semmit a véletlenre, bátran és szakszerűen adagolja a hol Malsmstenre, hol a Rainbowra hajazó fordulatokat, megoldásokat - igazából olyan biztonsági játékot játszva, ahol garantált a nem túl nagy, de biztos nyeremény. Abban, hogy a stílus kedvelőjeként nem tudok annyira elolvadni az egésztől, talán az énekes kissé jellegtelen, a Rage-es Peavyre hajazó hangja a ludas, mely ennél a stílusnál nem a standard elvárás, pedig akár a Forever in the Dark Avantasiás slágere, akár a Resurrection keleties-rainbow-os dallamossága képes lenne magával ragadó, himnikus slágert varázsolni. Így aztán hiába a hol epikus megközelítés - rögtön a kezdő szerzeményben, vagy a befejező, instrumentálisan nagyszerű Ghost Of The Tzarban -, hol a rockosabb, könnyedebb hangvétel, a produktum igazi savát-borsát adó vokalizálás kissé sótlanná teszi a végeredményt. Egy pillanatra visszatérve a zárószámra, Dushan érdekes kísérletet tesz a hörgős ének és a tiszta, neokalsszikus Malmsteenizmus egyesítésére - nekem sajnos a skandálásra lebutított, primitív énektől borsódzik a hátam. A leírtak persze ne rémítsenek el senkit az album meghallgatásától, mert az olyan dalok, melyek úgy tudják a folkos fordulatokat Running Wildba oltani, mint a Black Devil Ship, bőven megérdemlik a figyelmet, nem beszélve a We Will Meet Again hatásvadász, de éppen ezért elragadó himnuszáról.
Legutóbbi hozzászólások