Heavenly: Carpe Diem
írta garael | 2009.12.20.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Marquee Records
Weblap: www.heavenly.fr
Stílus: euro-power
Származás: Franciaország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Háromszoros hipp-hipp-hurrá, hogy mégsem kell a siralom völgyébe vonulniuk az europower szerelmeseinek az ez évi teljesítmény(elmaradás) folytán: a decemberi csomaggal megérkezett a speed-angyalka (angyalkák) ajándéka, mondhatnánk, egyenesen az égből, ha nem csodálnánk meg a borítókép illusztris alakjait. No, igen, az ízlésről és annak társadalmi összetevőiről egy kis esszét is eszközöltünk korábban oldalunk hasábjain, de úgy gondolom, hogy ezt a csodás albumborítót csak az találhatja művészien kifinomultnak, aki... - olyan, mint én, bár a művésziség és a kifinomodottság azért nem az agyam - más szervről van itt szó, kérem, jóllehet egyesek szerint e kettő az én esetemben ugyanaz - szótárában absztrakttál esztétikai fogalmi jelentést. Ennek ellenére merem "állítani", hogy férfiolvasóink 90%-ának nem annyira ellenszenves a téma - én ennél pikánsabbnak már csak akkor érezném a vizuális koncepciót, ha az együttes énekese nő lenne - vagy ha engem is odafestettek volna a két, egymással igencsak rokonszenvező hölgyalak közé. A Heavenly-t annak idején valamelyik Hammer's Fall válogatás kazettáról ismertem meg: Time Machine c. számuk olyan eleganciával hozta a "gammaray" mennyei kórusokba oltott slágerességét, melyre csak a franciák képesek (no, nem a metalban, mert ott bizony kevés elsőligás D'Artagnan ivadék villogtatja zenei tőrét), ám végül is csak legutóbbi, Vírus c. albumuk jutott el odáig, hogy jobban odafigyeljek rájuk. Az említett remek aztán könnyedén fertőzött meg az olyan, Judas Priestbe forduló germános tenyészettel, melyben minden, a szeretetéhez szükséges összetevő ott tanyázott, éppen ezért kaptam rá oly vehemenciával legújabb, Carpe Diem c. lemezükre, mely mit mondjak, egy zenei bunkó hatásosságával terített földre. Persze aki progresszív, soha nem hallott, megtervezett matekozást vár, esetleg a speed stílus "intelligens" - vagy modoros metalos jelzővel: zseniális - újrafogalmazását, az minden bizonnyal csalódni fog. A franciák nem találták fel a spanyolviaszt - azt meghagyják a hispánoknak -, ám az előző album céltörő keménységén ici-picit enyhítve csak sikerült némi elegáns meglepetéssel előrukkolni, méghozzá olyan szellemidézéssel, melynek bizony meg vannak a maga veszélyei is. A szeánsz ugyanis nem mást vett célba, mint királynői őfenségét, ami a rockban ugye egyértelműen utal egy bizonyos angol együttesre: a Queen metalba öntésével már próbálkozott pár csapat, ám úgy érzem, a Savatage-en kívül talán éppen ennek az epigon-zenekarnak sikerült ez leginkább. Hallgassuk csak meg a Better Me szinte lopkovárira sikeredett felépítését, vagy a Farewell zongorás líráját, minden bizonnyal a szívünkhöz kapunk - ki a felháborodástól, ki pedig a gyönyörtől: az, hogy én az utóbbiak közé tartozom, minden bizonnyal a klón-bandákhoz fűződő, rokonszenvező attitűdömnek köszönhető, no meg a megvalósítás színvonalának. Dallam-és többszólamú vokál-tobzódás, témavariációs vonalvezetés, refrénekre kihegyezett hangulati áramlatok és persze a hangszerek, valamint a hangszálak biztos "kezelése"- úgy gondolom, hogy a speed metal szerelmeseinek nem is kell nagyon több. Ha pedig azt mondom, hogy a Fullmoon szerzemény egy az egyben késői Sonata Arctica színvonalú daráló, vagy az Ashen Paradise Rhapsodyba öntött Judas Priest mixtúra, akkor talán még az Örömódára felépített - és ezért némileg gagyiszagúra sikeredett - Ode To Joy-t is képesek leszünk jótékony headbanggel fogadni.
Legutóbbi hozzászólások