Oneheaded Man: Eat the pigs

írta garael | 2006.02.24.

Megjelenés: 2005

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: www.oneheadedman.com

Stílus: modern metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Tóth Andris, a zenekar gitárosa küldte el együttese anyagát, hogy í­rjak róla. Milyen stí­lusban utaztok, kérdeztem félve, hiszen a metál extrémebb vállfajait nemigen szeretem- és ezért nem is ismerem (vagy fordí­tva?:D). Metál, hangzott a rövid, tömör válasz, és ilyenképp "meggyőzve" vállaltam eme kicsiny ismertető í­rását. A lemez borí­tójával először szembesülve kissé megijedtem, hiszen a falusi életképek szocreál hororrjával, egy kivéreztetett disznóval szembesülve felrémlett előttem néhány black banda animalsadomazo porn fetisizmusa az állati nekrofí­lia romantikájának jegyében, ám az első dalt beindí­tva nem vérokádást, hanem egy jól irányzott fejrúgást kaptam az arcomba. S hogy ez a rúgás körí­ves, esetleg egy jól sikerült thai térdelős? - valóban nehéz lenne megmondani. Ha valamiféle hasonlí­tot próbálnék kiizzadni, akkor talán a GZR keményebb pillanatait emlí­teném , egyes hangulati árnyalataiban a Neveremore-t és a Meshuggah-t idézve. A dalok sokszor progresszí­vek, sok témaváltással, furcsa, töredezett break-ekkel, némi matekos jelleget adva az agyalogni vágyóknak. Ám ami előny, egyben hátrány is: nagyon nehéz í­gy fogódszkodót találni a dalokban, melyek súlyuknál fogva szinte agyonnyomják a hallgatót.S hogy mennyire igazam van, azt jelzi a lemez szerintem legsikerültebb nótája is, a Seven Seas, ahol a kis pszichedelikus, hangulatos rész mintegy könnyű izomlazí­tásként oldja fel a tömény gyúrás okozta izomlázat.(Nem beszélve arról, hogy a folyamatos őrlésbe beiktatott játékosság igencsak felerősí­theti a durvább részek impulzí­v tartalmát.) Ráadásul az énekes itt végre nagyobb teret kaphat a többi dalban eléggé szűkre szabott keretéből, jóllehet hangja inkább a keményebb témák kifejezéséhez illik, hiányzik belőle az a terjedelem, amitől az elszállósabb téma még inkább szárnyra kaphatna.(Azt nem mondom, hogy egy kis képzéssel nem lenne meg benne ezt a képesség.) A két demo-s nóta aztán már tényleg nem az én világom, túl szűkreszabott a "dallamamplitúdó", az énekes szövegdarálós stí­lusa sem tetszik. Annak viszont örülök, hogy a többi dalon a fejlődés csalhatatlan jeleit vélem felfedezni. Ami mindenképen pozití­v: a fiúk tudnak bánni a hangszereikkel, a kellő spiritusz is meg van bennük, és úgy látom (hallom) , kezd kialakulni az a konkrét irányvonal is, amin el akarnak indulni, illetve amin elindultak.

Pontszám: 0