Leverage: Circus Colossus

írta Kotta | 2009.11.29.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: www.leverageband.com/

Stílus: melodikus power metal

Származás: Finnország

 

Zenészek
Pekka Heino - ének Tuomas Heikkinen - gitár Torsti Spoof - gitár Pekka Lampinen - basszus Marko Niskala - billentyűs Valtteri Revonkorpi - dob
Dalcímek
01. Rise 02. Wolf And The Moon 03. Movie Gods 04. Worldbeater 05. Rider Of Storm 06. Legions Of Invisible 07. Revelation 08. Don't Keep Me Waiting 09. Prisoners 10. Broken Wings
Értékelés

Tuti, hogy ezt a zenekart hallottam már. Valamelyik előző lemezük (mert, ahogy olvasom, ez a harmadik) megvan valahol. Valahol a cipős-dobozokban, a padláson. Kutya legyek, ha felmászom és több órán át keresgélem... de csak bele kéne hallgatni, hogy össze tudjam hasonlí­tani ezzel. Van-e fejlődés, meg ilyenek. Úgy emlékszem, jó kis anyag volt, el is raktároztam őket a hátsó agyam egyik elfekvő nyúlványába. Az a dallamos, de mégis pörgős, pont, amit szeretek. Tudom, jó lett volna valami rendszert belevinni a dologba, és talán azt sem kellett volna hagyni, hogy az asszony száműzze a dobozokat. Persze értem én, itt nincs hely. Ott volt, háromszor ekkora négyzetméteren laktunk. Még í­gy is egy teljes falat az én vackaim foglalnak el a nappaliban, meg a dolgozószobában. Szóval értem én, miért nem kerültek soha ki ezek a lemezek a dobozokból a hazaköltözés után! De azért mégis... Már csak a miatt is jobb bánásmódot érdemelnének, hogy milyen kalandosan jutottak el akkoriban hozzám, Athénba. Amí­g élek nem felejtem el azt a vigyort Hadzsi barátom arcán, amikor a több doboznyi CD-t büszkén átnyújtotta. Később, amikor mesélték, hogyan szí­vatták őket a szerb vámosok a határon, hozzátéve: “Ja, apukád küldött egy karton villányit, de nem mertem elhozni, féltem gond lesz a határon. Nem baj ugye? Majd megőrzöm neked.", akkor arra gondoltam: bakker, a 10 üveg bort inkább otthon hagytad, de a több tucat CD-t/DVD-t persze nem volt szí­ved nem elhozni! Hiába, rokkernek születni kell! Szóval ott lesz ez is azok között. Márpedig, akkor jónak kellett lennie, Hadzsitól szart sose kaptam. Na, mindegy, megí­rom a nélkül. Valószí­nűleg úgyse nagyon ismeri őket itthon senki. Azannya, micsoda műnagyzenekari intro. Rosszul emlékeztem talán és ez mégiscsak egy szimfonikus zenekar? Na azért, mégsem! Apám, ez a riff tiszta skandináv metal, az ének viszont még a megszokottnál is dallamosabb, a billentyűszőnyeg pedig igencsak vastag. Melodikus power, de még milyen! Csak el ne kiabáljam, nézzük a folytatást. Ó, ez itt inkább hard rock, sőt szinte AOR. Ettől JLT be fog rosálni! Tudom már, olyan ez, mint egy nagygenerálozott Magnum. Bennük volt meg ez a monumentalitás, epikusság, amit a ragadós dallamok alá toltak. Persze a riffek itt jóval tökösebbek, tessék mindjárt itt, a következő számban. Hú de kellemes hangja van ennek a srácnak! Pedig nem egy kimondott hangszálakrobata. Amit kell, azt viszont elénekli, méghozzá remekül. Egyéni, letisztult orgánuma van, egy idősebb arctól várnék ilyen profin kidolgozott dallamokat, melyek ennyire illesztve vannak a vokális képességekhez.. Hoppá, micsoda tekerés, ezek szerint a gityósok se ma kezdték! Hát ennyi. Egyik szám jobb, mint a másik. Már megint egy csikócsapat Finnországból, akik simán lezenélik mondjuk a Karthagót. Asszem ezt nem teszem bele a cikkbe, mert majd jönnek a hozzászólások dögivel. Majd azt í­rom, hogy egy modern Magnum, meg hogy a Ten örökségét viszik tovább. Merthogy kicsit az utóbbira is hajaz. Ők tudtak még ilyen nagy í­vű, dallamos, billentyűorientált, mégis tökös zenét nyomni. Az amerikai Journey - Foreigner tí­pusú dallamosság ad itt randevút az európai hagyományoknak, valahol az AOR, a hard rock és a szimfonikus/neoklasszikus power határán. Hú ez jól hangzik, csak el ne felejtsem! Jut eszembe, most vettem egy dupla Ten válogatást egy szendvics áráért, számok újrajátszva, újrakeverve - azt is meg kéne hallgatni valamikor. Már csak azt kéne kitalálni, hányast adjak rá? A nyolcas kicsit túlzás talán, bár szí­vem szerint odatenném alá, hogy felhí­vjam rájuk a figyelmet. A “stí­lusában nagyon jó, megfelel az előzetes elvárásoknak" hetese viszont alábecsüli az album erényeit. Na jó, legyen hét és fél. Nekem nyolc...

Pontszám: 7.5