Epica: Design Your Universe

írta Mike | 2009.11.27.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.epica.nl

Stílus: Szimfonikus Gothic/Power Metal

Származás: Hollandia

 

Zenészek
Simone Simons - ének Mark Jansen - gitár, hörgés Isaac Delahaye - gitár Yves Huts - basszusgitár Coen Janssen - szintetizátor, zongora AriíŤn van Weesenbeek - dobok
Dalcímek
01. Samadhi (Prelude) (1:27) 02. Resign To Surrender (A New Age Dawns Part IV) (6:19) 03. Unleashed (5:48) 04. Martyr Of The Free Word (5:03) 05. Our Destiny (6:00) 06. Kingdom Of Heaven (A New Age Dawns Part V) (13:35) 07. The Price Of Freedom (Interlude) (1:14) 08. Burn To A Cinder (5:41) 09. Tides Of Time (5:34) 10. Deconstruct (4:14) 11. Semblance Of Liberty (5:42) 12. White Waters (4:44) 13. Design Your Universe (A New Age Dawns Part VI) (9:29) Bonus Track: 14. Incentive (4:14)
Értékelés

A szimfonikus metal nagy kedvenc nálam, a maga giccsbehajló pátoszával és a hollywoodi romantikus modorosságával együtt, és véleményem szerint a Rhapsody „Symphony Of Enchanted Lands” első és második részének minőségét valahogy senkinek sem sikerült túlszárnyalni, pedig járt már a közelében a Therion és a Nightwish is. (A Virgin Steele-t csak azért nem említem, mert bár a tökéletességtől csak egy paraszthajszálnyira vannak, az olyan botrányosan gyenge, demóhangzású lemezekkel, mint az övék, nem lehetnek kompatibilisek.) A holland Epica munkásságát ez idáig csak érintőlegesen ismertem, egy korrekt Within Temptation-, After Forever-klónnak gondoltam őket, így aztán új albumukat sem vártam a vágyakozástól remegve, csak úgy, mindenfajta előzetes szándék nélkül csaptam le a „Design Your Universe” kritikai posztjára.

Ám ahogy a nagyzenekari, filmzenés nyitányt (Samadhi) követően berobban a Resign To Surrender..., azonnal kiderült, hogy a csapat bizony megvett kilóra! Majd saját magam előtt pironkodva beláttam, hogy az Epicának semmi köze a szépelgő, angyalkás gótikus-vonalhoz, mint azt korábban hittem botor módon. Itt, kérem szépen, bikanyak-vastagságú riffeket kapunk az arcunkba, a pazar dobokról és a vastag billentyűkről nem is beszélve; a verzében még acsarkodó hörgést hallunk, de a refrénben már Simone Simons – kissé hisztérikus – éneke lép színre, én pedig csak lubickolok a muzikális gyönyörűségben. S innentől kezdve senki ne várjon tőlem visszafogott és objektív műbírálatot – merthogy az Epica az idei év egyik legragyogóbb albumát készítette el!

Az előző korongokon sem kétakkordos punkot játszottak, de a „Design Your Universe” azokat is felülmúlja mind komplexitásban, mind súlyosságban, s ez az együttesben történt vérfrissítésnek (is) köszönhető: új tag érkezett, bizonyos Isaac Delahay, aki korábban a God Dethronedban nyűtte a húrokat, az pedig egy szigorú death/black horda, csak jelzem. Megijedni nem kell, nem estek át a ló túloldalára, az történt mindössze, hogy a romantikus-gótikus színezetű szimfonikus elemeknek lényegesen szilárdabb alapot biztosítottak a héthúros gitárok besúlyosodott riff-pillérei, amelyek gyakorta a Nevermore-féle power metal iskola hatását idézik. Az Epica azonban nem csupán arra törekedett, hogy a hangzását a lehető legkarcosabbra faragja, a sokszínűség és az igényesség szintúgy védjegyei az alkotásnak, így aztán a 75 perces lemez a jobbnál-jobb ötletek tárházává lett, oly módon, hogy sikeresen elkerülte az eklektika zsákutcáját.

A „Design Your Universe” számai annyira magas színvonalúak, annyira erős egységbe kovácsolódtak, hogy igen nehéz egy-egy dalt kiragadni. Mindenesetre így is akadnak csúcspontok: az Unleashed ünnepélyes, monumentális refrénje ilyen például, szinte az egekbe nyúlik, olyan nagy ívet ír le; a Therionra vagy a korai Tristaniára hajazó, komor-szép Our Destiny-ben kapnak helyet az album tán legemlékezetesebb dallamai; a Martyr Of The Free Word-ben a power/speed vihartempókat egy csaknem popos, pihekönnyű refrén váltja, így oldva fel a fékevesztett energiák csapongását. A Deconstruct-ban a Dimmu Borgir gonosz szelleme is felsejlik, persze csak a hatások szintjén, Simone nem ment át pentagrammás, károgó varjúba, a hörgést meghagyta Mark Jansen gitárosnak. (A szemrevaló fiatalhölgy máskülönben szenzációsan énekel, legyen szó operaáriákról vagy rockosabb témákról egyaránt.)

Menjünk tovább. A Burn To A Cinder egy izmos, középtempós bomba, s mindenekelőtt itt érzem, hogy bár nincs különösebb bajom Mark hörgésével, helyette egy tiszta, ámde erőteljes férfiénekért jobban tudnék lelkesedni. A középszerű és elcsépelt borítón kívül így sem tudnék negatívumot megjelölni, ha mégis, akkor az a lassú folyású Tides Of Time, talán az egyetlen tétel, mely kevésbé tudott közel engedni magához: mert amíg Celine Diontól nem kérjük számon, hogy pomádé-puha pátosszal vitorlázik elsüllyedt hajókat siratva, addig az Epicánál ez öncélú és felesleges giccsparádévá silányul, még ha a kitűnő operás refrén némiképp ki is köszörüli a csorbát. A lemez két leghosszabb és egyben legkomplexebb eposza a 9 és fél perces címadó illetve a Kingdom Of Heaven (A New Age Dawns Part V) a maga bő 13 percével, ezekben kiválóan megmutatkozik az együttes muzsikájának eszenciája: a power/death metal lép frigyre a komolyzenei ihletésű szimfonikus megoldásokkal, horrorfilmek hangulatát megidéző hanghatások adják át helyüket fennkölt, drámai kórusoknak, és technikás, progresszív elemek keverednek merengő, lírai közjátékokkal. Mindez tökéletes harmóniában.

Pontszám: 9.5