Dreamland: Exit 49

írta MMarton88 | 2009.11.18.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Dockyard 1

Weblap: www.dream-land.nu

Stílus: melodikus power metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Meg nem mondom, hogy miért, de rettenetesen ismerős volt ennek a csapatnak a logója. (Lehet, hogy bejelöltek myspacen?) Ez motivált arra, hogy tegyek egy próbát az új lemezükkel, s egy nyugodt péntek délután végeláthatatlannak tűnő vonatútján, kényelmesen elhelyezkedve, a friss Gotthard és egy régi Strato után elindí­tottam az Exit 49-et. Hát kérem szépen! Laza 20 perc után már fülig ért a szám, öklöztem diadalittasan a levegőbe, majd elégedetten hagytam, hogy gondolataim elmerüljenek a szertelen melódiák szí­nes tengerében. Az idei év egyik legnagyobb meglepetését okozták a svéd srácok harmadik lemezükkel! A formációt alkotó zenészek korábban olyan bandákban fordultak meg, mint a Hammerfallos Oscar Dronjakhoz köthető Metal Monarchs, de az énekes Joacim Lundberg már a Dream Evilben is próbálkozott pár éve. Az ötösfogatot, végül egy másik Hammerfallos, Joacim Cans fedezte fel, s juttatta be a Dockyard 1 kiadóhoz. Az első két albumról korábban még nem igazán hallottam, de mindenképp pótolni fogom a mulasztást. A srácok alapvetően power metalban utaznak, ám véletlenül sem a Helloween, vagy a Hammerfall által képviselt, már-már poposan slágermetalról van itt szó. Sokkal összetettebb, több forrásból táplálkozó, s ezáltal izgalmasabb is a végeredmény. Itt egy kis hard rockos elem, ott egy kis prog-power, s ami a legszebb a dologban, hogy a fiúk úgy tudják a muzsikába épí­teni ezt a sokszí­nűséget, hogy amit kézhez kapunk, az mégis egy direkt, fogós, könnyen emészthető dalcsokor. Az egyik pillanatban még az Allen-Lande project dallam és stí­lusvilága uralkodik, de csak azért, hogy pár másodperc múlva már úgy érezzük, hogy Kamelotot hallgatunk. S ha még véletlenül nem vesztettük volna el a fonalat, átcsap az egész Nevermore-ba. Bizarrnak hangzik? Pedig nem az! Végre egy lemez, ami nem erőltetett, és nem lesz egy idő után unalmas! Még az utolsó percekben is meglepetések érik az embert, szenzációs! Remek dallamérzékkel és nótaí­rási vénával áldották meg az égiek Lundbergéket. Nincs hiány fogós refrénekből, melyek már-már a melodikus metal stí­lusba hajlanak. Mégis, amikor arra van szükség, a kegyetlenül szaggató riffszörnyetegek is képviseltetik magukat. Mégis, süt a produkcióról a nóta-centrikusság! Noha különösen nagy hangszeres bravúrokat nem hallhatunk, Joacim hangját mindenképpen dicséret illeti. Egy újabb remek svéd vokalista, orgánuma tökéletesen passzol a muzsikához, ráadásul egész szí­nesen adja elő fogós kis témáit. S még a hangzás is király! Rengeteg kiváló nótát lehet kiemelni, az egyik kedvencem a cí­madó Exit 49, mely zaklatott, kemény gitártémáival tökéletes ellenpontot képez a dögös kis refrén. Mestermű, akárcsak a kórusos So Weak, So Feeble. Egy picit hard rockosabb vonalon mozognak a balladák, ezek közül a helyenként már-már giccsesnek hatható szerelmes dal, a Curse került legközelebb a szí­vemhez. A hörgés eddig is szerepelt a csapat zenei eszköztárában, szerencsére ezen dí­szí­tőelem használatát most sem viszik túlzásba a legények. Mégis, a Shortest Straw tempós perceit jóí­zűen szí­nesí­tik ezek a betétek. Pláne ha arra gondolunk, hogy micsoda ellentétet képez szinte minden tekintetben ez a nóta, az őt megelőző, rózsaszí­n ábrándokkal teli, akusztikus Song For You-val.

Pontszám: 8