Jaded Heart: Perfect Insanity
írta garael | 2009.10.31.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Frontiers
Weblap: www.jadedheart.de
Stílus: metal/hard rock
Származás: Németország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A legutóbbi Jaded Heart lemez leginkább onnan maradt meg az emlékezetemben, hogy a kezdő számban ügyesen lekoppintották a P. Mobil Kétforintos dalának főriffjét - még szerencse, hogy a legutóbbi Mobil album hangzásképét tekintve Schuszter Lóri valószínűleg nem nagyon hallgat külföldi hard rock lemezeket. No, de félre a tréfát, főleg az új album fényében, mely ezúttal szinte true heavy metalra véve a figurát nélkülöz mindenfajta úri huncutságot - s hát a fém harcosok leginkább a hősies pátoszról és nem a humorérzékről híresek. A súlygyarapodásért valószínűleg az új énekes, a semmiből hirtelen előtoppant svéd Johan Fahlberg a felelős, ki megvetően félredobva Bormann bluesban gyökeredző, finom, hard rockos témáit és dalnoki frazírjait öntötte páncélba a smaragd szívet. A végeredmény aztán erős germánosodásról tesz tanúbizonyságot, még akkor is, ha a gitárfutamok sokszor idézik a Malmsteen-i világot, ezzel is erősítvén az új súlycsoportba történő váltás releváns tényét. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb szőrőstökű ősfannak nem fog tetszeni a váltás - mit mondjak, jómagam, - aki leginkább a tradicionális heavy metalért vagyok oda - sem vagyok benne biztos, hogy az új irányvonalat egy olyan, markáns stílussal rendelkező csapatnak kellene erőltetni, mint a Jaded Heart: a Blood Stained Lies az Acceptet is megszégyenítő riffelése, Judasos sikolyai, vagy a Freedom Call kétlábdobos, neoklasszikus speedelése ha nem is stílusidegen elemként, de leginkább csak színesítő árnyalatként voltak jelen eddig a zenekar világában, ahol azonban most fő szervező parancsnokként vezénylik le a német támadást. Persze nem mintha rosszul tennék: a dallamok, ha keményebb környezetben is, de ütnek, az új énekes pedig egyszerű, ám elnyújtott csatakiáltásaival megfelelő mértékben képes hangsúlyozni a hősies és magával ragadó melódiákat. A Rising, vagy az introt követő Love Is A Killer a már említett Judas Priest-i attitűdként próbálja összemosni a hard rockot a metallal, mindkét elemből azok erényeit kiemelve s a végeredmény több mint meggyőző. A billentyűk igazából teljesen alárendelt szerepkörben próbálják tompítani a riffek menetelős szögletességét, szinte feleslegesen tömörítve a hangzásképet, a balladák pedig a harcias hozzáálláshoz illően csak töltelékként képesek egyfajta alárendelt szerepkört kivívni maguknak. Eltekintve attól, hogy Jaded Heart a lemezt készítő csapat neve, ez bizony egy izmos-tökös macsós heavy metal album: az eredetforrást csak a Come To The East kőbe oltott bluesa tudja megidézni: leginkább még ezt a szerzeményt lehetne elhelyezni a múlt évi Bormann AOR szólóba, jóllehet a két album kapcsolódási pontját legfeljebb a nanovilágban lehetne megtalálni.
Legutóbbi hozzászólások