Dalriada: Arany-album

írta garael | 2009.10.06.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Hammer Music / Nail Records

Weblap: www.dalriada.hu

Stílus: Folk/power metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Binder Laura - ének Ficzek András - ének, gitár Németh Szabó Mátyás - gitár Rieckmann Tadeusz - dobok, ének Molnár István - basszusgitár Ungár Barnabás - billentyűk Közremüködik: Fajkusz Banda
Dalcímek
01. Ágnes Asszony 1. rész 02. Ágnes Asszony 2. rész 03. Bor vitéz 04. János Pap Országa 05. Szent László 2. rész 06. Szent László 2. rész 07. Zách Klára 08. A Rab Gólya 09. A Walesi Bárdok 1. rész 10. A Walesi Bárdok 2. rész 11. A Walesi Bárdok 3. rész 12. Szondi Két Apródja 1. rész 13. Szondi Két Apródja 2. rész
Értékelés

Grandiózus. Talán ezzel a szóval lehetne leginkább jellemezni az Arany-albumot: egyrészt Arany János balladai életművének gazdagsága, másrészt a zenei megvalósítás komplex, többfajta megközelítést kívánó jellege miatt. A csapat remekül ráérzett arra a nyilvánvaló tényre, hogy a költő életműve egyenesen „ordít” a zenekari megvalósítás után, ráadásul nem is példa nélkül: a Szörényi-Bródy féle feldolgozások – akár rockopera formájában (Kőműves Kelemen, Fehér Anna), akár folk-beat szerzeményként ( Szondi két apródja) – megfelelő „mentális” alapot biztosítottak a helyes megközelítéshez, bár a szerzőpáros munkásságának etalon színvonala túl magasra is állíthatta volna azt a bizonyos mércét, melynek Dalriadáék most nekifutottak.

Minden bizonnyal elfogult vagyok az Arany univerzum iránt: nagyapám balladás kötetét a Don kanyarba is magával vitte: a költő életművének gazdagsága minden kilométeren legalább fél kilóval növelte meg az „eszmei tartalom” súlyát, melyet közkatonaként magával hurcolt – nos, lehet ennél hősiesebb attitűddel közelíteni az önmagában is hősies műfajhoz? Nem hiszem. Az Arany művek szeretete tehát mondhatni genetikai úton öröklődött a családban, jómagam a Toldit lapozgatva tanultam meg olvasni, az a ritmika és az akkor még inkább nehézséget okozó, ám később kamatozó nyelvi gazdagság, mely a sorokból áradt, elsőrendű segítségnek bizonyult az említett Szörényi-Bródy munkásság zenei befogadásában.

Mielőtt azonban nekifeküdnék az ismertetőnek, még mindenképen ejtenék pár szót a legendás szerzőpáros, illetve az Illés munkásságáról. Nem hiszem, hogy külföldön nagyobb művészi alázattal, vagy ízlésesebben tudták az ország folkörökségét a rockkal, vagy beattel összekötni, mint ahogy azt a magyar könnyű(?)zene klasszikussá váló zenészei tették: a végső elismerést persze leginkább az István a királlyal érték el, melynek integráns részét képezte az Illésben korábban lerakott népzenei alap.

A Dalriada minden bizonnyal merített ebből az örökségből, ami nem baj, sőt – szerintem kötelező és megkerülhetetlen. A zenei átlényegülést végre egy autentikus magyar folkegyüttes is segítette, a Fajkusz Banda minden bizonnyal országos hírnévre tehet szert egy olyan muzikális közegben is, ahol a bőgőt a zenészek képesek a nyakukba venni. Ehhez járult hozzá a tényleg „nagyzenekari” hatást kiváltó kórus-gazdagság, az együttes nyilatkozatai szerint néha több száz sávon keresztül hozták létre azt a hangzást, mely a grandiózus - epikai jellegnek leginkább megfelelt. Ebből következően a korábbiakban soha nem tapasztalt hatások is megjelentek a csapat eszköztárában: a zongora, és a hozzákapcsolt meghökkentőnek ható, ám éppen ezért olyannyira odaillő kissé gótikus jelleg (Ágnes asszony), a népzenei szólisztikus részek – legényes, szapora – előtérbe kerülése olyan többrétegű jelentést, értelmezést biztosít a daraboknak, melyek tényleg hozzá tudnak tenni a szövegek önmagukban is muzikális gondolati-érzelmi rendszeréhez.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy miért ez, vagy miért az a ballada került kiválasztásra, ez tényleg az együttes saját szuverén alkotói szabadságába tartozik, én speciel remek ötletnek tartom a János pap országának elővételét, mely a meghökkentő módon egyházellenes felszíne alatt jelenükre is ható társadalmi problémát boncolgat, vagy a minden misztikus-hősi témák legnagyszerűbbikének , a méltóságában is borzongató Szent Lászlónak a megzenésítését, mely az ízlésemnek leginkább megfelelő muzikális hátteret biztosítja, remek tempó-és metal/folk priorváltásokkal. (A László-legenda egyébként a Toldiban is előkerült, talán Arany is érezte, mennyire jellemezte az akkori emberek életét a csodával ewgybekötött hősvárás).)

A már korábban megzenésített darabok most végre méltó köntösben jelenhetnek meg, jóllehet a Walesi bárdok még demóként is ütött, ám mostani kiteljesedésében tényleg hozzánőtt a „szövegíró” nagyságához, s a Szondi két apródjának filmzenei betéte is végre szélesvásznú moziként jelenhet meg a korábbi kopottas vetítővászon helyett.

Mindezek mellett van néhány valóban kritikai észrevételem is. Gondolom, hogy próbálkozott már a csapat a javítással, de mostanra sem sikerül kiküszöbölni a sokszor érthetetlen szövegéneklést, mely főként az egyébként kitűnően teljesítő hölgynél figyelhető meg – ez pedig ilyen szövegi tartalom mellett bizony színvonalcsökkentő

A másik: számomra furcsa volt pont a balladai műfajnál előtérbe hozni a táncolós-szaporás jelleget, a Zách Klára köztudottan „drámai” témájának némileg burleszk jelleget adott a kapkodós tempó – ez mindenképpen hiba! Kérem szépen az elődök munkáját ebben a tekintetben kissé alaposabban tanulmányozni – a „hungarian blues” szomorkás jellege, a hegedű keserűséget remekül prezentáló hangja véleményem szerint itt jobban kifejezte volna a szerzemény gondolatiságát.

Végül, hogy ne a negatívumok említésével fejezzem be az ismertetőt az elkészült munka nívójának többoldalúságát kiemelve: a metal és a népzene eltérő hagzásvilágának egységbe hozása a zenészeken kívül a stúdió és a hangmérnökök munkáját dicséri – a Fajkusz Banda által prezentált népies elemek tényleg szerves részként, és nem odadobott díszítésként jelennek meg az elektronikus hangszerek mellett.

Pontszám: 8.5