fbpx

Zeelion: Steel Attack

írta Adamwarlock | 2009.09.22.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Lion Music

Weblap: http://www.welcome.to/zeelion

Stílus: hard rock / heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Lenny De Rose - ének Sudden - gitár Fredo - dobok Mats Olsson - billentyű Jonathan Oke - basszusgitár
Dalcímek
1. Burn 04:31 2. I Remember 04:17 3. Steel Attack 03:41 4. Shadows 05:41 5. King Of All Kings 04:58 6. Kingdom Of Dreams 05:24 7. Stars Of Avalon 05:00 8. Black Hearted Woman 04:56 9. Into The Twilight 04:39 10. Wind Of Time 05:03
Értékelés

A Zeelion 1997-ben alakult Svédországban. A banda kezdő lépései igencsak csetlők-botlók voltak, ugyanis csak több tagcsere és hosszas zenészkeresgélés után sikerült feljátszaniuk 13 dalt. Ezek után neki is álltak a fiúk kiadót keresni, ami ugye nem egy könnyű vállalkozás a mai viszonyok közepette. Ez a feladat Svéd barátainknak is nehéznek bizonyult. Első albumukat előbb adták ki Japánban, mint bárhol nyugaton, és arra, hogy európai kiadó felfigyeljen rájuk még egy egész évet kellett várniuk. 1998-ban végre megjelent a Zeelion saját magáról elnevezett kiadványa, és azt hihetjük, hogy ezzel meg is oldódtak az együttes problémái, és végre nekiláthattak a komoly munkának. Ez, kérem, nem teljesen í­gy történt. A banda nem túl informatí­v (leginkább szánalmas) honlapján lévő utolsó hí­r, hogy a fiúk nekiláttak második albumuk megí­rásának. És igen! Kezünkben is tarthatjuk a friss korongot, csak a bibi az, hogy a fenti í­géret 2000-ben került fel a weboldalra, most meg, legjobb tudomásom szerint 2009-et í­runk... Tehát a banda történetében majdnem egy évtizednyi hiátus mutatkozik (bár elvileg hat éve még adtak koncertet). A végre-valahára megjelent lemez egy merőben más megközelí­tést tár elénk, mint az első vállalkozás. A Zeelion zenéje kezdetben a melodikus hard rock és heavy metal jegyeit viselte magán, és úgy tűnt, hogy hosszú évek turnézása után ezek úgy beleégnek a banda bőrébe, mint Káinra az a bizonyos bélyeg. A történet mégis más irányba haladt tovább, és az új album, bár teljesen nem vetkőzte le a hard rock farmerét, de úgy döntött, hogy talán jobban állna neki a heavy és power metal bőrdzsekije. Már az első két számnál felkaptam a fejemet, mert visszaidézték az 1988-as évet, pontosabban egy specifikus albumot, ami nem más, mint az Odyssey Yngwie Johann Malmsteen-től. A kezdő Burn, olyan mintha a Rising Force kistestvére lenne, és a gyorsabb számok többsége is nagyon hasonló hangulatot hordoz magában, mint a fent emlí­tett album. A másik szembetűnő hatás a Rainbow munkásságának lenyomata a dalokon. Főleg a szintetizátorjáték és az énektechnika terén érhető ez tetten. Hozzá kell tenni, hogy a gitárjáték ellenben nélkülözi mind Malmsteen sebességét, mind Ritchie Blackomre virtuozitását, de ugye ez még nem jelent semmit, mert ilyen zenészek csak ritkán születnek. Tehát a hathúros hangszert kezelő Sudden tökéletes, profi munkát végez, de egyértelműen nem ő az album főszereplője. Ezt a szerepet Lenny De Rose énekes tölti be. Személyében egy olyan dalnokot ismerhetünk meg, aki ezen a lemezen valósággal iskolát ad. Hangja alapvetően Joe Lynn Turner-t idézi, ami ugye, az együttes által megidézett, Rainbow és Malmsteen világhoz is rendesen passzol, ráadásul a nagyszerű hangmagasságot és technikát megfűszerezi egy kis nazális és pimasz hangszí­n is, melyet talán Jimi Jamison-nál éreztem utoljára. A tí­z nóta alapvetően jóra sikerült, bár néha túlságosan hí­rtelen következik a váltás a poweres és a hard rock nóták között. Nem is biztos, hogy a legjobb döntés volt éppen ezt a két műfajt keverni, mert olyan mintha két külön együttest hallgatnék. Ezt az érzést erősí­ti, hogy a tempósabb számok főleg az album első felén foglalnak helyet, mí­g a melodikus rock dalok a lemez vége felé rontanak ránk. Kezdetben a számok átlagosnak tűntek, de később rájöttem, hogy igazán szerethetőek és fülbemászóak. Mondjuk ehhez kellett az album többszöri meghallgatása. Malmsteen neoklasszikus világát idézi az I Remember, a Steel Attack, a Rainbow munkássága érhető tetten az Into The Twilight-ban, a Shadows-ban és a Wind of Time-ban, a King of All Kings és a talán legkiemelkedőbb Black Hearted Woman pedig dögös hard rock riffekel apellálnak. Összességében egy rendesen összerakott, kellemes albumot kaptunk a Zeelion csapatától, bár a kezdő bandák néhány gyermekbetegségét még nem sikerült kinőniük. Gondolok itt a számok nem túl profi összeválogatására és a két stí­lus összekutyulására (mondjuk Malmsteen is berakta a Rising Force-ot a Heaven Tonight mellé), de ezek nem rontják az összképet.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások