Europe: Last Look at Eden

írta garael | 2009.09.20.

Megjelenés: 2009

Kiadó: earMUSIC

Weblap: www.europetheband.com

Stílus: hard rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Joey Tempest - ének, akusztikus és elektromos gitár, billentyűs hangszerek (1979-1992, 2003-) John Norum - gitár, vokál (1979-1986, 2003-) John Levén - basszusgitár (1981-1992, 2003-) Mic Michaeli - billentyűs hangszerek, vokál, gitár (1984-1992, 2003-) Ian Haugland - dob, percussion, vokál (1984-1992, 2003-)
Dalcímek
1. "Prelude" 2. "Last Look at Eden" 3. "Gonna Get Ready" 4. "Catch That Plane" 5. "New Love in Town" 6. "The Beast" 7. "Mojito Girl" 8. "No Stone Unturned" 9. "Only Young Twice" 10. "U Devil U" 11. "Run with the Angels" 12. "In My Time
Értékelés

A Europe esetében abban a bizonyos zenei időgépben minden bizonnyal kis hiba történt. No, nem kell megijedni, nem olyan, mint amit a Légy c. filmben tapasztaltunk - bár ott azt hiszem, inkább teleportációról volt szó - , egyszerűen a nyolcvanas évek végén a gépbe belépő csapat, mely í­zes hard rockjával egyike volt az amerikai szcéna kevés európai vetélytársának az évezred elejére újjáalakulva Start From the Darkjával egy teljesen más zenei közeg képviselőjeként lépett elő abból a fránya masinából. Mégis, mi változott? Ha azt kell, hogy í­rjam, minden, akkor talán kissé elvetem a sulykot, de az biztos, hogy a húzós, glam/hard rock/metal keverék más irányba tévedve, egy jóval bensőségesebb, megfontoltabb, "szöszmötölősebb" képet villantott fel, ahol a hangulatot nem az adrenalin, hanem a csöndes szemlélődés, legjobb esetben pedig a visszafojtott, de kirobbanni már nem képes feszültség határozta meg. A hangzás ennek megfelelően jóval mélyebb tónusban, modernebb formában szolgálta ki az új alapokon nyugvó riffeket, egyedül talán a dallamképzés tudott valamit az "ős" genetikai örökségből megtartani, persze az emlí­tett környezethez idomulva, a himnikusságot és az indulók partira hí­vó tulajdonságát valahol a nyolcvanas évek mélyén hagyva. Tudom, sokan vannak, akiknek a "régi" csapat által képviselt muzikális világ szimpatikusabb volt: ez elsősorban érzelmi megközelí­tés függvénye, hiszen az újkori Europe elsősorban "hangulati" zeneként játszik azokon a húrokon, melyek a lélek rezdüléseit okozzák odabent. Bevallom, én is ebbe a csoportba tartozom, a metal zenében elsősorban a sportkocsikban is feszülő energiát szeretem, s nem a belső világ képeit kivetí­tő pszichedeliát, s jóllehet a mostani csapat a blues gyökereket előtérbe hozó felfogása sem antipatikus, nem tud abba a lelkiállapotba hozni, amit a pozití­v attitűdön túlnyúló szeretetnek lehetne nevezni. A kissé paradoxonnak tűnő modern retro rockkal jellemzett új lemez a furcsa jelző ellenére is majdnem telitalálat: a már emlí­tett blues alapok kihangsúlyozása, a gyakori "hápogtatós", Hendrixes technika, a klasszikus dalfelépí­tési metódus a hetvenes évek zenei közegének standardjeit tükrözik, a Deep Purple-ön átnyúlva a The Doors-t jellemző pszichedelikus, fanyar és borongós hangulati mázzal - ez eddig stimmel. A felhangzó dallamok azonban emellett egy ismerős, ám eltérő zenei közegből is táplálkoznak: a pszichedelikusabb Beatles, vagy a későbbi John Lennon szólólemezek hangulata erősen rányomja a bélyegét a kompozí­ciókra, ami persze nem meglepő, hiszen a hatvanas években induló rock csapatok egyik legerősebb ihletési forrását a négy "gombafrizurás" fiatalember jelentette. S hogy ezek ellenére mégis mi a bajom a lemezzel? Elsősorban maga a megközelí­tés, a dinamikával történő játszadozás hiánya. A dalok azonos hangulati szinten hömpölyögnek, "tömör mélabút" árasztva - bennem legalábbis a fáradtság érzését keltik a vontatott dallamok- s Tempest fakó, izgalommentes tolmácsolása, mely Norumra hárí­tja az érzelmi áramoltatás teljes feladatát, ki tradicionális szólóival kellemes nosztalgiát teremt, ám magával ragadni már nem tudja a metalon szocializálódott hallgatót. A dallamok szépek, és gyorsan a fülbe ragadnak, - tetszik a filmzenés, kissé szimfonikusra vett billentyűs aláfestés is - de a körí­tés túl egyhangú ahhoz, hogy megfelelő karaktert kapjanak, egybefolyó masszát képezve az amúgy tényleg hangulatos, és slágeres darabokból.

Pontszám: 6