Ossian: Egyszer Az Életben

írta Tomka | 2009.09.19.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.ossian.hu

Stílus: heavy metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Paksi Endre - ének Rubcsics Richárd - gitár Wéber Attila - gitár Hornyák Péter - dob Erdélyi Krisztián - basszusgitár
Dalcímek
1. Vadászik a vér 2. Külvárosi Álmok 3. Egy tökéletes nap 4. Egyszer az életben 5. Fegyver és töltény 6. Fényév távolság 7. Csak egy Rockzenekar 8. Kiáltunk az égre 9. Mindenki Egyért, Egy Mindenkiért 10. V. Magyar tánc 11. A Játék neve 12. Holnaptól minden más
Értékelés

Magyarország egyik legpatinásabb heavy metal zenekarának, az Ossiannak a neve sajnálatos módon mostanság legtöbbször nem a megfelelő kontextusban kerül emlegetésre. A hí­rhedt debreceni botrány lufija még mindig nem pukkadt ki az együttest nem szerető zenehallgatók játszóterén, és az évenkénti lemezkiadás mintha feldolgozhatatlan traumaként élne a rajongókban, akik újra és újra nekifutnak a témának kényszeres-kelletlen ismétléssel. Persze, ennek a "megfeszí­tett munkatempónak" is megvannak az előnyei és a hátulütői: amí­g fogynak a lemezek, addig az annak a példája, hogy az együttes közönsége dí­jazza a megbí­zhatóságot és a jó értelemben vett kiszámí­thatóságot, ám azt talán mindenki elismeri - még a kreatí­v energiák túltengése esetén is -, hogy ilyen módon nehezebb olyan örökzöld klasszikusokat letenni az asztalra, mint anno az "aranykorban" (bár, talán lesznek olyanok akik egyetértenek azzal, hogy a Titkos Ünnep és az Árnyékból a Fénybe c. albumokkal ez mégiscsak sikerült). Ám a "régi Ossiannal" való összehasonlí­tgatásnak csakúgy nincs sok értelme, mint a múlt - azóta egyébként korrigált - félrelépésein való csámcsogásnak, vagy éppen a menetrendszerűen érkező lemezkiadás kérdéseinek boncolgatásának. Sokkal kifizetődőbb a kiadványokhoz való pozití­v hozzáállás, amelynek során nem a támadható felületeket vagy a néha túlzásba vitt sablon-felhasználást (persze, a bevált sémák alkalmazásának is két oldala van, legalább annyira nézőpont kérdése...), hanem azokat a dalcsokrokat felfedezni, amelyek - mert van belőlük azért bőven - egymagukban elviszik a hátán az adott korongot. Ennek megfelelően személy szerint a Titkos Ünnep és az Árnyékból a Fénybe telitalálatai után mindig előí­téletek nélkül álltam hozzá a következő Ossian lemeznek, és bőven sikerült maradandó élményeket és újabb kedvenceket lelni a 2003-tól kezdődő lemezek sorában is. Sajnos azonban az idei felvonás, az Egyszer Az Életben többszöri hallgatás után sem tud úgy lekötni, mint a tavalyi igencsak izmosra sikerült Küldetés, vagy például A szabadság fantomja. Pedig a nyitó Vadászik a vér ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik Ossian lemez: lendületes tempó, nagyon jól eltalált gitártéma, némi duplázó és kellő dög alapozza meg a hangulatot. Aztán a slágeresre vett Külvárosi álmok is tartja a szí­nvonalat, témájával felelevení­tve az olyan klasszikusokat, mint a Rocker vagyok vagy a Haragban a világgal - a refrén pedig már első hallgatás után is a hallgató társa marad napokra. Aztán a következő Egy tökéletes nap már a lemezt heveny ví­rusként megtámadó középtempó kategóriájába sorolandó, amely érthetetlen módon olyan szinten elharapódzik a számok között, hogy közülük többet unalomba fojt. A megszokottan vaskosra vett gitárhangzás is valahogy háttérbe szorul, és a riffekre se lesznek olyan fogékonyak a fülek, nem elég húzósak és komplexek ahhoz, hogy lekössék a figyelmet. Sajnos ezúttal az egyébként igencsak dallamérzékeny Paksi Endre énektémái se viszik el a hátukon a dalt - ugyanez a helyzet a zenekari ars poeticát megfogalmazó Csak egy rockzenekar, Mindenki egyért, egy mindenkiért, és a szerelem témáját ezúttal nem balladában, hanem a kissé gyengécskére sikerült A játék nevében feldolgozó szám esetében is. A lí­rai szám ezúttal a cí­madó dal lesz, üde szí­nfolt a különböző lányról-asszonyról szóló számok sorában - talán nem véletlen az (iskolakezdés mellett) a szokásos őszi megjelenési dátum: a legjobb Ossian slágerekben mindig is volt valami megfoghatatlan szomorkás hangulat, amely tökéletesen passzol a legszebb évszak szí­ntobzódásához. A rákövetkező Fegyver és töltény esetében nagyon is jólesik végre a lendülettel párhuzamosan az adrenalin szint emelkedése is, még ha az instrumentális rész itt is hagy némi kí­vánnivalót maga után - paradox, hogy a zenekar mindenkori erősségének tekintett, tehetséges és összeszokott gitáros duó, Rubcsics és Wéber ezúttal nem szállí­tja a tőlük megszokott riff-hadsereget; nem is értem mért nem lett folytatása az olyan intenzí­v és kemény gitármunkára épülő darabokban, mint pl. a Botrány-gyár. Az instrumentális szám sem olyan zúzda, mint a Sodrásban, hanem egy Brahms-feldolgozás, az V. Magyar tánc, egy kis laza ujjgyakorlat, az At Vance szép pillanatait idézve. A lemez további különlegessége a Kaszás Attila emlékére átdolgozott Fényév távolság, amely ezáltal menetelős rock himnusszá avanzsált - ezt a számot különben is szinte képtelenség lenne elrontani, az Ossian verziója is méltán beállhat a többi átdolgozás sorába. A Kiáltunk az égre ezzel szemben a Hangerőmű és a Tűzkeresztség világába kalauzolja vissza a hallgatót, igazi súlyos, headbangelős metal nóta - rock n' roll, csak rock n' roll! A záró Holnaptól minden más nóta a szabályt erősí­tő kivételt képezi a lemez középtempós dalainak sorában: az ilyen nagy kórusú daloknak áll jól a "vészfék".

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások