Red Circuit: Homeland
írta Kotta | 2009.09.13.
Megjelenés: 2009
Kiadó: LMP
Weblap: www.redcircuit.de
Stílus: szimfonikus - progressziv power metal
Származás: Németország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Red Circuit Markus Teske projektje, aki a mellett, hogy a Sheela nevű zenekar billentyűse volt, inkább arról nevezetes, hogy olyan bandák lemezeit zenei rendezte, mint a Symphony X, Vanden Plas (a Homeland társ-producere, -szerzője is maga Andy Kuntz), Ian Perry, Saga és Neal Morse). Nagy meglepetést így nem okozhat, hogy a zenekar második albumán hallható zene dallamos prog. power - történetesen csipetnyit nagyobb hangsúllyal a szimfonikus elemeken, hiszen mégis csak a szintis a főnök. De azért így is simán beleillenek az európai heavy metal új hullámának fősodrába, sőt, annak egyik éllovasává avanzsálhatnak, legalább is e teljesítmény alapján. Persze, ha Fortuna is úgy akarja. Rajtuk nem múlik, első lemezükre még Patrick Rondat-ot és Stéphan Forté-t is meginvitálták, hogy kicsit magukra irányítsák a figyelmet, most pedig vendégzenészek nélkül szállítottak egy nagyon érett szimfo-metal albumot, csipetnyi progresszivitással. Jaj, már megint? - volt a reakcióm az első hangok hallatán. A harmadik szám környékén mégis nyúltam az album ismétlése gombhoz. Azóta jó néhányszor lepörgött már és nem is nagyon akaródzik kikerülnie lejátszási listából. Megfogott a cucc, valljuk be őszintén! Miért? Roppant egyszerű: amit Sompalta összeénekel ezen a lemezen, az példa értékű. A korábban a Firewind-ben és az Avalon-ban is megfordult pacsirta meglehetősen keresett zenész (jelenlég a Faro és a Civilization One tagja még, többek között), nyilván nem véletlenül. A magas hangokat tisztán énekli ki, ami ugye alapkövetelmény szimfonikus metalban. Közép-mély tartományokban viszont kellően dögös, már-már Blackie Lawless-re hajazó, karcos hangon hozza a jobbnál jobb dallamokat - összességében hard-rockos ízt adva az amúgy szikár power metal témáknak. (Ráadásul úgy tudja váltogatni a különböző hangszíneket, hogy az átmenetet észre sem veszed.) A másik dolog, ami nagyon tetszik: Markus (nem hiába neves producer és hangmérnök) aprólékosan kidolgozta a lemez minden egyes hangját. A hangzás tökéletes (nem túlcsiszolt), a riffek tökösek és - ha nem is újszerűek, de legalább - ötletesek. A kellően hangsúlyos gitártémákat tökéletesen ellensúlyozzák a zene alá (fölé, mellé) tolt, ízlésesen adagolt billentyűtémák. A refrének pedig ülnek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! (Az Absinth fődallama például hetekre, kiűzhetetlenül beleragadt a hallójárataimba.) Igen, azt hiszem az "ízléses" és az "egyensúly" szavakkal írható le leginkább ez az album: itt minden a helyén van, mindenből pontosan annyi van, amennyinek lennie kell! Tökéletes a harmónia. Nem is ragozom tovább, ha szereted a Threshold és a Kamelot dallamos, intelligensen progresszív (nem pedig témahalmozó és/vagy elborult) zenéjét, akkor ezt is csípni fogod!
Legutóbbi hozzászólások