
Az internetnek és a nagy video megosztóknak köszönheti népszerűségét az amerikai
Beatallica, akiknek budapesti kirándulásának hallatán, nem is volt kétséges, hogy ellátogatok a Duna partjára. Az első döbbenet számomra a viszonylag erős érdektelenség, ami ezt a koncertet kísérte. Sajnos nem ez lett az egyetlen, amin meglepődtem ezen az estén... ... Magazinunknál általában egy-egy havi koncertbeosztásnál figyelembe vesszük, hogy lehetőleg olyan munkatárs vagy szerkesztő látogasson el az előadásra, aki rajongója, értője annak a zenének, de legalábbis konyít valamit az adott banda munkásságához. Bevallom, még egyetlen
Beatallica lemezt sem hallgattam meg, de ahogy közeledett a koncert dátuma rájöttem, a lehető legjobb választás erre a bulira a
Metallica és egyben
Beatles rajongó Szöcske, így szépen rátukmáltam a feladatot.
Mi? Viszont mielőtt szóhoz, ill. klaviatúrához engedném, néhány gondolatot meg kell, osszak, hiszen ezen az estén a
Beatallica-n kívül volt még néhány esemény. A "néhány gondolat" valóban csak annyi lesz, mert amit a főzenekar előtt láttunk az sajnos többet nem is érdemel. Nem tudom, ki és milyen megfontolásból léptette fel itt a
Mi? elnevezésű zenekart, de nekem ez komoly büntetés volt. A rap-rock-metal (vagy nem tudom, minek nevezzem ezt a stílust) annyira nem illett ehhez az estéhez, hogy csakis az tartott vissza a stégre való kivonulástól, hogy előzőleg leadtuk a kabátunkat és erős szél fújt odakint. Aztán mégis úgy döntöttem, távozom és a ruhatár előtt, a nemtetszésüknek hangot adók között találtam menedéket. Félreértés ne essék, nem a zenei tudásukkal volt a baj, hanem azzal a testidegen stílussal, ami nem volt idevaló. A Sziget Fesztiválon minden bizonnyal hatalmas sikerük lenne, úgyhogy a baráti jobbomat nyújtva, csak annyit tudok mondani:
MI?-t a nagyszínpadra! Alcoholica Azt hittem a
MI? igen hosszúra sikerült bemelegítése után túl leszek a nehezén, de nem így lett. A nem túl rövid átszerelés után, egy még hosszabb intróval jött kis hazánk számos Metallica tribute bandája közül az egyik. Az
Alcoholica legénysége olyan nagy önbizalommal érkezett a színpadra, hogy ha valaki nem tudta volna, utánuk is következik még valami, azt hihette itt a főbanda. Annyit azért szeretnék elmondani, hogy nem vagyok fanatikus
Metallica rajongó és talán nekem pont ezért az a kicsi, amit szeretek belőlük, nem mindegy, milyen. Ha az
Alcoholica zenekaron múlna, akkor inkább eltávolodnék a
Metallica-tól, mintsem jobban megszeretném őket. Kásás hangzás, imitt-amott hamis gitárok és olyan pontatlan dobjáték jellemezte az
Alcoholica előadását, hogy csak azért nem kritizálom tovább, mert a dobos testi adottságait látva, nem szeretném, hogy felkeressen a tartózkodási helyemen... Ez volt az a pont az estén, amikor örültem neki, hogy a főbandáról nem nekem kell írnom, mert ha lehet mondani, az én kedvemet ekkorra már mindentől elvették. Szakáts Tibor
Beatallica 
Mivel a budapesti koncertjüket megelőzően nem nagyon hallottam a
Beatallica zenekarról, óriási kíváncsisággal megspékelve indultam a Duna hullámain ringatózó koncerthelyszínre. Nehéz volt elhinnem, hogy tényleg létezik a világ zenei palettáján egy olyan merész vállalkozás, mely képes a két nagy kedvencem, a
Beatles és a
Metallica sajátos stílusjegyeit olyan speciális egyvelegben ötvözni, mely
Mike Portnoy-on és
Scott Ianon kívül mára a
Metallica tagjainak elismerését is kivívta...

Az
Alcoholica meglehetősen lankasztó produkcióját követően, a szokásos zenekari átszerelési időt jócskán túllépve lépett színpadra
Jaymz Lennfield és bandája, hogy rövid intró után hatalmas energiával csapjanak bele a
Revolution és a Hard Day's Night beatles-i gyökerein szárba szökkent, de a
Metallica Garage Inc. albumának gondolat- és riffvilágából táplálkozó
Revoloohtionba, majd a
Garage Dayz Nite-ba. Döbbenetes volt hallani azt az erőt, ahogyan a két különböző zenei világ egymásba fonódó teste egy új, eredeti zenét szült a Milwaukee-ban nevelkedett srácok humorral is bőven fűszerezett előadásában. Ezt a dinamizmust
Kliff McBurtney bőgős rőzséje sem bírta tovább egy helyben, és önálló életre kelve, megszámlálhatatlanul tetemes mennyiségben kezdte szelni a levegőben a köröket.

A hatalmasat dörrent kezdés után nem volt meglepő az a katonás folytatás, ahogyan
Jaymz OH!NOOO! Lennfield,
James Hetfield hangjához kísértetiesen hasonlóan, levezényelte a
Sgt. Pepper's Motorbreath Pub című, beatles-i alapokat sejtető zenei élményt, valamint a
Metallica And Justice For All thrash himnusza előtt tisztelgő, de a Beatles
All My Loving dalának csacska taktusaival megbolondított
And Justice For All My Loving nótát.

Meglehetősen mulatságos volt, ahogyan ebből a kicsit merevnek tűnő pontosságból
Ray Craps cowboy-nyerítéseit megszégyenítő kurjongatásai kíséretében és díszesen veretesre rittyentett Bors őrmesteres zubbonyaiban átügetett a zenekar a
Beatles Love me do opuszának lágyabb ölelésébe. Míg az eddig elhangzott dalok a cover és tribute bandák kereteit túlszárnyalva, a hibridizáció jegyében tündököltek, addig a
Love me do beatles-i alaptételének "csak" egyszerű "metallicás áthangzását" hallhattuk, teszem hozzá, azt is rendkívül élvezetesen.

Nem kellett azonban sokat várni az újabb bohókás őrületre. A
Leper Madonna zenei humoreszkjével, majd a beatles-i
Magical Mystery Tourra hajazó és a
Metallica Master of Puppets nótájának híres gitárszólójával izgalmasabbá tett
Masterful Mystery Tour dalával izzította tovább a nagyérdemű hangulatát a
Beatallica legénysége. A
Beatles 1960-as évek második felében tett,
Ravi Shankar indiai tanító által inspirált "varázslatosan misztikus utazása" azonban nemcsak muzikálisan ihlette meg a
Beatallica tagjait; keleties hangulatú ingjeik felöltésével és a színpadi díszlet fehér hungarocell keresztjeinek előtérbe helyezésével látványban is tisztelegni kívántak a két nagy előd előtt.

Ebből a mennydörgően pszichedelikus zenei világból
Krk Hammettson eléggé felejthető gitárszólója vezetett át a könnyedebb tribute zenei témák irányába. A
Beatles, cukros bácsikat is felizgató
Hello Little Girljének "metallicásan" kemény riffjeiből
Jaymz Lennfield kakasokat is megszégyenítő kukorékoló-visító éneklése huppantotta át a nagyérdeműt a
Beatles Good Morningjába. Ha esetleg volt olyan, aki ez idáig sem tért magához a pszichedelikusan thrash-es hangulatból, a
Beatles Daytripper nótájának nyomdokain zakatoló
Hero of the Day Tripper taktusaira ezt biztosan megtette, hogy aztán mélyebben élvezhesse a tribute hangulatot felváltó, újabb hibrid dalok élményét.

A
Metallica Blackenedjét és a
Beatles Back in the USSR nótáját sziporkázó zenei humorral házasító
Blackened in the U.S.S.R alatt már ritmusos dülöngélésben csimpaszkodott össze a nagyérdemű, hogy a véresen burleszk
All You Need Is Blood és a
Hey Dude klasszikusok refrénjeit már mindenki együtt énekelhesse a
Beatallica hihetetlen mód felpörgött legénységével. Ezt, a nem csak az örömtől ittas emberekben bővelkedő hangulatot még
Kliff McBurtney bőgős rémesen unalmas szólója sem tudta bepunnyasztani.

A vidám hangulatban peckesen tovább pattogó
I Want to Choke Your Band nótával ugyan lezárta aznap esti műsorát a zenekar, de szerencsére nem a közönség szórakoztatását; a
Jaymz Lennfield ének,
Krk Hammettson gitár,
Kliff McBurtney basszusgitár,
Ringo Larz dobos alkotta formáció a ráadásban a
Metallica Battery és
Enter Sandman nótáinak tribute-csokrával próbálta még tovább fokozni a közönség és a saját hangulatát. Igen a saját hangulatát is, hiszen - akárcsak az
Irigy Hónaljmirigy - az annak idején pályafutását egy házibuli ökörködő paródiájaként kezdő zenekar nem akar mást, mint a koncertek alkalmával újraélni azt a bizonyos első estét.

Összegzésképpen elmondhatom, hogy az előzenekarok lehangoló produkciójával szemben a
Beatallica koncertje felpezsdített és egy olyan felejthetetlen zenei élményben részesített a szimpla cover vagy tribute bandák keretén túlmutató, humorral is bőven átitatott önálló zenei jelenségével, melynek pozitív érzése maradandó emlékként véste be magát a lelkembe. Szöcske Fotók: Szakáts Tibor Külön köszönet Szalay Gergőnek!
Legutóbbi hozzászólások