Évtükör: Garael 2004

Hellstar kolléga úgy jellemezte ezt az évet, mint a metál 365 napját. Egyetértek vele, pusztán annyival egészí­teném ki, hogy ez már a hatodik 365 nap volt, hiszen 1997-ben jelent meg a Hammerfall metál resurrection lemeze, a Glory to the brave, és a következo évben már a kiadók is meglátták az újfent üzleti forrásokat a metálban.(Ezért én kicsit ezt az utóbbi hat évet vizsgálnám meg, természetesen a 2004-es évet kiemelve). Véget ért a hét szuk esztendo, a grunge és a punk rock csapatai átadták helyüket a gitárzenében a metál csapatoknak. Új és régi bandák tömegei aktivizálódtak, s bár a mennyiség nem volt egyenes arányban a minoséggel, azért minden tizedik albumra jutott 1-2 remekmu. A metál számtalan stí­lussal képviseltette magát a piacon, Európa és Amerika azonban más-és más irányba fordult. Európa jobban megorizte a gyökereket , a heavy-és power metálban az angliai hegemóniát felváltotta a német, a skandináv, és az olasz (egyéb stí­lusokat nem követek figyelemmel, nem ismerem a kialakult trendeket, ezért elore is elnézést kérek, ha tévedek.). A power metálon belül az Európai jellegu speedelos power (ami szerintem inkább heavy metál) dominanciája figyelheto meg, mely gyakran a szimfonikusokkal fuzionált. Az angolszász jellegu szikárabb power Európában kicsit visszaszorult, bár mindig van egy-két csapat, akik gondosan ápolják ezt a szerintem igazi power irányzatot.

Amerikában a kaliforniai tí­pusú hajbandák eltuntek, a metál a rappel és az egyéb „szövegelos” stí­lusokkal egyesülve megszülte új gyermekét, a nu metált. Hogy ez most jó e, vagy rossz, azt döntsék el az erre hivatottak, ám az tény, hogy ezek a csapatok olyan öreg rókákra is nagy hatással voltak, mint a Metallica, vagy az Impellitteri. A nu metál mellett szerencsére az amerikai power is újfent virágzásnak indult, a Jag Panzer és az Armored Saint egyre nagyobb koncerteket adva ismerteti meg a fiatalokat a gyökerekkel, az Iced Earth pedig kiheverve az énekesváltást, megmutatta, hogyan is gondolja a konceptalbum fogalmát.

Nos, tehát az idei év. Jóllehet, a legnagyobb ikonok az Iron Maiden, a Judas Priest és a Manowar ,(bocs, ha valakinek beletapostam a lelkivilágába, itt elsosorban az eladott lemezek számát vettem figyelembe) nem adtak ki kemezt, olyan régi heavy-power és hard rock csapatok is aktivizálták magukat, mint a Saxon, UDO, Megadeth, DIO, Metal Church, Scorpions, Tesla, Jag Panzer, Europe ki több, ki kevesebb sikerrel. A fiatalabbak közül az Edguy, Primal Fear, Dream Evil, Rhapsody, Sonata Arctica, Angra, Metallium albumaira emlékszem leginkább. Prog-power vonalon a Threshold, a Hybria, a Wuthering Heights remek lemezeket tett le az asztalra, és hát a Dream Theater is egy 3 CD-s koncertanyaggal örvendeztetett meg minket.

No, és számomra mi okozott nagy örömet? Nos, azokról egytol egyig megí­rtam a kritikáimat, bár olyan lelkendezos, ejakulálós kritikát nem tudtam í­rni, mint Hell a SUICIDAL TENDENCIES albumáról, bevallom, irigylem is az ötletet, mert ha én is í­rok egy ilyet, az legfeljebb már csak „utánlövés” (hehe) lesz.

Nagy csalódást nekem a Europe, Dio, és Metal Church jelentett, szerencse, hogy ezek mellett annyi remek albummal találkoztam, hogy boven meg tudtam magamat vigasztalni.

A jövo évtol természetesen a Judas albumát várom (bár van valami igazság Hell és Philo szkepticizmusában is). Remélem végre a Virgin Steel is jelentkezik új albummal, és a promo verzio után a Masterplan remekmuvet is meg tudom hallgatni.

S hogy mit kí­vánhatok még í­gy az év vége felé? Hát hogy jövo év végén is kesereghessek a metál dömping miatt, és szidhassam a rengeteg klónbandát és másodosztályú metál harcost. Most pedig mindenkinek kí­vánok én is metállal teli, koncertes boldog újesztendot, és a Megasztár következo részében egy metál énekes gyoztest!