Születésnap péntek 13-án!: H.A.R.D., Triple 8, The Next, 2009. 02. 13. Blues Alley

Már az 1. Budapesti Hard Rock Farsangot megelőző hetekben, nem beszélve az utolsó napokról, tele voltam izgalommal, hogy a H.A.R.D zenekar és a Hard Rock Magazin közös bulija felejthetetlen legyen nemcsak a jelen felállásukban első bulijukat adó H.A.R.D. zenekar, illetve a 4. szülinapját ünneplő Hard Rock Magazin, hanem a közönség számára is. Persze ezzel nem csak én voltam í­gy... Tomka kivételével - akinek sajnos sikerült aznapra közelebbi kapcsolatba kerülni az influenzával - már majdnem minden szerkesztőségi tag megérkezett február 13-a kora délutánján a Szoláti Kft. irodájába, amikor az engem nehezen elengedő munkámat delejes mozdulatokkal hátrahagyván, kicsit késve ugyan, de én is berobbantam a helyszí­nre. A szakmai és reprezentatí­v statisztikai adatok hadát felvonultató megbeszélésen kí­vül Amerikába szakadt "Hazánk fiával", kedves munkatársunkkal, Redneck IMIvel is sikerült felvenni a kapcsolatot az éteren keresztül, í­gy ha testben nem is, de hangilag és lélekben Ö is részt vehetett a Hard Rock Magazin 4. születésnapján. A fejtágí­tás és porzó veséink némi pezsgővel történő borogatását követően fogcsikorgató hidegben érkeztünk a Blues Alley-be, ahol a H.A.R.D. tagjai már keményen hangoltak az esti bulira. Az elkapott hangfoszlányok a vidám hangulat, a lányos izgalom vörös rózsái az arcokon már akkor elővetí­tették azt a fenomenális hangulatot, ami a koncert légkörét jellemezte. Na de erről majd egy kicsit később, ugyanis nem tudom megállni, hogy már rögtön itt, a beszámoló elején ne ejtsek szót a "felfedezésemről". Mivel zongorista múltam révén igen érzékenyek a hallójárataim minden lélekemelően kellemes zongoradallamra, Szebényi Dániel billentyűdallamai is rögtön, már a hangpróba során magukkal ragadtak és húztak maguk után, mint Bodri kutyát a frissen sült kolbász illata. Loholtam is a dallam forrása után, mint egy kiéhezett eb; lehet, hogy már régen hallottam ilyen jól billentyűzni valakit rock együttesben? Mindenesetre ez az érzés nemcsak a beállás alatt, hanem az egész este folyamán, Szebényi Dánielnek a The Next, illetve a H.A.R.D. együttesben tanúsí­tott megmozdulásai során is megmaradt. Nagy tehetség, oda kell Rá figyelni! Ahogy elmerengtem a gondolataimban, észre se vettem, hogy a közönség száma jócskán meggyarapodott, és Szakáts Tibi már az első fellépőt, a Triple 8 zenekart konferálta fel a szí­npadra. A Triple 8 egy tehetséges zenészekből álló formáció, mely a fiatalok látható bohémságával, ugyanakkor bizonytalan útkeresésével próbálgatta szárnyait a világot jelentő deszkákon. Ez az ambivalencia az előadás egészén érezhető volt; mí­g a Deep Purple klasszikusa, a Smoke On The Water improvizációkkal is sűrűn megtűzdelt előadása hatalmas energiabombaként zúdult a nagyérdeműre, addig például mind az Aerosmith Dream On nótájából, mind a Whitesnake Bad Boys-ából hiányoltam a rockos rosszaságot, azt a tüzet, ami önkéntelenül is mozgásra készteti a lábaimat. Ugyan már hangszerének mesterévé avattam Szebényi Dánielt, az énekteljesí­tményével kapcsolatban ugyanezt még nem mondhatom el; hangja, énekesi előadó-képessége még korántsem olyan magabiztos, mint instrumentális teljesí­tménye, bár az adottságot itt sem nélkülözi hősünk. Az idő közben teltházra duzzadt nagyérdemű szórakoztatásának stafétabotját a Triple 8 után a The Next vette át, méghozzá nem is akárhogy! Az est talán legszí­nesebb korfáját - az együttes legidősebb és legfiatalabb tagja között 37 év a korkülönbség - felmutató zenekar meglepő vitalitással és a legendás magyar rock zenekarok (P Mobil, Hobo Blues Band) mára már klasszikussá vált dalaiból összeállí­tott, remekbe szabott műsorával pillanatok alatt a hetvenes évek lázadóan buja világába röpí­tette a közönséget. Takács József hangja, a belőle áradó erő, nem beszélve legendarisztikus megjelenéséről, méltó módon közvetí­tette a hetvenes éveknek azt az érzésvilágát, amit a mára már a magyar rock ikonjaivá vált Hobo Blues Band, P. Mobil anno megörökí­teni próbált. A zenekar külön szí­nfoltja volt Takács Erika, aki kellemes hangjával tette szí­nvonalasabbá az előadást. Most találkoztam először a The Next produkciójával, de örülök, hogy megismerhettem Őket. Már itt nagyon jól éreztem magam, pedig az este fő attrakciója még csak ekkor következett. Szakáts Tibi, mint az est házigazdája buzgón konferálta be a külföldön már nagy sikereket elért H.A.R.D. zenekart, hogy a zenekar jelen felállásában először találkozhasson a magyar közönséggel. Igaz, a H.A.R.D. zenekar Traveler albumának dalaival már bárki, bármely Hard koncerten találkozhatott, de semmiképpen nem a dalok angol nyelvű, a számos más zenekarból (Stonehenge, After Crying, Wendigo) is ismert Bátky Zoltán - BZ - által előadott változataival. Nyilván ez a rutin, tapasztalat is segí­tette Bátky Zolit abban, hogy a lehető legprofibb módon vezényelje le ezt a mind jelentőségében, mind hangulatában egyszeri bulit. Nem is csalódtam benne. Zseniális frontember, akinek nemcsak humora és előadói képessége, hanem, és elsősorban képzettsége, a zene iránti alázata messze túlmutat sok magyar énekesén és anélkül, hogy ajnározni szeretném BZ-t, egy dolgot feltétlen ki kell emelnem még Vele kapcsolatban: a szakmában egyedülálló angol nyelvtudását, még inkább anyanyelvi szintre hajazó kiejtését. Az a ténykérdés, hogy a H.A.R.D. sikereket ért el külföldön, nemcsak a H.A.R.D. hazánk határain kí­vül oly közkedvelt, aor muzsikába hajló hard rock zenéjének, és professzionális előadóinak, hanem véleményem szerint Bátky Zoltán kimagasló angol nyelvtudásának is köszönhető. Nyilván van, aki ezt másképp látja, kritikus a H.A.R.D. teljesí­tményével, jelentőségével kapcsolatban, egy azonban biztos. 2009. február 13-án a Bátky Zoltán énekesnek, Csillik Zsolt (Brumi) gitárosnak, Mirkovics Gábor (Zserbó) basszusgitárosnak, Váry Marci dobosnak és Szebényi Dániel billentyűsnek, akik egytől-egyig kiválóságaik hangszereiknek, olyan hangulatot sikerült teremteniük a humorral is bőven fűszerezett örömzenélésükkel, hogy nemcsak az első sorok hölgy tagjai perdültek táncra "örömükben" a Forever Hard, a Rock Is My Name, a Traveler, a Live For Tomorrow... nótákra, hanem a közönség egésze is együtt lüktetett, hullámzott a dalokkal, a zenészekkel. Ezt a klubbulin is túlnyúló hangulatot csak fokozta az együttes két vendég énekesének, Lőrincz Károlynak (Whitesnake Tribute Band) és Noa Rocknak (Love Gun) a fellépése. Egy szál gitárral a kezében olyan mély átéléssel énekelte el Lőrincz Karcsi a Whitesnake Slow An' Easy számát, majd fejelte ezt meg a H.A.R.D. kí­séretében előadott Coverdale klasszikussal, a Here I Go Again nótával, hogy Magyarország leghosszabb hajú énekesnőjének, Lackó Noémi, alias Noa Rocknak csak a másodperc töredékére volt szüksége ahhoz, hogy mélyen vibráló hangján, a Kiss-től előadott Crazy Night cí­mű dallal a kegyes "őrületbe" repí­tse a közönséget. Ekkora már sem Szakáts Tibi, sem Brinyó kollégám nem bí­rt magával, és mí­g a többi szerkesztőségi tag a közönség sorai között bulizott haját eleresztve, addig Ők, megcsillogtatva páratlan előadói képességüket:), a világot jelentő deszkákra pattanva ordí­tották Noa Rockkal és a többiekkel a refrént. Na ez volt az az állapot, amit szerintem nincs emberfia, aki ne élvezett volna! Az est csúcspontja sem maradhatott el; Noa Rock a tüzijáték szikráiba burkolózó tortát hozott a szí­npadra, hogy azzal és az együtt elénekelt Happy Birthday-jel emlékezzünk meg a Hard Rock Magazin 4., és a már annyiszor emlegetett ifjú tehetség Szebényi Dániel 18. születésnapjáról. Frenetikus volt! Mi más is követhette ezt a beteljesült állapotot, mint egy lágy, kellemes levezetés a Queen, Too Much Love Will Kill You dalának segí­tségével, Szebényi Dániel és BZ előadásában. Ez az opusz kellő könnyedséggel csöndesí­tette le a felfokozott izgalmi állapotot a felszabadult ünnepléshez, tortaevéshez és a Hard Rock Magazin szerkesztősége által az alkalomhoz illően összeállí­tott, háttérben csendesen csordogáló zenei válogatás melletti beszélgetésekhez, amit én bizony ki is használtam. Örültem, hogy az ismerőseim nagy részével, sőt a szakma apraja-nagyjával találkozhattam és beszélgethettem a Hard Rock Magazin, a H.A.R.D. együttes, de számomra is oly fontos napon. Persze itt sem hagyhatom ki, hogy megemlí­tsem Kispé kollégámat, akivel szokásos negyedévenkénti beszélgetésünket lefolytatván megnyugodhattam, hogy ihaj, megint megváltottuk a világot! 🙂 Összegzésképpen, nemcsak a magam, hanem a szerkesztőség tagjai nevében is elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat ezen az estén, és remélem, hogy aki most nem tudott eljönni, az jövőre, a Hard Rock Magazin 5. születésnapján már velünk fog ünnepelni. Szöcske Fotók: Savafan, TT, Pearl69 Köszönet Lőrincz Károlynak és Noa Rocknak! Külön köszönet Szöllősi Róbertnek és a Blues Alley-nek.