A tortadobálás elmaradt!: Pinyó 60!, 2009.01.17., Budapest, PeCsa

Az egyik szemem sí­r, a másik nevet! Az mindenképp örömmel töltött el, hogy majdnem csurig volt a városligeti koncertterem, annál kevésbé boldogí­tott viszont, hogy rendkí­vül kevés fiatal volt jelen e nagyszerű eseményen. Persze, gyarló önámí­tás, hogy talán továbbadhatóak a múlt értékei, mégis reménykedtem, reménykedem... No, de ne szaladjunk a dolgok elébe! Nagyjából fél órával a meghirdetett kezdés előtt értem a Petőfi Csarnok bejáratához, ahol a "szokásos" kép fogadott. Komoly sor kí­gyózott a szűk kapunál és az "elmaradhatatlan" (nem is értem!) nepperek "jegyet veszek" megszólí­tásai szórtak borsot az orrom alá. A beengedéssel nem akadtak gondok, a nagy létszám ellenére viszonylag gyorsan, korrekten zajlott a bejutás, a ruhatárnál sem kellett sokat várakozni, í­gy gyorsan elfoglaltuk Tibusz barátommal pozí­ciónkat, hogy el is válhassunk, hiszen Ő fotózott ezen az estén. Az óriás kivetí­tőn egyszer csak képek jelentek meg, megelevení­tve a múltat, zenésztársak fotói, örökérvényű pillanatok felvételei sűrűsödtek, hogy kibontakozhasson a szülinapos, Köves "Pinyó" Miklós arca, jelezvén, ez a pár óra Őróla szól majd. Ahogy arra számí­tani lehetett, Török Ádám és a Mini kezdte az ünneplést a Kolduskirály c. himnusszal. Ádám szóvá is tette, hogy amiként Pinyó, mindannyian királyok, igaz, csak koldus módjára. A hangzás már elsőre bejött (minő ritka kivétel), minden a helyén, talán csak a csarnok falai közelében volt kevésbé élvezhető a megszólalás. Zavaró effektusként a kivetí­tő jelentősen késő képei léptek fel, ám Török Péter és Paróczai "Tacskó" Attila játéka (mint mindig) most is üde, fiatalos szí­nt varázsolt a deszkákra. A "nagy öregek" (Pinyó, Török Ádám és természetesen Németh Károly pedig hozták az elvárt, tapasztalatokban bővelkedő stí­lust. Meglepetésként az Alligátor (a Tátrai -Török Tandem klasszikusa), majd az Apák és fiúk következett, hogy helyet is adjon Pinyó első jelentősebb csapatának, a Non-Stop formáció kezdeti felállásának. Viktor Máté (billentyűs hangszerek) és Vágó Pál (gitár) "retro" játékát élvezhette a közönség pár nóta erejéig, igaz, valószí­nűleg a rutin hiánya és talán a kevés próba okán, nem sikerült tökéletesre a produkció. Következő akkordként a zenekar második érájának tagjai, Závodi János és Somló Tamás is a szí­npadra lépett. Ekkor már érezhető volt a tapasztalat, Janó hozta az í­zes futamokat, Somló pedig (jó profi módján) vezényelte le a három tételből álló megemlékezést. Nem csak rock, de a Szép Margit c. szerzeménnyel, némi beat is beköltözött a PeCsa falai közé, ezzel kapcsolatban a '72-es Táncdalfesztiválról való "lemaradás" sztoriját is magunkénak tudhattuk. Elérkezett az idő, hogy a sokak által várt Piramis szellemét idézzék meg a zenészek. Ádám jó " diplomataként" vetette fel, hogy szerették volna, ha a teljes, eredeti felállás tagjai teszik tiszteletüket, de - tudjuk jól! - ez nem vált lehetségessé. Így Pinyó és Janó mellett Gallai Péter képviselte a gárdát, kisegí­tőként pedig (hogy, hogy nem) Tacskó és Nagy "Liszt" Zsolt jeleskedett. Már csak a frontember volt kérdéses! A posztot Kiss Zoli "nyerte meg" és annak ellenére, hogy több visszajelzés is azt mutatta, talán nem Ő volt a megfelelő kiválasztott, tudásához méltóan, hibátlanul, derekasan helytállt, sőt, gitárjátékával is szí­nesí­tette a megszólalást. "Mindig úgy szeresd a két életed, mintha a szerelem ördöge volnál, és szállj fel magasra..." - élhetnénk a képzavarral, ám a bandát nem lehetett kellemetlen helyzetbe hozni. Kiváló produkcióval, bár némi hiányérzettel, de elkápráztatták a nagyérdeműt. Ezek után következett az est egyik fénypontja, Pinyó köszöntése. Ahogy a főcí­mben is emlí­tésre került, szerencsére a "tortadobálás" elmaradt, bár a nagyméretű sütemény igen labilisan érkezett a szí­npadra, többekben félelmet keltve, hogy esetleg a deszkákon landol! :o) Szerencsére nem történt baj! Pinyó meghatódva fogadta a számos üdvözlést, meglepetésként pedig Horváth Attila, a jeles szövegí­ró ajándékaként, egy ezüstből készült "mini piramis" tulajdonosa lett! Pezsgővel, mosollyal, baráti ölelésekkel halmozták el zenésztársai a nagyszerű dobost, a közönség pedig tapsviharral ünnepelt. A jól megérdemelt, pihentető szünet után egy újabb nagyszerű gárda, a Besenyő Blues Band vette át a szerepet. A feldolgozások és a "nagy sláger", az Öreg járgány szivatóval indul sem okozott gondot Lőrincz Karcsinak, remek énekes és frontember, ezt már nem először bizonyí­totta. Muck Ferenc és társulata szinte elvarázsolta a jelenlévőket, volt szerencsém látni olyan párokat, akik gond nélkül táncra perdültek a dallamok hallatán. Jó volt látni, hogy mennyire felszabadultak Pinyó és a fellépő zenekarok rajongói. A hazánk egyik legelismertebb basszusgitárosával, Zsoldos Tamással "felvértezett" banda - részemről - legkiemelkedőbb tétele a Mucky által szarkasztikusan felvezetett (az ünnepelt "tudatmódosí­tásait" firtató) Pinyó éjszakai repülése c. instrumentális darab volt, melyben a zenészek fantasztikus szólóit élvezhettük. Persze nem maradhatott el Török Ádám másik legendás csapata, a RABB sem. A 18 éve létrejött alakulat folytatta a hangulat fokozását, a Hihetetlenül nagy F., az Örök lázadó, A múltban élsz és az Újra Rock and Roll cí­mű szerzeményekkel. A Rhythm & Blues Branch második időszakából, Mohai Tamás közreműködésével a Sziget 96 Blues is "terí­tékre került", végezetül pedig, újból az örök Mini dallamai csendültek fel. A Gőzhajó ismét az önmegvalósí­tás hosszas perceit hozta, Török Ádám pszihedelikus, majd Muck Ferenc őrületes szólójával, Németh Károly zseniális momentumaival és Tacskó virtuóz pillanataival vette le lábáról a jelenlévőket, hogy végül mindannyian "produkálhassák" magukat. Számomra az Éjszakai harcos jelentette az egyetlen mélypontot, de ismét a csúcsra kerültünk, amikor a Vissza a városba kezdőtaktusait hallhattuk, itt már Janó is visszatért, hogy a végére egy örökérvényű igazságán andalogjunk: Kell a barátság, add tovább...! Záróakkordként a Rabbocska Hí­vj fel rock & rolljára jelentkeztek az addigi fellépők, szép sorjában, szinte valamennyien, együtt ünnepeltek a világot jelentő deszkákon. Hogy mi történt ez után? Konkrétan nem tudom, távozni kényszerültünk, de ahogy a felhí­vás is szólt, a bulit követő tortázás-pezsgőzés-borozás és (nem mellesleg) dedikálás során valószí­nűleg még magasabbra hágott a hangulat. Sajnos, mi már nem lehettünk ott, de akik jelen voltak, nyilván sosem felejtik el, ahogy Köves Miklóst, az egyedi, szinte azonnal felismerhető stí­lusú, nagyszerű dobost sem. Mert Őt nem lehet! Direkt módon hagytam "mondandóm" végére az ünnepeltet. Pinyó játéka (ez leginkább a dobosokra "tartozik") különleges világ, összetéveszthetetlen, az előadó védjegye, amit kevesen mondhatnak el magukról. Mai, modern zenei világunkban olyan sziget Ő, mely a muzsika tengerének térképén kiemelt helyet foglal el, méltó példaképe azoknak, akik folytatni kí­vánják a zenélés (dobolás) rögös útját. Hadd ne mondjam, milyen energia és koncentráció szükséges egy 3 órás bulihoz, Pinyónak ez most sem jelentett, és reméljük, a jövőben sem fog gondot okozni! Még nagyon sok boldog születésnapot kí­vánunk! pearl69 Fotók: Szakáts Tibor Utóirat: A több mint három órás szombat esti zenei élmény után, vasárnap reggel vert seregként keltem fel. Borzasztóan fájt a fejem, krákogtam, köhögtem, egyebekről nem is beszélve. Ha ez az első eset lenne, talán értetlenül állnék a jelenség előtt, de mivel az utóbbi évek során többedszerre történik meg velem (és koncertre járó kollégáimmal) hasonló, úgy érezzük, hogy a továbbiakban nem mehetünk el szó nélkül a magyar koncerttermekben uralkodó dohányzási helyzet mellett. Az sajnos egyelőre hiú ábránd, hogy elindí­thassunk egy "A dohányzásmentes koncerttermekért" kampányt. Valószí­nűleg ez lenne a megoldás, de félő, hogy Don Quijote-i harcunk eredménytelen lenne. Szombaton úgy terveztem, elviszem kisebbik, kilenc éves fiamat, hogy szí­vjon magába a magyar rock történelemből egy keveset, de jó, hogy nem tettem, mert gyermekszervezete az élményen túl szí­vhatott volna bőven mást is. Szerkesztőségünk úgy döntött, ezen túl, ha hasonló jelenséggel találkozunk, a koncertbeszámoló végére, egy "No Smoking" emblémát helyezünk el, ezzel is megpróbálva a koncertszervezők és az illetékesek figyelmét felhí­vni arra, hogy ideje lenne egyenértékűként kezelni a nem dohányzó koncertlátogatókat a dohányzókkal, és a rendezvényeken a dohánytermékek élvezetéhez megfelelő - a füstmentesen szórakozni vágyókat nem zavaró - helyet biztosí­tani. Szakáts Tibor