Életmű:Dream Theater-Egy karrier kilenc felvonásban VIII.rész

Eljött 2005, eljött az Octavarium, és ismét eljött hozzánk a Dream Theater... Dream Theater - Egy karrier kilenc felvonásban - VIII. rész Egy "riporter" közvetí­tése... "Hatalmas tömeg gyűlt össze a pályaudvaron, ahová nem sokára megérkezik a társulat. Megrészegedett rajongók hada várja, hogy leszálljanak a vonatról, mely majd' két éven keresztül repí­tette őket át a világon. Most, igen, ....várjunk csak! Igen, most gördül be a vonat kékes füstöt eregetve kéményéből. Izzik a hangulat, és, és...igen! Itt vannak újra! Egy vasutas pattan a kocsi ajtajához, és lázas igyekezettel kinyitja. A művészek óriási ováció mellett egyesével lépnek a peronra. Kezükben régi nagy mesterek műveit tartják. Lehet, hogy ezekből merí­tettek ihletet új darabjukhoz? Kisimult, megpihent arcukon a felhőtlen nyugalom mosolya. Egyikük feltartja kezeit és mutat valamit. Nem látom tisztán, mert annyian ugrálnak előttem! Most próbálok közelebb menni...Mit mutat? Igen már látom, kedves hallgatóim! Vidáman kacsint, és nyolc ujját tartja a feje fölé! Mit jelenthet ez....?!!!" VIII. felvonás - a "nagy nyolcas", avagy az újabb csavar Nem sokkal a nagysikerű, az USA-ban két hónap alatt platina státuszba kerülő "Live At Budokan" cí­mű élő anyag megjelenése után, a Dream Theater bevonul a New York-i Hit Factory stúdióba, hogy elkészí­tse az intézmény életének legutolsó, (a lemez felvétele után stúdiót végleg bezárják) a zenekar pályafutásának pedig nyolcadik stúdióalbumát. 2005. február 25-én befejeződnek a felvételek és megkezdődik az anyag keverése. A rajongói várakozást megkönnyí­tendő, márciusban két zenekari tag is megjelenik szólómunkájával. John Petrucci, "Suspended Animation" cí­mű albuma 2005. március 1-én, James LaBrie, "Element Of Persuasion" névre keresztelt munkája pedig 2005. március 15-én lát napvilágot. James, albumát meg is "turnéztatja". Az európai közönség április 19-e és május 2-a között 11 helyszí­nen találkozhat az énekessel és zenekarával, mely a koncerteken kizárólag LaBrie szólómunkákat vezet elő. Petrucci számára is pezsgőre sikeredik ez a tavasz. Szólóalbuma megjelenése után, május 6. és május 10. között, a G3 formációval öt állomásos, japán turnén vesz részt. John, Joe Satriani és Steve Vai társaságában 2003 után már másodszor lép a deszkákra a "gitárcirkusz" résztvevőjeként. Kí­sérő zenekarában ezúttal is Mike Portnoy üti a bőröket, aki ezt megelőzően "nagy unalmában", egy fellépés erejéig, április 3-án, Hollandiában kisegí­ti a dobos problémákkal küzdő Fates Warning zenekart, mely Magyarországra még Nick D'Virgilio-val, a Spock's Beard dobosával érkezik. Közben az anyazenekar tervezi újabb világkörüli megmérettetését. Március 16-a gyönyörű nap a magyar hí­vek számára. A zenekar hivatalos honlapjának "updates" rovatában, ekkor jelenik meg a szépséges, "Dream Theater tour date for Budapest added" mondat, mely azt jelenti, hogy kezdődhet az izgalom. A "súgó" és az újabb találkozás Már a hetedik Dream Theater koncertemet várom. Eddig minden alkalommal, a nagy napot megelőző hetekben egyre fokozódott az a lappangó betegséghez hasonlatos érzés, melyet "Dreamfluenzának" neveztem el. Tünetei a következők: intenzí­v, remegő kezű naptárlapozgatás, "betegtársaim" naponta többszöri e-mailes és telefonos zaklatása, a DT honlapjának szinte állandó böngészése, albumaik folyamatos hallgatása. Több különböző CD boltban a megjelenésre váró album megrendelése (biztosra megyünk ugye!), a koncert napjára és az azt követő 24 órára adódó összes program lemondása. Súlyos állapot ez, melyből gyógyulás csak a "nagy élmény" utáni hetek valamelyikén várható. ...és egyszer csak eljön a nap. 2005. június 14. "In The Name Of Dream Theater" Csak egy pillanat volt! Egy kósza gondolat, ami átrohan az ember agyán, és mielőtt észrevenném már a távolból integet vissza! El nem felejthető képek, kitörölhetetlen hangok maradnak utána. öt ember érzelmei, lelke, zeneisége ömlött ránk azon a gyönyörű nyárestén. Szí­ndarab volt ez. Öt, fantasztikus művész által előadott jelenetsor, melynek mindegyike mást és mást adott, és melynek képeit csak zavarodottan, mondat foszlányokkal lehet felidézni. 1.The Root Of All Evil: lehengerlő nyitány, csodálatos hangzás, a hosszú várakozás utáni megnyugvás. 2.A Fortune In Lies: a régi klasszikus, mely soha nem szólt ilyen szépen. Emlékek a múltból, Petrucci hihetetlen. 3. Under a Glass Moon: Igazi varázslat, Képek és szavak, Portnoy tökéletes, öreg dal, nem vén dal, dallamorgia. 4. Never Enough: Az egyik új gyöngyszem, száguldás, Myung keze követhetetlen, LaBrie látható fáradtságához képest jól énekel. 5. Endless Sacrifice: remélem soha nem lesz vége, micsoda dalsorrend, tizenkét perc és egy percnek érzem. 6.Rudess szóló: Chopin, varázsló, tátott szájak, virtuóz, mosolygós, könnyed, elképesztő! 7.Through my words:Victoria meglátogatott minket, csodás emlékképek, melódia kavalkád, LaBrie nagyon jó! 8. Fatal Tragedy:lendület, fokozódó feszültség, Portnoy egy "isten" Petrucci, Rudess és Myung fergeteges triója. Megsemmisülés. 9.Panic Attack: lezúzzák a fejünket, megérdemeljük, az egyik legjobb új dal, Petrucci vicsorog, mi is vicsorgunk, mi lesz még itt? 10.Pull Me Under: a klasszikus, láthatóan unják, elbohóckodják a nótát, de még í­gy is tökéletes. Szünet: 15 perc bamba arcomra kiül a kérdés! Hol vagyok? 11.As I Am: Myung a fénycsóvák közepén, milyen keze van! Ez a dal már klasszikus, Portnoy magyar mezben! 12.The Mirror: Ma a klasszikusok kedvelői nem panaszkodhatnak. Elsöprő, mint mindig, a hangzás már több, mint tökéletes. 13.Lie: a tükör párja. Erre már szavak sincsenek. Petrucci szólója alatt Portnoy dobverővel dobál egy technikust, ő meg vissza. Jól elvannak! Végül is! miért ne? Ráérnek! 14.Just Let Me Breathe: végre egy kis "Falling..." is bejött. Tiszteljétek Rudess királyt! 15.Sacrificed Sons:a koncert csúcspontja, gyönyörű, katartikus, fergeteges, tökéletes mestermű! 16.The Spirit Carries On: igen, a léleknek tovább kell élnie, mindig! Gyönyöröű hangok, LaBrie perfekt. Lassan kimerülünk a rengeteg élménytől! 17.In The Name Of God: Hová lehet ezt még fokozni? Epikus, megrázó, hibátlan, Petrucci maga az ördög, de Rudess sem angyal! ..és vége, vége, vége? 18.Metropolis Pt.1:A ráadás! A legnagyobb klasszikus, hab a tortán, korona a királyok fején! Tényleg vége! Tántorgás, szavak keresése, belső megnyugvás. Megint nálunk jártak. Immár negyedszer. Elvarázsoltak megint! Köszönjük! A koncerten elhangzott dalok: 1. The Root Of All Evil 2. A Fortune In Lies 3. Under A Glass Moon 4. Never Enough 5. Endless Sacrifice 6. Rudess szóló 7. Through My Words 8. Fatal Tragedy 9. Panic Attack 10. Pull Me Under -------15 perc szünet 11. As I Am 12. The Mirror 13. Lie 14. Just Let Me Breathe 15. Sacrificed Sons 16. The Spirit Carries On 17. In The Name Of God 18. Metropolis Pt.1 "az új szörny alakot ölt"-sajnos Budapesten még nem e mögött a szerkó mögött láthattuk Mike-ot Vissza a "nyolcasba"... A turné, mely a június 7-én megjelenő "Octavarium" cí­mű album bemutató körútja lesz, június 10-én indul Svédországban. A magyar közönség az ötödik lesz a sorban, aki láthatja milyen is a DT 2005-ben, és a linzi szerencsések után a második, aki egész estés DT programot tudhat magáénak. A július 3-án Isztanbulban befejeződő első európai kör után, kis pihenőt követően indul az újabb "álommegvalósí­tás", melynek neve Gigantour... A VIII. album: Octavarium Kiadó: Atlantic (USA verzió) Megjelenés: 2005. június 7. Zenészek: James LaBrie: vocals John Myung: bass John Petrucci: guitars and vocals Mike Portnoy: drums, vocals and percussion Jordan Rudess: keyboards, contunuum and Lap steel Guitar Dalcí­mek: 1.The Root Of All Evil (8:07) 2.The Answer Lies Within (5:26) 3.These Walls (6:59) 4.I Walk Beside You (4:29) 5.Panic Attack (7:16) 6.Never Enough (6:33) 7.Sacrificed Sons (10:42) 8.Octavarium (24:00) Megszületett az újabb remekmű! Lehet, hogy a vadonatúj Dream Theater album jellemzéséhez ez az egy árva mondat is elégséges lenne, de szerencsére bővebben is érdemes foglalkozni ezzel a nyolcas szám bűvöletében élő koronggal. A "Train Of Though" zakatolós, hideg - sokak által a "matematikus metál" kategóriájába sorolható - dalai után, szinte biztosak lehettünk abban, hogy az öt muzsikus ismét irányt vált, mely gyanúnkat interjúik során meg is erősí­tették. Azt viszont, hogy a "Scenes..." tökéletessége, a "6DOIT" monumentalitása és a "TOT" zúzása után merre is lehet igazán elmozdulni, nem nagyon lehetett tudni. A rejtvény megoldódott, itt az új "csoda". Ez a nyolc dal, amely az "Octavarium"-ra került, minden szempontból megállja a helyét a DT életműben, sőt számomra ez a zenekar egyik legjobb albuma. Nézzük először a borí­tót! A design-ról első ránézésre egy legendás név ugrik be. Pink Floyd. A borí­tó nyolc gömbje, az utolsó elől elhajoló nőalakkal, belül a konzervdobozba "fülelő" és "beszélő" kisfiú, az egyes dalok szövegénél elhelyezkedő képek, (pl. dominókockákon varjak, pók egy labirintus közepén) mind a nagy előd kései munkáinak arculatához hasonlatosak. A zenekar tagjairól nem készült fotó, csak szemeiket láthatjuk a hátsó borí­tón. Behelyezve a "csillagos" korongot, nagy izgalommal vártam az első hangot. Vajon megismétlődik-e a már két lemez óta tartó "taktika", miszerint az előző album befejező hangjaival indul az új dalgyűjtemény? Igen. A "TOT"-t záró zongora utolsó hangját hallhatjuk elsőként, hogy azután egy Rudess féle erősödő "effektezésből", és Portnoy ismétlődő "dübörgéséből" kibontakozzon a "The Root Of All Evil" kemény, szaggatós riffje. Igazi kezdő nóta. Dögös, "odamondogatós", de közel sem olyan sötét hangulatú, mint a "TOT" szerzemények voltak. Ami már itt feltűnik, az a dallam központúság. Az ének magával ragadó és a hangszeres szólók is szinte dúdolhatóak. Kis meglepetésként egy helyen, az előző album "This Dying Soul" cí­mű dalának reffrénjét is hallhatjuk némileg átí­rt szöveggel. Bí­ztató kezdés, mely után a "The Answer Lies Within" gyönyörű lí­rája következik. A dal madárcsicsergéssel és harangozással indul, mely kí­sértetiesen hasonlí­t a Pink Floyd máig utolsó, "Divison Bell" cí­mű stúdióalbumán hallható "High Hopes" kezdetéhez. Megnyugtató, vonós quartet közreműködésével rögzí­tett csodaszép dal ez, melynek reffrénje egy kicsit a Beatles késői korszakának világát idézi fel bennem. A klasszikus lemezszerkesztés ismérveit követve következik a "sláger dal", a "These Walls". Petrucci gitárjának félelmetes kezdő morgását követően egy nagyszerű riffre épül Jordan "felrepí­tő" hatású szintetizátor futama, hogy azután a finoman elővezetett "verzére" egy elszállós, mega-dallamos reffrén épüljön. Első hallgatás után is dúdolható, fejből ki sem verhető dal ez. Rádióért kiállt, de mindemellett rendkí­vül igényes. A következő dallal folytatódik a meglepetések sorozata. A "Scenes..." albumról ismert órakattogást követően indul az "I Walk Beside You", melyet jobb pillanataiban akár a U2 is í­rhatott volna. Szárnyaló reffrén, "Ó-zó" vokál, kitűnő énekdallam. A szokatlanul rövid dal annyira sodró, hogy bár meglepő módon hangszeres szólót nem tartalmaz, meghallgatása után semmilyen hiányérzetünk nem marad. Már ki is törhet rajtunk a "Panick Attack", melynek kezdetekor hirtelen visszazuhanunk a "TOT" keményebb világába, de csak az első kiállásig, ahol Jordan zongorafutamai a "Scenes.." világát idézik. LaBrie énektémái ezúttal is "mindent visznek", a reffrénben elhangzó hajlí­tásai pedig megdöbbentőek. Ebben a darabban kárpótlást kaphatunk az előzőekben elmaradt hangszeres orgiáért. Rudess és Petrucci ikerszólója káprázatos, a végén egy kis Maidenes í­zzel. A "Never Enough" is keményen indul, de belép LaBrie és elrepí­ti a dalt a "Scenes..." történet- mesélős világába. Petrucci szólóját ezúttal is Jordan vezeti fel, aki ezúttal érezhetően nagyobb részt vett ki a dalszerzésből, mint a "TOT" albumon. A dal vége egy hangkáoszba torkollik, melybe rádióadások hangjai szűrődnek be. Egy rövid sistergést követően lágy zongoraszóval, és finom dobjátékkal indul a "Sacrified Sons", mely megkezdi a lemez progresszí­v vonulatát. Itt is a Pink Floyd neve az, amely a hatásokat kutatva elsőként beugrik. A dalban - csakúgy, mint a záró "Octavariumban" - egy 15 tagú szimfonius zenekar is közreműködik. Szépen, lí­raian csordogál a hangfolyam egészen a negyedik percig, amikor - az egyébként az egész lemezen tisztán hallható- Myung torzí­tott bőgőjének hangjaival elkezdődik "egy másik dal". Indul az instrumentális orgia, mely ismét a "Scenes.." világához áll a legközelebb. A három percig tartó csodálatos kavalkád egy olyan riffbe torkollik, mely Ozzy mester bármelyik albumán elférne. Ismét jön LaBrie szaggatott gitárra rápakolt varázslatos éneke, majd az ismételt Osbourne hangulat után - az egész lemezen rendkí­vül í­zesen, és az "alkalomhoz illően" visszafogottan játszó - Portnoy beépí­tett kis szólója következik, "a la Finally Free". Ez után ér véget az a dal, mely méltóképpen vezeti fel a lemez csúcspontját, a cí­madó "Octavariumot". A DT életében mindig is nagy szerepet játszottak az összefüggő művek, és a hosszú szerzemények, sokaknak viszont hiányoztak az "IAW"-n és az "Awaken" található rövidebb, összefogottabb nóták. Ezen a lemezen a zenekar igyekezett mindenki igényét kielégí­teni. Az album első felében a rövidebb darabok kaptak helyet, majd a tí­z perc feletti "Sacrified Sons" után belevágnak a 24 perces cí­madó szerzemény elővezetésébe. A "belevágnak" nem túl jó kifejezés, hiszen az első négy percben egy Pink Floyd hangulatú gitár felvezetést hallhatunk, hogy azután egy akusztikus gitárra épülő fuvola lágy, lebegő hangjaival elinduljon a darab. A lassan, megfontoltan épí­tkező mű, egyértelműen a progresszí­v rockzene nagy gárdái, a Yes, a Pink Floyd és az Emerson, Lake and Palmer világát tárja elénk mai, néhol "Transatlantic"-os köntösben. A négy "altételből" álló darab (1. Someone Like Him, 2.Medicate-Awakening, 3. Full Circle, 4. Intervals) szövegét Petrucci, LaBrie és Portnoy közösen í­rta. A szövegnél tartva ismét ki kell hangsúlyozni az énektémákat. LaBrie itt is kitesz magáért. Bebizonyosodott, hogy ez a "visí­tás mentes" kifejezési mód az, ami igazán jól áll neki. A finom, lassú épí­tkezésnek köszönhetően a dob csak a nyolcadik perc után érkezik, és vele egy nagyon szép Myung futam. A dal felénél a fiúk a húrok közé csapnak és elkezdődik az instrumentális betét, melyet egy énekes rész is megszakí­t. Ezen a ponton, a harmadik "Full Circle" cí­mű tétel szövegében számos utalás hangzik el nagy elődök egyes alkotásaira, dalaira mint pl: Rod Stewart: Sailing, Genesis: "Supper's Ready", Beatles: "Lucy In The Sky With Diamond". A hangszeres rész folytatásában pedig Jordan helyez el egy "viccet". Egy pár másodperc erejéig a "Jingle Bells" hangjait hallhatjuk. Miután a hangszerek "kitombolták" magukat, ismét érkezik LaBrie, hogy egyre erősödő, a háttérben kiáltásokkal tűzdelt énekével, elhozza a darab drámai csúcspontját, mely után hátborzongatóan szép szimfonikus levezetéssel elérkezünk a fináléhoz, melyhez hasonlót a "6DOIT" album végén hallhattunk. A darab -talán az élet örök körforgására utalva - saját nyitó hangjaival fejeződik be. Az "Octavarium", a Dream Theater egyik legnagyszerűbb szerzeménye, mellyel egyértelműen a progresszí­v rock muzsika nagyjai előtt tisztelegnek és megmutatják, hogy 2005-ben is van helye a kortárs klasszikus zenei elemeket és hangszerelést sem nélkülöző műveknek. Összességében az "Octavarium" album meghozta az újabb váltást. Igazi progresszí­v anyag, sok-sok tisztelgéssel a nagy elődök előtt, de mégis egyéni í­zzel tálalva. Talán Laci barátom - aki szintén "Dreamfluenzában" szenved - fogalmazta meg a legjobban milyen is az új alkotás. Idézem: "tényleg nagyszerű az album (bár nekem azért mégis csak a Scenes a No.1.), valahogy azt érzem, hogy eddig a legemészthetőbb! Tudom, ez egy kicsit hülyén hangzik, de most nem jut más szó az eszembe...!!! Csodálatosak a dallamok, szinte várom hallgatás közben, hogy az jöjjön, amit elképzelnék...., és JÖN!!! Szóval telitalálat!!!" Igen, egy emészthető, de kimunkált, fantáziadús telitalálat! Szigorúan kötelező!!! A DT tagok, korszakhoz kapcsolódó szólómunkái, projektjei, és azok aktuális albumai: 1.John Petrucci "Suspended Animation" (2005) Közreműködők: Dave Larue Dave Dicenso Tony Verderosa, Tim Lefebre Igazi Petrucci-ra jellemző albumot vehettünk a kezünkbe ez év márciusában. A régóta várt munka nyolc szerzeménye változatos hangulatú, szí­nes, sokrétű alkotás. Mindenki megtalálhatja a kedvencét. A szigorúbb gitármuzsika kedvelői ugyan úgy, mint a lágyabb, elringatóbb "instrumentalitás" kedvelői. Olyan album ez, melyet még azok is élvezhetnek, akik egyébként nem szeretik az "énektelen" zenét. John játéka annyira kifejező, érzelemmel telí­tett, hogy hallgatása közben fel sem merül a frontember hiánya. Gitárja énekel, ha kell sí­r, ha kell, kacag. A dalok nem öncélú "húrnyűvések", hanem jól megí­rt tételek. Kiváló album korunk egyik legnagyobb gitárosától. Rendelhető: www.johnpetrucci.com 2. James LaBrie "Elements Of Persuasion" (2005) Közreműködők: Matt Guillory, Marco Sfogli, Bryan Beller, Mike Mangini

James, két "Mullmuzzler" albuma után megkapta az engedélyt, hogy saját nevén jelentesse meg soron következő szólómunkáját, mely a három eddigi dalgyűjtemény közül a legerősebbre sikeredett. Remek énekdallamok, a DT legutóbbi, kőkemény korszakára utaló, és érzelmesebb, lágyabb húrokat pengető témák váltogatják egymást. A társak sem akárkik. A nagy barát Matt Guillory mellett itt van Marco Sfogli gitáros, a nagy felfedezés, akiről biztosan fogunk még hallani. Riffjei bivaly erősek, szólói Petrucci világát idézik. Mike Mangini dobolása, most is mint mindig, átütő erejű, lehengerlő. A lemez időzí­tése is tökéletes volt, hiszen az új DT lemezre kiéhezett rajongók kapva kaptak az alkalmon, hogy a várakozás ideje alatt is hallhassanak minőségi, a kedvenc zenekarukhoz kötődő zenét. Minden percében értékes, igazi rock album. Kihagyhatatlan! A korszakhoz kapcsolódó egyéb DVD kiadványok: 1.Yellow Matter Custard Tagjai: Mike Portnoy, Neal Morse, Paul Gilbert, Matt Bisonette One Night In New York City DVD ( 2005) Mike Portnoy, Beatles "emlékzenekaráról" sorozatunk VI. részében, már esett szó. Az idén, az ott bemutatott koncert album képes verziója is napvilágot látott, melynek extrái között Mike és Howard Portnoy audio kommentárját és szí­npad mögötti felvételeket láthatunk. Rendelhető: www.mikeportnoy.com Forrás: www.dreamtheater.net www.mikeportnoy.com www.johnpetrucci.com www.jameslabrie.com Következik: Dream Theater-Egy karrier kilenc felvonásban, IX. rész "A jelen és a közeli jövő."