Rainbow: Live At Budokan (1984)
írta Hard Rock Magazin | 2007.04.02.
Megjelenés: 2006
Kiadó: Masterplan
Weblap: www.rainbowfanclan.com
Stílus: Hard rock
Származás: Anglia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A következőkben egy igazi csemegéről lesz szó, melyhez sajnos itthon nem nagyon - legfeljebb az Internet segítségével - lehet hozzájutni. A "Live At Budokan" című koncertfelvétel 1984-ben, a Rainbow azon korszakában készült, amikor már küszöbön állt a Deep Purple legendás felállásának újjáalakulása... A Toto koncert kapcsán jártam Münchenben, ahol természetesen felkerestem egy helyi CD, DVD üzletet. Senki ne gondoljon egy különleges speciális bajor boltra. Egy nálunk is fellelhető, műszaki cikkeket is forgalmazó áruházlánc egyik lerakatába tévedtem be. Az üzlet külsőségeiben hasonló volt a hazaihoz, de választékában korántsem. Majd megőrültem a pazar zenei DVD kínálattól. Eddig sosem látott anyagok tornyosultak előttem. A bőség zavarából egy "Angebot" felirat zökkentett ki. A leértékelt DVD-k polcánál 7 eruóért és 99 centért "kellette" magát egy Rainbow feliratú doboz. "Ő" volt a Live At Budokan, melyet természetesen azonnal magamévá tettem. Egy picit féltem attól, hogy mivel nem hivatalos, nagykiadós felvételről van szó, a minőséggel bajban leszek. Azután amikor itthon behelyeztem a korongot a lejátszóba, rögtön láttam, hogy nincs semmi baj. Sőt...A képanyag a kornak megfelelő, a hang remek, (természetesen csak sztereo) a vágás pedig egyenesen kiváló. A színpadon tehát a Rainbow általam még sohasem látott felállása. Az énekes Joe Lynn Turner, -akit a későbbiekben majd, Ian Gillan távozása után Blackmore a Deep Purple-be is meginvitál,- a billentyűs hangszereket David Rosenthal kezeli, a basszusgitárnál az éppen a DP reunionját tervezgető Roger Glover, a doboknál pedig Chuck Bürgie. A gitárost gondolom nem kell bemutatnom, természetesen Ritchie Blackmore-ról van szó. A világ egyik leghíresebb koncerttermében megszólal a jól ismert "Ózos" intro, és a csapat belevág a "Spotlight Kid"-be. Már az első pillanatban látható, hogy Blackmore jól érzi magát. Arca kezdetben mosolytalan, de meglepő módon sokat mozog, időnként a fejét is rázza. A harmadikként érkező "Spotlight Kid"-nél már össze is nevet Turnerrel. Játékára nehéz szavakat találni. Hála a remek közeli képeknek, talán még soha sehol nem élvezhettük ennyire a mester játékát. Gyorsvonatként száguldoznak ujjai a húrokon, lenyűgöző technikája láttán tényleg csak hümmögni tud az ember. A program közepén szereplő gitár improvizációjánál hallhattunk már tőle szebbet és jobbat, de a dalokba épített szólóbetétek tökéletesek. Joe Lynn Turner a tőle megszokott manírral, hölgyszíveket megdobogtató kameralencsébe nézésekkel énekli végig a koncertet. Remekül...Sokan hasonlítgatják Dio és Turner teljesítményét egymáshoz. Azt hiszem ez teljesen felesleges. Két teljesen már stílusban és más adottságokkal rendelkező, csúcsénekesről van szó. Turner a maga nemében a legkiválóbb hard rock énekesek egyike, melyre ez a felvétel is ékes bizonyságul szolgál. David Rosenthal hozza azt a teljesítményt, melyet a Rainbow-ban egy billentyűstől bármelyik korszakban elvárhattunk. "Leteríti" a szőnyegeket, időnként szólózik is, sőt még egy egyéni produkcót is engedélyezett neki Blackmore, akinek árnyékában biztos nem lehetett könnyű játszani. Roger Glover-ről nem könnyű bármi újat írni. Nem is tudok. Hófehér szerelésben, hófehér hangszerrel nyakában hozza a betonkemény alapokat, és láthatóan nagyon jól érzi magát. Chuck Bürgi-nek, aki egy négy éves Blue Öyster Cult-os időszak után 1995-ben majd újra csatlakozik a még egy turnéra összeálló Rainbow-hoz, nincs könnyű dolga, hiszen egy olyan zenekarban kellett helytállnia, ahol őfelsége Cozy Powell is püfölte a bőröket. Mondanom sem kell, hogy vele sincs semmi baj. Fantáziadúsan, pontosan játszik, dobszólója viszont erősen a felejthető kategóriába tartozik. A műsor a Joe Lynn Turnerrel készült felvételekre épül. A Dio érát mindössze a "Catch The Rainbow" képviseli, mely itt a gyors rész nélkül egy "rövidke" nyolc perdes verzióban élvezhető. Az előadás első része nagyon húzós, egymás után dübörögnek a nagy-nagy slágekrek: "Spotlight Kid", "Miss Mistreaded", "I Surrender". Azután a hatodikként érkező billentyűszóló után kicsit befáradni látszik a buli. Blackmore gitárfantáziája és az őt követő dobszóló rendesen leülteti az egyébként nagyon pörgős programot. Szerencsére jön a lehengerlő "Stranded", "Death Alley Driver" kettős és ismét visszatér a színpadra az élet. A végén még egy-egy percre felhangzik a Deep Purple "Lazy"-je, és a Rainbow egyik legnagyobb slágere az egykor Graham Bonnet énekével előadott "Since You've Been Gone". A koncertet a "Smoke On The Water" "herélt" verziója zárja, mely nélkül a japán rajongók valószínűleg nem is engedték volna le a színpadról Blackmore-t és társait. A koncertanyag 1 óra 45 perces, a DVD nem tartalmaz extrákat, csak a dalok külön megtekintésére ad lehetőséget. De egy ilyen kuriózumnál azt hiszem ez éppen elég.
Legutóbbi hozzászólások