Elmegy a király - Stevie Ray Vaughan életmű III.

1987-ben Stevie visszatért a zenei életbe. Rehabilitációja után tisztán kezdett neki új turnéjának, mely minden addiginál simábban, konfliktusmentesen zajlott le. Bár a zenekar a Sony-tól eredetileg három hónapot kapott az új album felvételeire, a munkálatok mégsem kezdődtek meg. Ekkoriban léptek fel George Bush elnöki avatóünnepségén is, majd 1989-ben Los Angelesben kezdték meg az új lemez felvételeit.

A két hónap alatt született ’In Step’ Stevie nagy visszatérése volt a zenei életbe – rögtön kapott is érte egy Grammy díjat, majd turnézni kezdtek, aminek keretében számos tévéműsorban is felléptek. Stevie-ről itt már ránézésre is sütött a tisztaság, érezhetően nem befolyásolták sem drogok, sem alkohol a viselkedését. Újra eljutottak az Austin City Limits színpadára is, majd a Double Trouble elvállalt egy közös körutat Jeff Beckkel, ezzel két legendás gitáros szántotta fel egy este ugyan azt a színpadot.

Kereskedelmileg az ’In Step’ egyébként nem volt jelentős siker, a Billboard listáján a legmagasabb elért pozíciója a 33. volt.

1990-ben, a nagy változások évében Steive is eljutott a híres MTV Unplugged műsorba, majd márciusban összeült a testvérével, és egy közösen létrehozandó lemezen kezdtek el gondolkodni. Miután a terv formát öltött, felkérték producernek Nile Rodgerst, majd Memphisben megkezdték az új, családi projekt felvételét.

Ez lett a ’Family Style’ című lemez, melyen a két legendás blues gitáros, Jimmy és Stevie Ray Vaughan együtt nyűtte a húrokat – ilyen nemében a lemez a mai napig etalon. Augusztusban a zenekar BB King és Joe Cocker oldalán is fellépett, de a ’Family Style’ lemez végső simításainak idején Stevie Hawaii-ra utazott immáron nagykorú barátnőjével. Élete ezekben az időkben látszólag rendbejött. Lapidusnak New Yorkban bérelt lakást, hogy az ausztrál modell ott folytathassa pályafutását, míg ő Chicagóban rendezkedett be.

Augusztus 27-én a csapat egy különleges fellépésen volt túl, ahol a Double Trouble Eric Clapton, Buddy Guy, Robert Cray és Jimmy Vaughan oldalán zenélt. Ekkoriban Clapton pedzegetni kezdte, hogy az ő zenekara és a Double Trouble a londoni Royal Albert Hallban is felléphetne, ám ez egyelőre még csak terv volt. A szemtanúk beszámolói szerint Stevie-nek előző este rémálmai voltak, amikben a saját temetését vélte látni, azonban ez nem izgatta fel túlságosan.

Délután egy órára Wisconsin fölé sűrű ködfelhők telepedtek, így az Omniflight Helicopters cégtől bérelt négy Bell Jet Ranger helikopter felszállását megsürgették. Bár a Stevie-t szállító gép pilótája tapasztalt volt, mégsem emelt szót a felszállás ellen, noha a köd valóban vastagabb volt, mint amennyit egy átlagos pilóta bevállalhatott volna. Mivel Stevie sietett vissza Chicagóba, elintézte, hogy ne a Double Trouble tagjaival kelljen repülnie, hanem Clapton egyik testőrével és turnémenedzserével, így azonban megpecsételte saját sorsát. Nem sokkal a felszállás után a gép (köszönhetően a nulla látótávolságnak) nekirepült egy háromszáz méter magas domboldalnak. A forgószárnyason senki sem élte túl a zuhanást…

Stevie halála azokban a napokban az egész amerikai zenei világot, világszerte pedig mindenkit megrázott, akinek volt némi köze a blueshoz. Nem túlzás, hogy sokan a XX. század második felének legfontosabb és legnagyobb gitárosát látták a személyébe, így a veszteség különösen fájdalmas volt. Augusztus 31-ei temetésére a Laurel Land Memorial Parkban került sor, és a becslések szerint 1500-an voltak jelen, és további 3000 rajongó és barát búcsúzott el tőle a templomon kívül. Szeptemberben aztán megjelent a ’Family Style’ című lemez, ami Stevie posztumusz albuma lett. Még 1991-ben megjelent a ’The Sky Is Crying’ című album, mely bár válogatás, mégis a Double Trouble utolsó jelentős stúdióanyagának tekinthető a rajta található ritkaságok miatt.

Az örökség

Stevie halála után a zenész társadalom megrendült. A klasszikus blues utolsó modernkori hősétől senki sem tudta átvenni a trónt – egyetlen stílusbeli gitáros sem tudott szert tenni akkor hírnévre és elismerésre, mint korábban Vaughan. A következő egy évtizedben sorra jelentek meg a zenésztársak rá emlékező dalai és a neki ajánlott albumok. Főt hajtott előtte Buddy Guy, Eric Johnson, aki neki címezte SRV című nagyszerű dalát, Steve Vai, Stevie Wonder, aki élőben neki ajánlotta a Superstition című szerzeményt (ezt Vaughan korábban feldolgozta élőben). A pályatársak mellett azonban a fiatalabb generáció tagjai is előszeretettel emlékeznek Stevie-re úgy, mint egyik legnagyobb hősükre.

Fontos példaképének tartja őt többek közt Joe Bonamassa, Mike McCready, John Petrucci, Kenny Wayne Shephard, Robert Randolph, és bár pályája igazából már Vaughan karrierje előtt fellendült, maga Eric Johnson is a számára egyik legfontosabb gitárosként nevezte meg Vaughant, a country gitáros Jerry Reed mellett.

A Stratocaster hőse…

Stevie a Fender legendás modelljének talán legismertebb felhasználója, versenyben Jimi Hendrix-szel. Hangszerei közül az elsőszámú és legfontosabb a Number One névre hallgató 1963-as Stratocaster modell volt, melyet 1973-ban vásárolt, majd eltávolította róla a fehér koptatólapot, amit aztán feketére cserélt, immáron a híres SRV matricával, ami egészen új arculatot adott az amúgy sztenderd formájú gitárnak. Az idők folyamán a Number One lakkozása szinte teljesen lekopott, így előbukkant a csupasz égerfatest.

Érdekes tény, hogy Stevie a húrlábakat kicserélte egy balkezes modellre, így a tremoló kar a gitártest felső felére került – így számára kényelmesebb is volt annak használata, valamint a hangszer ezáltal hasonlított Hendrix fordítva húrozott modelljeire is. 

Ezen kívül Stevie számos saját modellt alkalmazott az idők folyamán – a második lemez felvételeinél a Main névre hallgató Stratot használta, élőben pedig a Scotch került elő gyakran. Charley Wirz emlékére használta a Charley nevű darabot, amin Danelectro pick upok voltak, illetve első feleségének, Lenorának a tiszteletére is elkeresztelt egy hangszert Lenny-nek.

A leghíresebb SRV gitár azonban mégiscsak a Number One maradt, amiből ma már signature modellt is gyártanak.

Akiktől a tudományt leste…

Stevie tudása és zseniális érzéke a dalszerzéshez és előadáshoz valószínűleg a vénájában volt. Vaughan nem tanult gitáros – leckéket sosem vett, kottát olvasni haláláig nem tanult meg, kizárólag hallás után zenélt. Fiatalon a legnagyobb hatást Buddy Guy, Freddie King, Albert Collins és Jimmy Reed gyakorolták hősünkre, ám nem csak blues zenéből táplálkozott. A sztárelőadók rock közeli hangzását a Rolling Stonestól, John Mayall zenekarától, és a The Yardbirds-től leste el. Már aktív karrierjét építgette, amikor döntő befolyást gyakorolt rá Eric Clapton, valamint Lonnie Mack, és cseppet sem meglepő módon saját testvére, Jimmy Vaughan.

Vaughanés Jimi Hendrix között gyakran húznak párhuzamot a zenehallgatók, noha Hendrix nem tekinthető döntő befolyásoló tényezőnek Stevie zenéjében, bár vitathatatlan, hogy ő is fontos alakító tényező volt Stevie hangzásában. Számos vélemény szerint azonban a kettőjük közötti hasonlóság abból fakad, hogy mindketten ugyan azokkal a hatásokkal indultak neki a zenének. Stevie egyébként pályafutása alatt többször is tisztelgett Hendrix előtt – játszotta a Little Winget, a Voodoo Chile-t, valamint a Third Stone From The Sunt is, illetve az amerikai himnuszt is elismételte Hendrix után – kisebb-nagyobb sikerrel.

Stevie érdemeinek végső elismerésére 2000-ben beiktatták a Blues Hall Of Fame-be, majd 2008-ban a Rock And Roll Hall Of Fame-be is. A Rolling Stone máig sokat emlegetett gitáros listáján Stevie a hetedik helyet foglalta el.

A Stevie által begyűjtött Grammy díjak önmagukért beszélnek. Tizenkét jelölésből hatot sikerült díjra váltania – ez is arról tanúskodik, hogy ő volt jószerével az utolsó olyan gitárhős, aki képes volt a tömegek előtt is érvényesülni. Ezt az örökséget sajnos senkinek sem sikerült átvennie, de játéka és szellemisége sokakban él tovább máig is…

Vége

Szerző: TShaw

A szerző kedvenc gitárosa így emlékezett meg Stevie-ről: