Kedvenc Lemezeim - Mezarkabul: Unspoken (2001)

Jó pár éve, mikor egyik ismerősömtől megkaptam a lemezt, bevallom, meghallgatása előtt csak az fűtött, hogy vegyek egy kis revansot a 150 évért: már előre gúnyos vigyorra görbült a szám, ahogy a "világszerte ismert" török heavy metal szcénára gondolva elképzeltem a bőrbe öltözött müezzint elektromos gitárral ébreszteni a korán kelő atyafiakat.... Beraktam a lemezt a lejátszóba, és a megszólaló hangok egy török tasli erejével vágtak nyakon - mintha egy szí­nes-szélesvásznú film közepébe kerültem volna, ahol a titokzatos kelet fűszeres, ezer í­zzel terhelt, zsivajos egyvelege röpí­t varázsszőnyegként a végtelennek tűnő anatóliai területek felett. A folk metal azokban az időkben még nem árasztotta el északi standardjeivel a fémvilágot: a népzene és a riffek egymása mellett, de nem egymás szintéziseként kóboroltak amolyan csodabogárként a metal stí­lusok között, a török együttes tehát úttörő módon, profi tudatossággal kovácsolt damaszkuszi fémet a power alapokkal, ahol a dallamvilágot a magyar fülnek egyszerre idegen és egyszerre ismerős folk-fundamentum adja, s ahol a progresszivitás érdekes csavartsága a keleti dallamfüzérre fonva mutat utat még ma is az innovációba görcsösödött bandáknak. Az együttes hazájában teljesen megérdemelten kultbandaként, külföldön pedig amolyan underground hivatkozási példaként mutat fityiszt azoknak, akik szerint a metal igenis nyugati zenei alapokkal képzelhető el. A Törökországban Pentagram néven nyomuló, ám a világ többi részén Mezarkabulként ismert ( a szó jelentése "a sí­r elfogadása") csapat már 1986-ban megkezdte a zenei dzsihadot, méghozzá egy nem is túl egyszerű útját választva az ige terjesztésének. A kemény, középtempós - néha a fekete albumos Metallicára, vagy a sarkosabb Brainstormra ütő - riffeket az emlí­tett módon a népzenéből eredeztetett progresszivitásba csomagolva, kompromisszummentes elánnal hirdetve próbáltak utat törni a következő nemzedéknek: Popí§ular DÄąĹŸarÄą c. albumuk jelentése (szó szerinti fordí­tásban: Popzenészek kifelé ) megtévesztően a török Manowarra enged következtetni, ám a Mezarkabulnak vajmi kevés köze van a sokszor önmaga paródiájává váló szupersztárokhoz - zenei világuk sokkal sötétebb, összetettebb, mint amerikai kollégáiké. Mindezek mellett az együttes legfőbb érdeme, hogy az európai fülnek szokatlan keleti dallamképzést jóleső popularitással - bár náluk ez a szó nehezen értelmezhető -képesek a nehéz, málházós riffekkel társí­tani s szintetizátorok segí­tségével a török népi hangzást a fémbe integrálni. A zenészek kvalitásait nem kell ecsetelnem, talán csak az énekes, Murat Ä°lkan teljesí­tményében érzek némi átlagos power minőséget, én igazán el tudnék viselni kicsit több játékot a hangjával, melyre a keleti ugrálós dallamok kiváló lehetőséget biztosí­tanának, ám a többiek fantasztikus eleganciával képesek a közel-kelet hollywoodi máztól megtisztí­tott, történelmi életérzését hangjegyekkel elénk varázsolni. A folkzene potenciálját maximálisan kihasználó zenészek szinte hibátlan alkotást raktak le az asztalra, ezért nehéz is egyes szerzeményeket kiemelnem: az intro eksztázisban rángatózó dervis táncát eszünkbe juttatható koncepciózus jellege, vagy az azt követő, szinte thrashes kapkodással nyitó, ám a banda zenei lényegét tökön ragadó, keleti-málházós riffelésű és dallamú epikus dallá terebélyesedő An Esí­r Like An Eagle ugyanúgy magával ragadó, mint az Unspoken filmzenés főtémája, vagy a Lions in a Cage kitörölhetetlen refrénje, ráadásul a For The One Unchanging remek zenei bizonyí­tékkal szolgál a török és magyar muzikális eredetforrások közösségére. Mindezek mellett az albumra a záró, a Candlemass zsenialitásához mérhető, ám népzenei hatásainál fogva azon is túlmutató - és a magyar rokonságot ismételten prezentáló - instrumentális, progresszí­v csoda teszi fel a koronát, amely bátran odatehető a világhí­rt elért kollégák legjobb alkotásai mellé. A Mezarkabul/Pentagram unikumként ötvözve az amerikai powert a közel-kelti népzene ezerszí­nű progresszivitásával, egy magasabb szintre emelte a folkmetalt, megteremtve ezzel azt a fúziós jelleget, ahol a progresszivitás a népi elem standardjeiből eredeztetve nem fordul öncélú bűvészmutatványba s ahol a zene méltóságát a jó értelemben vett muzikális nacionalizmus teszi teljessé.