Éjszakai beszélgetés 240 km hosszan: Nightwish, Pain, Indica, 2009.04.04. Főnix Csarnok, Debrecen

Minden szempontból emlékezetes év lesz a 2009-es a világ minden pontján. Ragaszkodva a zenei témához, kis országunkban nem tudok elképzelni ennél erőteljesebb indí­tást. Még csak három hónap telt el, de micsoda koncerteken vagyunk túl! Iced Earth, Saxon, Lordi, AC/DC... élmény, élmény hátán. Még fel sem ocsúdtunk az egyik koncertből már itt a következő. A különleges technikát magukkal hozó, pontosan felépí­tett show-műsort előadó csapatok sorát egészí­ti ki a Nightwish is, aki tovább erősí­tette az ez évi felhozatalt... Sí­poló fülekkel, élménytől bódultan indultunk vissza Budapestre Marci kollégával, aki először képviseli a Hard Rock Magazint koncerten. Ellentétben a régi szerkesztők, munkatársak nagy többségével (velem egyetemben), Ő minden koncerten az első sorban van, és ehhez nem kell neki photo pass. Így volt ez most is. Mivel mindkettőnkből folyamatosan ömlött a szó, pedig még csak Debrecenben keresgéltük a hazavezető utat, úgy döntöttem, ez egy rendhagyó koncertbeszámoló lesz, párbeszéd formában. Indica TT: Épphogy beestem a szép számú közönség sorai közé a küzdőtérre, máris elkezdődött az első banda műsora. Az Indica számomra teljesen új név a zenei palettán. Kerek szemekkel bámultam a szí­npadra, amikor egy lánycsapat perdült a szí­npadra és kezdte tépni a húrokat. Tömören összegezve, egy kedves csajbanda könnyed műsorát láttuk, akik láthatóan örömüket lelték a zenélésben. MM: Én is teljesen meglepődtem a csupa csaj összeállí­táson, korábban nem találkoztam még a formációval. Igazából nem vártam sokat tőlük, hát nem is kaptam. Zeneileg úgy éreztem, hogy néha túl sok mindent akarnak csinálni, aztán végül mégis olyan semmilyen, átlagos pop/rock lett a végeredmény. Még az időnként előkerülő hegedű sem javí­tott a helyzeten. A gitárt nem igazán hallottam, szólók nem voltak, talán csak a záró, Pahinta Tänään tetszett. Annak a dalnak egészen fogós a refrénje. Amúgy kedvesek, aranyosak voltak, látszott, hogy nagyon lelkesek és nagyon örülnek, hogy a szí­npadon állhatnak. Egészen csinosak is voltak a lányok, de ettől még nem tudták megkedveltetni magukat - zeneileg. Viszont az első sorok lelkesek lettek a buli végére, jó "feeling" teremtettek a csajok. TT: A lelkesedés érthető volt, hiszen énekesük folyamatosan tartotta a kontaktust a közönséggel. Tőle tudtam meg, hogy ezzel a műsorral zárják turnéjukat. Itt már biztos voltam benne, hogy ez nem egy átlagos előadás lesz, hiszen a turnézáró koncertek általában hemzsegnek a poénoktól, melyben a zenekarok és a technikai csapat egymást viccelik meg előadás közben. Így volt ez itt is. A műsor vége felé bejött az egész Pain legénység és szépen elkezdte lebontani a lányok dobfelszerelését. Azonban nemcsak gonoszkodó poént kaptak a lányok. Az egyik dalban nekik is kijutott egy kis pirotechnika, másikban műhó, amin szerintem Ők jobban meglepődtek, mint a közönség. MM: Meg is dobták az effektek hangulatot. Átszerelés közben tudtam meg, hogy a lemezeiken finnül énekelnek, élőben viszont a dalok többsége angolul szólalt meg, ami figyelemre méltó tény. Előzenekarnak jók voltak, a célnak megfeleltek, de az élmények inkább a szememben maradtak meg, mint a fülemben. Pain TT: A budapesti koncerten láttam Őket először és nem hagytak mély nyomokat bennem. Nem éreztem késztetést, hogy megszerezzem lemezeiket. Úgy éreztem, a mai bandák sorában megállják a helyüket, hiszen szí­nvonalas műsort adtak, de nem fogtak meg, a koncert után már úgy gondoltam, beleszürkülnek a tömegbe. Hogy a turnézárás felszabadult élménye, az új lemez, vagy Debrecen hangulata tette nem tudom, de itt egy olyan műsort toltak az arcunkba, hogy pislogni sem maradt időm. Nem lehetett lefényképezni az arcukat, olyan izmos dalokat reszeltek nekünk. Korszerű zúzda, olyan igazán "fájdalmas", de élvezhető. Le a kalappal előttük (is)! Élveztem minden percét zenéjüknek, az utolsó két lemezüket legalább meghallgatásra beszerzem. MM: Hú, na, én meg csalódtam bennük. A tavalyi buliig nem ismertem őket, nem is voltam rájuk kí­váncsi, az industrial zene nagyon nem az én világom. Ezzel szemben hatalmas pozití­v meglepetés volt a JERCÉs buli! Meglepően jó volt néhány nótájuk, sőt átlagban a zene is tetszett. A banda is egészen jól tolta a témákat, pozití­van csalódtam. Otthon meg is fordult a lejátszómban néhány daluk a buli utáni napokban. Ennek tudatában pozití­v élményekre számí­tottam, de sajnos nem sokat kaptam. Nem tudom, hogy a közben megjelent új album miatt-e, de sokkal többnek éreztem most a gyors dalt. Azok pedig nem jöttek be. Ezek a tempós industrial témák egyszerűen műfajilag távol állnak tőlem. Helyenként inkább tűnt a srácok muzsikája extrémen elborult techno zenének, mint metalnak. Persze a Same Old Song, Shut Your Mouth, Hate Me tí­pusú lassabb, dallamosabb szerzemények bejöttek, tetszettek. Érdekes, hogy találkoztam kifejezetten Pain rajongókkal, akik Peterék után vissza is mentek hátra. S noha én időnként csak fancsali arccal hallgattam a fiúkat, körülöttem nagyon jó volt a hangulat, a nézősereg nagyon jól fogadta őket, beindult a zenéjükre a tömeg. TT: Így van, remek volt a hangulat a szí­npadon és a közönség sorai között is. Persze Ők is kaptak egy kis meglepetést az Indica lányaitól. Ha jól láttam, a lányok alsónadrágokat húztak a fiúk fejére, amik azonban csak másodperceket töltöttek rajtuk, köszönhetően az erőteljes headbangelésnek... Remek műsor volt, egy pozití­v változás számomra. MM: Örülök, hogy benned azért kellemesebb emlékeket hagytak. Szimpatikusnak nekem is szimpik voltak, tényleg beleadták a szí­vüket, lelküket a dologba, hatalmas elánnal tolták. Sőt, a két oldalt futó videoklipek is jól néztek ki, de a stí­lussal nem tudok kibékülni sajnos, nem éreztem jól magam. És ezzel el is értünk az este főbandájához. Nightwish MM: Előzetesen mit vártál a tavalyi élmények alapján? TT: Nem vártam hatalmas újdonságot az előadástól. Úgy gondoltam a koncert előtt, hogyha még egyszer meg tudom nézni azt, amit Budapesten nyújtottak, már mosolygósan megyek haza. Nem í­gy lett. Többet kaptam! MM: Bizony, abszolút egyet kell értenem! Már a buli elején rengeteg meglepetés ért, melyek közül az egyik az volt, hogy Anettenek végre sikerült rendesen felöltözni! TT: Az biztos, hogy egy tetőtől talpig megváltozott Anette-et láttunk, aki tűsarkú cipőben, szőke hajjal, fekete, testhez simuló elegáns ruhában tipegett a közönség elé. Érdemes megnézni a tavalyi képeket! Bakancs, "otthonka", fekete haj... De kezdjük az elején. A csarnok időközben szépen megtelt. Nem í­rhatok teltházat, de tekintettel arra, hogy a Főnix Csarnok Magyarország második legnagyobb fedett rendezvényhelyszí­ne, igen szép számmal voltak kí­váncsiak az előadásra. Háromnegyed házat túlzás nélkül í­rhatok. MM: A tömeg pedig felzúgott, ahogy kialudtak a fények, s legnagyobb meglepetésemre kijött Tuomas, valamint Troy Donockley, a multi hangszeres dudás, aki lemezen is támogatja játékával a finneket (zseniális húzás volt őt elhozni). Ők ketten kezdtek el egy intrót, melybe szépen fokozatosan kapcsolódtak be az egyesével szí­npadra érkező tagok. Aztán megérkezett Anette, az instrumentális dallamorgia pedig átcsapott a 7 Days To The Wolves-ba, lángok gyúltak, s kezdetét vette a buli. Ez a szokatlan, s újszerű intró már előre jelezte, hogy valami egészen másra számí­tsunk most, mint amit a múltkor kaptunk. Hiba lett volna kihagynom a koncertet, csak azért mert már láttam őket Pesten! Picit más szí­npadkép (csónak, más babák a szintin, horgony), új lángok (forgó, mozgó tüzek), picit más piró, amennyire lehet átdolgozni programot/műsort/látványt egy turnén belül, annyira megvariálták a dolgokat. A setlisten is módosí­tottak. Érzésem szerint leginkább emiatt kaptam most egészen más élményeket, mint legutóbb. Több Once-os dal és több lassú kapott most helyet a programban, amelyek egészen más hangulatot eredményeztek a küzdőtéren. Tök más volt a "feeling"! Több volt a katartikus pillanat! A turnézárás felszabadultsága, pedig csak hab volt a tortán. Nem tudnám megmondani melyik koncert volt a jobb, egész más volt a kettő, de mindkettőt látni kellett! TT: Minden tag felszabadultan mosolygósan, könnyedén játszotta végig a műsort. Köszönöm én is a szerencsémnek, hogy erre a koncertre is eljöttem. A Jégcsarnokban is remek show-t csináltak, de itt túl tudtak lépni magukon és számomra még hangulatosabb, élvezetesebb koncertet adtak. És persze ők sem úszhatták meg a poénokat. Meggyőződésem, hogy sokkal több minden történt velük, mint amit a közönség érzékelt a műsor folyamán, de a törölközőbe bevonuló emberke, aki a dobhoz és a szintetizátorhoz teregette ki száradni a törölközőjét még a tagokat is megakasztotta kicsit... MM: Tényleg jópofa volt. De igazi csúcspillanatnak tartom a meseszép Dead Boy's Poemet is. Csodálatos szám, nagyon megörültem, hogy elővették, katartikus hangulat alakult ki elöl. A Century Childos kedvencem, a Dead To The World sem maradt most ki a sorból. A lemezen általam annyira nem kedvelt Nemo is újfent nagyszerűre sikeredett (nemcsak) a műhónak köszönhetően. Az Amaranth még mindig az elmúlt évek egyik legnagyobb rock himnusza. A már emlí­tett, különböző dudákat megszólaltató Troy többször is visszatért szí­nesí­teni a pillanatot, főleg a Last Of The Wilds-ban vette ki a részét. A tavalyi programhoz képest már emlí­tettem, hogy lényegesen több Once-os tétel csendült fel, robbanások hada kí­sérte a Dark Chestet, a záró szám megint egy angyalról szólt, de az este betetőzése a zseniális Ghost Love Score volt. Szédületesen erős dal, ami ráadásul gyönyörű és hatalmasat ütött. Maga a nagybetűs epikusság! Zseniális volt. TT: Nekem a koncerten az egyik kedvenc részem a lassú blokkjuk volt, melyben most, ahogy már emlí­tetted, a duda és furulya is helyet kapott, méghozzá élőben. Kis zenei orgia volt az a különleges hangzás, melyet a gitárok és ezek az ősi hangszerek együtt adtak. Viszont továbbra is zavart, hogy a bejátszott nagyzenekari részek miatt nehéz volt eldöntetni, mi megy élőben, és mi felvételről. Szerintem ez nemcsak a Nightwish sajátossága, de lehet, hogy ezzel a kis zavaró momentummal egyedül vagyok... Anette érezhetően előtérbe került. Otthonosabban mozgott a szí­npadon és most sem erőltette azokat a dalokat, amikhez nélkülözhetetlen elődjének briliáns hangja. MM: Ügyesebb volt Anette a szí­npadon, mint múltkor, de még van hová fejlődnie, még nem volt tökéletes. Ennek ellenére egészen szimpatikus volt, viszont még egy picit rutintalan. Így is sokkal jobb volt, mint a JERCÉben, ott ugyanis nem bí­rtam ránézni annyira nem illett a szí­npadra. Itt kellemesen levezényelte a műsort, jó hangulatot teremtett. Az énekléssel kapcsolatban pedig, Anette lehet, hogy nem énekli úgy a régi dalokat, mint Tarja, de már hoz egy elfogadható szintet a zene alá! S mivel a dalok eszeveszett jók, ha nem állsz alapból ellenségesen a dologhoz, simán jól érezheted a régi számok alatt is magad és élvezheted őket. És ez a lényeg. A "tubon" lehet, hogy feláll a szőr a hátadon az új lány Ghost Love Score-jától, vagy attól, ahogyan a Dead Boy-t adja elő, mégis élőben előtört a mágia a zenéből, abszolút nem zavart az orgánuma, sőt! Alapjában a maga módján jól csinálja, amit csinál! Ennek tükrében, örülnék, ha picit bátrabban nyúlnának régi dalokhoz Tuomas-ék. Egy Kinslayert, Over The Hills-t, vagy egy She Is My Sint újfent be kéne iktatni a repertoárba, s az első két lemezhez is viszonyulhatnának picit barátságosabban, mert bizony már ott is nagy zenét toltak a srácok. Persze ez csak okoskodás. A lényeg, hogy szenzációs estét csaptak ezzel a roppant erős programmal. TT: Pirotechnikától, felszabadult hangulattól emlékezetes két órát kaptam ismét a Nightwish csapatától. Nem kérdéses, ha legközelebb jönnek, ott a helyem! MM: Újfent remekül éreztem magam, alig várom a következő találkozást a finnekkel. Köszönet a Concerto-nak! Sok ilyen jól szervezett, közönségben gazdag bulit kí­vánunk! TT, MMarton88 Fotó: TT Setlist: 7 Days to the Wolves Dead To The World The Siren Amaranth Romanticide Dead Boy's Poem The Poet and the Pendulum Nemo Sahara The Islander Last of the Wilds Escapist Dark Chest Of Wonders Encore: Ghost Love Score Wish I Had An Angel