Egyen megváltás: AC/DC, Budapest 2009.03.23. Papp László Sportaréna

írta Hard Rock Magazin | 2009.03.25.

"Let there be ROCK" Prológus Nem emlékszem mikor voltam olyan koncerten, amelynek nem volt kint egyetlen plakátja sem az utcákon, amelynek nem volt gyakorlatilag semmilyen reklámja, mégis teltházas volt. Vajon mi mozgatja az embereket, miért rajonganak ezért a zenéért? 17 album után sem a stí­lus, sem a zene nem változott. A szövegvilág nem világmegváltó. De ezt a mocskos R&R-t nem tudja más í­gy játszani... Egyszerűen élvezetes, a hallgató minden végtagja mozgásnak indul. Szorongatom a közel 17000 Ft -os jegyet, és azon gondolkodom, miért vettem meg gondolkodás, mérlegelés nélkül? Az 1970-es évek közepétől nyomják a rockot, ugyanazzal a lendülettel, ugyanolyan minőségben, hangzással. Más zenészek vagyonokat költenek és hónapokat töltenek új és új hangzás kifejlesztésére. Lemezről-lemezre próbálnak megújulni, majd megjelenik a következő AC/DC album és mindenki mást lemosnak a listákról. Biztos pont az életemben ez a zenekar. Gyakorlatilag mindegy melyik album pörög a lejátszóban (persze vannak kedvenceim), a fejem ritmusra mozog. Dögös ütemhalmaz, fülsüketí­tő ének, fanyar humorú, könnyen megjegyezhető szövegek, ellenállásnak helye nincs, jönnek a magával ragadó riffek. 1991-ben végleg eldőlt a sorsom.("Kölyök voltam, 16 éves, nyughatatlan srác. Valami feketebárány koncerten voltam...") Azon a nyáron a Monsters Of Rock AC/DC, Metallica, Mötley Crüe, Queensryche együttesek szórakoztatták a nagyérdeműt. Ez az AC/DC show etalon koncertem, azóta is. Szinte minden számban történt valami. Vérbeli rock show, pirotechnika, felfújódó bábuk, harang, pénzszórás, vetkőzés... a rockzene lett a legtartósabb szenvedélyem. A hí­rek szerint most voltak, akik a jegy eredeti árának többszörösét is kifizették a bejutásért, még ebben a gazdasági helyzetben is. Magánvéleményem szerint néhányaknak presztí­zskérdés volt a bejutás. A jegyüzérek minden esetre nagyot kaszáltak. A koncert előtti napokon kis aggodalom kezdett bujkálni bennem. Túlzottak az elvárásaim? A számomra ví­zválasztó és kultikus '91-es koncert olyan magasra tette a mércét egy nagyszabású rock koncerttel szemben, hogy esetleg csalódásba torkollhat az este? Mit várok egyáltalán egy olyan bandától, aki már réges-régen elért mindent, amit egy zenekar elérhet, mégis minden új albumnál AC/DC lázba kerül a világ. Mit várok a pénzemért? Felejthetetlen rock show-t, pirotechnikával, különleges effektekkel, hangerőt, a régi dalokból is párat, jó hangulatot és minél hosszabb műsoridőt. Nem megváltást várok tőlük, "csak" 1-2 óra szórakozást, kikapcsolódást! Igaz a mai időkben 1-2 felszabadult óra, maga a megváltás. A koncert 4-5 perccel nyolc óra előtt pattant szí­npadra a The Answer nevű formáció. Az első dal után az a gonosz gondolat jutott eszembe, hogy azt látjuk mi a válasz, de mi lehetett a kérdés??? A morbid humor oka, a felszabadult öröm volt, hiszen éppen betoppantunk az "A" álló részbe, ahol kényelmesen elsétálhattam a szí­npadot körülvevő kordon bármelyik részére. Azonnal tudtam, hogy ilyen közelről talán sosem fogom látni a Rock Ősi Isteneit. Visszatérve az előzenekar félórás teljesí­tményének boncolgatásához, a harmadik daltól már tudtam figyelni rájuk, és annak ellenére, hogy nem korszakalkotó újdonság, amit játszanak, mégis lekötötték szanaszét csúszott figyelmemet. Ez odáig terjedt, hogy az utolsó dalnál eldöntöttem, hogy meghallgatom valamelyik lemezüket. Öt perccel kilenc előtt sötétült el a nézőtér, és elindult a bevezető animáció. Az erotikus humorral átitatott rajzfilm, melyben a zenekari tagok, és néhány fiatal hölgy száguld teljes sebességgel egy épület felé remek ötlet. És amikor hatalmas robaj és pirotechnikai elemek mellett bejön a mozdony a szí­npadra és elindul a Rock N' Roll Train dal, az valami frenetikus. A neten megnézhető ez az indí­tás, de élőben látni, az más... pótolhatatlan, felejthetetlen, katartikus! Régen éreztem, ezt a hihetetlen erőt, ami több mint tí­zezer ember együtt akarásából ered. Az indí­tást és a tagok szí­npadra perdülését a teltház ovációja fogadta. Bizsergető érzés. A hangulatra sem lehetett panasz! Természetesen az új szerzeményeket szép számmal fűszerezték a régi R&R dalok. Back In Black, Dirty Deeds..., Shot down in Flames. Záporoztak az AC/DC nóták, melyeket csak Ők tudnak í­gy, ilyen lazán, zsigerből nyomni. Phil Rudd cigivel szájában üti a szokásos 2/4-et, mellőle el nem mozdul Malcolm Young gitáros és Cliff Williams basszusgitáros. A megbonthatatlan zenei alap, melyet fűszerez Brian Johnson hangja és Angus Young utánozhatatlan gitárjátéka, mozgása, ugrálása. A helyszí­nen beszerezhető pirosan villogó szarvacskák több ezres erdeje kerekí­tette mosolyra számat a Thunderstruck első akkordjainál. Nem maradt el a vetkőzés sem a The Jack dal kiegészí­téseként. Hiába telnek az évek, ez csak Angus haján látszik, mozgásán, testalkatán nem. Ha valaki nem látta volna, most AC/DC-s, fekete alsónadrág volt rajta. Sokan szenvednek a világon túlsúlytól. Ezen a koncerten megint tudatosult bennem a fogyókúra biztos receptje. Minden másnap két óra gitározás a szí­npadon, több ezres közönség előtt, fél lábon ugrálva, szí­npadon futkosva. Előtte és utána lehet bármit enni és inni. Ha ezt eddig nem védte le senki, megteszem Angus "downdate" néven. Mivel van élő bizonyí­ték, ezt 50, sőt 60 év felett is lehet művelni. Amí­g Brian rendszeresen tiszteletét tette a szí­npad kifutóján, pacsizva a közönséggel, addig sajnos ezt Angus csak kétszer követte el. Az első a vetkőzést egészí­tette ki, a második a koncert hivatalos vége előtt a Let There Be Rock alatt történt, miközben a kifutó végén elhelyezett emelőszerkezeten pengette a szí­vembe égetett dallamokat. Természetesen egyikről sem maradhattam le, ezt közelről kell látni! Nem maradhatott el a harangon himbálódzás a Hells Bells alatt. Ismét láthattuk a hatalmas méretű Rosie-t, ahogy ritmusra mozgatja, mindenhol hatalmas testét, enyhén szakadt harisnyájában. Nincs T.N.T pirotechnika nélkül. A War Machine újdonságként egy animációval gazdagí­totta a szí­npadképet, melyben a tagok különböző harci járműveken (repülő, amely gitárokkal és csajokkal bombáz, harckocsi AC/DC felirattal, hadihajó ágyúk sokaságával.) Persze történtek kisebb malőrök is... A harang kicsit későn kezdett ereszkedni, í­gy mire Brian elkezdett himbálódzni rajta, a harang bejátszás majdnem véget ért. A You Shook Me All Night Long szövegéből kimaradt pár sor, Brian elvesztette a fonalat, de a refrén alatt visszazökkent, és í­gy legalább ismét kisétált a kifutóra, hogy barátságos, közvetlen stí­lusával örömet szerezzen a korlátnál álló rajongóknak. A ráadás kezdő pengetései ismét feltüzelték a lanyhuló közönséget. A szí­npad aljából kiemelkedő Angus, a Higway to Hell akkordjától, a hideg futott végig a karomon. Az estét, mint annyi éve, most is a For Those About To Rock - We Salute You (Budapest) és a két oldalon felállí­tott 3-3 ágyú zárta. A másodpercre kiszámolt műsor itt ért véget, különösebb búcsúzkodás nélkül. Ahogy berobbantak, úgy tűntek el, és nem lehetett visszacsalogatni Őket. Csak magasztaló szavakkal tudom leí­rni ezt a két órát, mely megszabadí­tott a földi problémáktól, igaz meglepetést nem hozott, de azt nem is vártam. Az 1991-es koncert megszépült emlékeit nem tudta felülmúlni az este, de ismét mélyen belém égett az AC/DC logó. Ezt már nem fakí­thatja meg az idő, csak a világvége. Hogy mikor lesz világvége? Akkor, amikor ez az együttes más zenei vonalat kezd el játszani... 1, Rock N' Roll Train 2, Hell Ain't A Bad Place To Be 3, Back In Black 4, Big Jack 5, Dirty Deeds Done Dirt Cheap 6, Shot Down In Flames 7, Thunderstruck 8, Black Ice 9, The Jack 10, Hells Bells 11, Shoot To Thrill 12, War Machine 13, Anything Goes 14, You Shook Me All Night Long 15, T.N.T. 16, Whole Lotta Rosie 17, Let There Be Rock Ráadás 18, Highway To Hell 19, For Those About To Rock (We Salute You) T T Fotók: Varga Gábor és Stefán Zoltán A fotókért külön köszönet az www.acdc-blackice-tour.com oldalnak!