Richie Kotzen és az "Elveszett Művészet" - A38 hajó - 2009. Február 18. (olvasói élménybeszámoló)

írta garael | 2009.03.04.

Eszem megáll, mennyi kiváló zenész látogat hazánkba mostanság. Egymást érik a nagyszerű előadók, kategóriától függetlenül. Azonban nyilvánvalóan más hangulat uralkodik egy stadion-koncerten, egy sportcsarnokban és egy klubban. Barátaim és én nagyon szeretjük az A38 hajót, rajta hazánk egyik legjobb akusztikával rendelkező koncerttermével, és higgyétek el, nemcsak a környezet miatt, hanem azért is, mert ide olyan előadók jönnek játszani, akik népszerűek annyira, hogy megtöltsenek egy ekkora klubot, elég közvetlenek ahhoz, hogy a szó legszorosabb értelmében karnyújtásnyira legyenek a közönségtől a varázslat alatt és bizony olyan minőséget biztosí­tsanak, ami már megszokott a hajón. Ezen kiváló zenészek egyike a legendás Richie Kotzen..... Ez az 1970-es születésű amerikai úriember kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy lépten-nyomon rásütik az igen előkelő "a világ egyik legjobb gitárosa" cí­met, noha Richie sokkal több ennél. Az évek során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy egy sokoldalú művésszel van dolgunk, a félelmetes gitártudás mellett világklasszis hanggal megáldott énekes is ő, remek hangmérnök és producer, valamint ügyes pókerjátékos és kosaras is. (ki hitte volna?) Richie az 1990-es évek elején tűnt fel, mint gitárvirtuóz, majd a Poison zenekarban vált ismertté, ahol C.C. DeVille gitárost helyettesí­tette egy lemez és egy fél turné erejéig, tagja volt T.M. Stevens zenekarának, majd a Stanley Clarke által megálmodott supergroupnak, a Vertúnak is, aztán Paul Gilbert távozása után a Mr.Big gitárosa 1998-tól 2002-ig, a zenekar feloszlásáig. Ezek mellett Richie Kotzen a mai napig 20 szólólemezt jelentetett meg, melyeken különféle stí­lusok keverednek, a soul-tól az RnB-n át a funk-ig, nyoma sincs már a százmillió hangot játszó fiatal gitárhősnek, átvette a helyét egy lenyűgözően sokoldalú művész. Nos, Richie Kotzen emiatt aztán erősen megosztja a közönséget. Az első sorokban sok-sok gitárost találunk, és sok lányt! Richie a nők kedvence; hogy aztán hangjával, esetleg kisugárzásával varázsolja el őket, vagy valami más titka van, azt nem tudhatjuk. Mindenesetre egy Richie Kotzen koncerten sok a lány és ez jó! De aki csak a gitárosra kí­váncsi, nem fogja élvezni annyira Mr. Kotzen előadását, mert noha minden hangja tökéletes és a mai napig zseniális játékot nyújt a hangszeren, sokkal többről van itt szó, mint gitárnyűvésről. Richie sajátságos előadásmódja, teátrálisnak ható mozdulatai és mimikája mind része annak a csodálatosan felszabadult világnak, amelyben él, és amit megidéz számunkra egy koncerten. Aki furcsállotta a hippi-szerelést, a táncoló Richie-t, az RnB-s hajlí­tásokat az énekben, nekik innen üzenem: RK a hetvenes évek Amerikájában nőtt fel és ennél hitelesebb már nem is lehet! A koncert első zenekara a Magyarországon méltán népszerű Roy és Ádám Trió volt. Nagy szerencsénkre nem a lakossági műsort hozták, hanem a rendelkezésükre álló 50 percben egy erőteljes rock koncertet adtak olyan hangminőséggel, hogy leesett az állunk. Emberek, a Roy és Ádám igen jó zenekar! Talán a hely szelleme, talán a legenda előtti fellépési lehetőség, talán csak ki tudja mi okból, ez a trió odavágott rendesen. A kötelező slágerek mellé régi és új dalokból jócskán kijutott, hangszerileg és dinamikailag közel hibátlan teljesí­tményt nyújtottak. Ha valaki kí­váncsi az igazi Roy és Ádám zenekarra, ne a videoklippeket nézze, és főleg ne a slágerválogatásokat hallgassa, hanem jusson el egy olyan koncertjükre, ahol biztosan a rock trió műsort veszik elő, és rá sem fog ismerni a zenekarra. Remek hangulat, kiváló zenészekkel. Az átszerelés villámsebes volt, majd vártunk egy kicsit. A közönség már szólongatni kezdte Mr. Kotzen-t, majd a függöny mögül előlépett a legenda és belecsaptak a Losing My Mind-ba, mi pedig csak lestünk, mint az a bizonyos hal a szatyorban. Tudni kell, hogy Richie már fellépett Magyarországon tavaly novemberben is, ám fájt a torka és ennek okán 5 dalt kihagyott a műsorból. Akkor elnézést is kért a teljesí­tménye miatt (aki nem hiszi, milyen zseniális volt ez a "gyenge" koncert, megnézheti az egészet a YouTube-on), és megí­gérte, hogy nemsokára visszatér és kárpótolja ezt a lelkes közönséget. Megható volt ezt hallani, de az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Richie rettenetesen sokat turnézik és Európát különösen szereti, ezért nem esett nehezére pár hónap múlva beiktatni egy magyar dátumot is. Mi ennek nagyon örültünk, főleg, mert egész más volt ez a koncert, mint a múltkori. Voltak persze átfedések a repertoárban, de Richie számos esetben okozott meglepetést, a két koncert élményeit összevetve remek képet kaphattunk a művészről. A gitárosok tudják, hogy Richie két Fender modellel is rendelkezik, egy Richie Kotzen Stratocaster és egy Richie Kotzen Telecaster is létezik, mindkettő kiváló hangszer, és más-más karakterük van. Nagyszerű alkalmunk volt különbséget tenni közöttük, a novemberi koncerten a Strat, mí­g most a Tele csillogott Richie kezében, az erősí­tő persze ugyanaz maradt, a Richie Kotzen Signature modell a brit Cornford cégtől. A gitáros kollégák egybehangzóan állí­tják, hogy köpni-nyelni nem tudtak, annyira jól szólt a motyó, persze Mr. Kotzen gitárja nem is tudna rosszul szólni. A hangosí­tók is kitettek magukért, a személyes véleményem mégis az, hogy a novemberi koncert ritmusszekciója magasan verte a mostanit. Akkor ugyanis Johnny Griparic basszusgitárossal (Slash's Snakepit) és Pat Torpey dobossal (Mr.Big, ugye!?) lépett fel, akik világszí­nvonalú minőséget hoztak, mí­g a mostani személyzet két olasz srácból állt, gyaní­thatóan az európai turnéra fogadott zenészek, akik ügyesek voltak ugyan, de semmi több. Páran meg is jegyezték a dolgot nekem a koncert után, de nem volt mit tenni, Richie í­gy is hozta a formáját, sőt, nekem úgy tűnt, hogy szabadabban játszott, mert ezen a koncerten valóban csak kí­sérték őt. Nem tudnám eldönteni, melyik koncert volt a "jobb." A műsor szinte végig hozta Richie 2008-as élő lemezének anyagát, a két feldolgozás a Yardbirds Shapes of Things és Bob Dylan All Along The Watchtower cí­mű alkotásai kitűnő átiratok voltak; taní­tani kellene, hogyan érdemes hozzányúlni ilyen legendás dalokhoz oly módon, hogy az még ennyi idő után is friss maradjon. Richie Kotzen mindent tud a zenéről és ez a két dal is bizonyí­totta ezt. Nagy megelégedésünkre eljátszották a novemberben kihagyott You Can't Save Me-t, hiányoltuk viszont a Socialite-ot és a Mother Head's Family Reunion-t, amit sem akkor, sem most nem kaptunk meg. Régi Poison slágerből akadt kettő is, a Richie által í­rt Until You Suffer Some (Fire And Ice) és a Stand, de sajnos nem volt Mr.Big dal, hiányoltuk a Shine-t és a Static-et. Sem a Doin' What The Devil Says To Do, sem a So Cold nem volt olyan hosszú, mint novemberben, amikor hosszú jammelés szí­nesí­tette ezeket a dalokat, azonban a kötelező High - Remember - Faith - A Love Divine négyes rendesen megénekeltette a közönséget, és mi végre láttuk, hogy micsoda zseniális gitáros Richie Kotzen anélkül is, hogy állandóan bizonyí­taná félelmetes technikai tudását. Minden szóló, minden hang csodálatos volt, éles fülünk egyetlen hamisságot sem lelt egész koncert alatt, ami mindenképp csodálatra méltó teljesí­tmény, koncentráció és lazaság harmóniája. A gitárosok most végre láthatták (amúgy novemberben is), hogy is működik a gyakorlatban az a bizonyos "Elveszett Művészet", amit a mai gitárhősök már alig ismernek, nevezetesen, hogy torzí­tópedálok, kompresszorok, erősí­tő csatornák nélkül, egyetlen gitárral is lehet játszani a hangerő és hangszí­n szabályzó potméterek segí­tségével, és a maga egyszerűségében csodálatos hangok születnek. Bizony, Richie Kotzen egy egycsatornás erősí­tővel, egyetlen kábellel és gitárral lép fel, bár most észrevettünk egy delay effektet, attól a tény még tény marad. Nincs szükség kütyükre ahhoz, hogy jó gitáros jó koncertet adjon. Ha másért nem, ezért minden gitárosnak fokozottan ajánlott ellátogatni egy Richie Kotzen koncertre, mert ezt látni és hallani kell ezt ahhoz, hogy el is hidd. Végezetül választ kell adnom egy a helyszí­nen felmerülő, vitába torkolló kérdésre, vajon beszí­vott-e Richie a koncert előtt, tekintve, hogy a mozdulataiból í­télve igencsak érzett valami lila ködöt. Nos, megbí­zható embereink bent jártak Richie-éknél a koncert után dedikáltatni és természetesen fényképezkedni, és biztosra mondták, hogy a pár pohár boron kí­vül semmi sem módosí­totta Mr. Kotzen tudatát a koncert estéjén. Bizony létezik olyan, hogy az ember megrészegül a zenétől, hogy olyan helyet talál a világon általa, ahol mindentől szabad és ahol a legeslegjobban érzi magát, és nem hajlandó egykönnyen lemondani erről. Talán ezért koncertezik ennyit valaki, talán ezért zenél egész életében, hajszolni mindent, ami sohasem rontható el, örökké tiszta marad, egy szabad, napsütötte világot, ott fenn a deszkákon. Köszönjük Richie Kotzennek, hogy ismét taní­tott nekünk valami fontosat. -Balatinácz Péter