"Óh Kapitány, Kapitányom!" - Deák Bill Gyula 60. születésnapi koncertje, 2008. december 19. Budapest, Körcsarnok.

írta Hard Rock Magazin | 2008.12.25.

Bill 60 éves lett! Szinte felfoghatatlan, hogy tinédzserkorom egyik legnagyobb énekes bálványa már a hatodik x-et is behúzta abban a bizonyos "élet naptárban." Szerencsére Bill Kapitány az utóbbi években talán aktí­vabb, mint valaha. Saját zenekarával rendszeres vendége a kluboknak, de személye olyan nagyobb ünnepeken is feltűnik, mint amilyen legutóbb a Hobo Blues Band születésnapi előadása volt. A kerek évforduló természetesen megkí­vánta a saját, nagyszabású "party" rendezését is, melynek helyszí­néül a mostanában ismét egyre felkapottá vált Körcsarnokot választották a szervezők... ...Elnézést kérek mindenkitől, hogy egy ilyen ünnepről készült beszámolót negatí­vummal kezdek, de az események hű leí­rása megkí­vánja, hogy a -hazánkban már akkut betegséggé fejlődött - beengedési procedúráról ejtsek néhány szót. Amikor a buli hivatalos kezdési időpontja előtt fél órával megérkeztünk, már hatalmas sor kí­gyózott a bejáratnál. A bejáratnál, melyre pillantva a "Tizedes meg a többiek" cí­mű film, Sinkovits Imre által hallhatatlanságra í­télt mondata jutott eszembe: " Az oroszok már a spájzban vannak"! A legendás mondás azért ugrott be, mert az "orosz hadseregnyi" embernek egy kamra ajtó nagyságú nyí­lászárón kellett megpróbálnia megközelí­teni a koncert helyszí­nét. Bár egy lelkes biztonsági ember időnként kí­sérletet tett rá, hogy -nem túl erős hangjával - a másik, az épület oldalán elhelyezkedő bejárathoz irányí­tsa a népet, a roham nem akart csillapodni. A megoldás talán az lehetett volna, ha a ajtó másik szárnyát is megnyitják. Ki tudja ez miért nem történt meg...? Küzdelmünk első körét befejezve bejutottunk az előtérbe, ahol egy újabb kihí­vás várt ránk. A ruhatárnak már a megközelí­tése sem volt könnyű, a kabátok elhelyezése pedig, - köszönhetően a minimális személyzetnek, - még ennél is nagyobb feladatnak tűnt. Fel is adtuk hamar és úgy döntöttünk, hogy - mivel a televí­ziós felvétel miatt amúgy is csak a fotós árkon kí­vülről készí­thettünk képeket - inkább a korunknak megfelelő ülőhelyet vesszük igénybe, amely döntés - a koncert időtartamát is figyelembe véve - remeknek bizonyult. Miután a szí­npad nyitott oldalára néző lelátón elfoglaltuk pozí­cióinkat, kicsit pásztázhattuk a közönséget. A korosztályos megoszlás hűen tükrözte Bill életpályájának hosszát. Szép számmal képviseltette magát a 80-as évek elején, a HBB dalokon szocializálódott ma már 40-es, 50-es korosztály, de az utóbbi években felcseperedő tizenéves blues rajongókból is akadt szép számmal. 8 órára már csurig megtelt az aréna, ahonnan először csak kószán, majd egyre erőteljesebb kórusélményt formázva hangzott fel a "Bill a király" rigmus. ??? A hangorkánná fokozódott kinyilatkoztatásnak köszönhetően a szí­npadon is termett egy zenekar, melynek nevét - bár kétszer is elhangzott -, sajnos nem értettem. Annyi biztos, hogy egy veszprémi blues csapatról volt szó, akik saját szerzeményekkel és feldolgozásokkal (pl. Rollin and Tumblin) készültek az estére. Sajnos előadásukkal egyáltalán nem tudtak lekötni. A zenészek többsége képzett, profi hangszeresnek tűnt, a dobos viszont olyan harmatgyengén játszott, hogy csak azért nem mondom, hogy produkciója legfeljebb a "Kispipacs" vendéglőben menne el, mert nem akarom vele megbántani a vendéglátóhelyeken remekül helytálló muzsikusokat. A dalok többnyire egysí­kúak és unalmasak voltak. Tisztában vagyok vele, hogy a blues az a műfaj, melyben szinte mindent meg lehet énekelni, de azért a tömegközlekedési eszközön töpörtyűt evő lány története már kiverte nálam a biztosí­tékot. Azt gondolom, hogy egy ilyen alkalomra egy ilyen előadó elé, mint Bill, illett volna egy ní­vósabb műsorral kiálló csapatot szerződtetni. Deák Bill Blues Band No, de szerencsére hamar eltelt az a fél óra, és rövid átszerelést követően a szí­npadra érkezett a Deák Bill Blues Band, hogy belecsapjon a programba, mely innentől kezdve majd három órán át tartotta lázban a közönséget. Bill a legelső pillanattól kezdve úgy viselkedett, ahogy az egy ünnepelthez illik. Láthatóan meghatottan, boldogan vette tudomásul a több ezres tömeg rajongását, melynek a dalok között rendszeresen hangot is adott. Tette mindezt úgy, hogy nem ünnepeltette magát. Szerényen, zenészeit és vendégeit folyamatosan bemutatva "gázolt át" a műsoron, mely végigéneklése egy fiatal toroknak is dicsőségére válna. Bill nem tud hibázni! Hangja ma is káprázatos, erőtől duzzadó, személyiségéből pedig még mindig árad az a testvéri melegség, mellyel annak idején megszerettette magát, és amellyel még ma is egy pillanat alatt az ujja köré tudja csavarni közönségét. A jó énekeshez jó zenekar is kell! A Deák Bill Blues Band remek csapat. A régi társ, Sárközi "Szivori" Pál gitáros olyan tökéletesen játszott ezen az estén, hogy nálam -annak ellenére, hogy a szí­npadon olyan "húrnyűvők" is feltűntek, mint Tátrai Tibor, vagy Csillag Endre -, ezen a hangszeren ő volt a koncert legjobbja. Horváth Zsolt billentyűs remekül hozta az alapokat és szólói is bravúrosak, élvezetesek voltak. Balázs Péter basszusgitáros játékán érezhető volt, hogy a jazz világából érkezett. Vehemensen, "rámenősen" hozta az alapot, és még közös szólójuk során Póka Egon sem tudott kifogni rajta. A HBB egykori legendás bőgőse pajkos kedvében lehetett, mert a Földes Lászlóval és Tátrai Tiborral "elkövetett" blokkban rendszeresen túl akart járni az ifjú dobos, Kató Bálint eszén, aki - annak ellenére, hogy láthatóan nem volt idő a közös dalok elpróbálására - keményen állta a sarat. Számomra, "Szivori" mellett, a hangszeresek között ő jelentette az est fénypontját. Hihetetlenül tehetséges muzsikus, aki a legnagyobbak között is megállta a helyét! A legnagyobbak között, akik voltak egy páran ezen az estén! Ez természetes is, hiszen egy születésnap akkor jó, ha sok a vendég. A már felsoroltakon kí­vül találkozhattunk Hirlemann Bertalan dobossal és ifj. Tornóczky Ferenc gitárossal is, aki a hétköznapokon a P.Mobilban tevékenykedik. A műsorról még nem szóltam. Természetesen az összes, Bill életművéhez kapcsolódó, un. forintos nótát meghallgathattuk. Volt többek között Rossz vér, Felszarvazottak Balladája, Édes Otthon, Tetovált lány, Kőbánya Blues, Hosszúlábú asszony, Országút Blues, Kopasz Kutya, Zöld csillag, stb. Számomra a koncert csúcspontját a Hoboval közösen előadott Hey Joe jelentette, melytől, -ahogy minden alkalommal - most is rendes libabőr réteg alakult ki a karomon. Hobo egyébként is a legüdébb szí­nfoltja volt a bulinak. Piros ingjében, remek humorával, varázslatos intellektusával levett a lábáról mindenkit. A másik felemelő pillanat a Zöld, a Bí­bor és a Fekete volt, amely ezúttal a rég eltávozott barátok mellett, a nemrégiben elhunyt Tunyogi Péterért is szólt. Az este mélypontja részemről az új, Hatvan Csapás cí­mű album, egy blokkban előadott dalaival jött el. A lemez nem áll hozzám túl közel, és annak ellenére, hogy a koncerten sokkal erőteljesebben szólaltak meg a nóták, időnként azon kaptam magam, hogy ásí­tozom. Talán jó lett volna, ha a korongon is a Deák Bill Blues Band remek tagsága játszik, és nem egy nagy nevekből álló válogatott, picit érzelemmentes előadását égetik bele a diszkekbe. Persze sejtem, hogy Billnek miért kellett ezt a megoldást választania, de úgy gondolom, nem volt jó húzás. A koncert ezen pontján picit le is ült a hangulat, melyet persze a régi dalok visszaérkezése ismét alaposan felpörgetett. A buli harmadik órájának vége felé jött egy közös Johnny Be Good, majd egyetlen ráadásként az elmaradhatatlan 3:20-as blues. Deák Bill Gyula 60 éves lett. Az ünnep, melyet barátai, a szervezők és a közönség celebrált, remekül sikerült. Kí­vánom, hogy a hetedik X-et is együtt húzhassuk be! Jó egészséget, további sikereket és boldogságot kí­vánok Billnek! Brinyó Köszönet Kiss László Péternek!