Koncertbeszámoló: Dream Theater - 2005.06.14 Budapest PeCsa

írta admin | 2006.01.03.

KÉPEK Brinyó: In The Name Of Dream Theater Csak egy pillanat volt! Egy kósza gondolat, ami átrohan az ember agyán, és mielőtt észrevenném már a távolból integet vissza! El nem felejthető képek, kitörölhetetlen hangok maradnak utána. öt ember érzelmei, lelke, zeneisége ömlött ránk azon a gyönyörű nyárestén. Szí­ndarab volt ez. Öt, fantasztikus művész által előadott jelenetsor, melynek mindegyike mást és mást adott, és melynek képeit csak zavarodottan, mondat foszlányokkal lehet felidézni. 1.The Root Of All Evil: lehengerlő nyitány, csodálatos hangzás, a hosszú várakozás utáni megnyugvás. 2.A Fortune In Lies: a régi klasszikus, mely soha nem szólt ilyen szépen. Emlékek a múltból, Petrucci hihetetlen. 3. Under a Glass Moon: Igazi varázslat, Képek és szavak, Portnoy tökéletes, öreg dal, nem vén dal, dallamorgia. 4. Never Enough: Az egyik új gyöngyszem, száguldás, Myung keze követhetetlen, LaBrie látható fáradtságához képest jól énekel. 5. Endless Sacrifice: remélem soha nem lesz vége, micsoda dalsorrend, tizenkét perc és egy percnek érzem. 6.Rudess szóló: Chopin, varázsló, tátott szájak, virtuóz, mosolygós, könnyed, elképesztő! 7.Through my words:Victoria meglátogatott minket, csodás emlékképek, melódia kavalkád, LaBrie nagyon jó! 8. Fatal Tragedy:lendület, fokozódó feszültség, Portnoy egy "isten" Petrucci, Rudess és Myung fergeteges triója. Megsemmisülés. 9.Panic Attack: lezúzzák a fejünket, megérdemeljük, az egyik legjobb új dal, Petrucci vicsorog, mi is vicsorgunk, mi lesz még itt? 10.Pull Me Under: a klasszikus, láthatóan unják, elbohóckodják a nótát, de még í­gy is tökéletes. Szünet: 15 perc bamba arcomra kiül a kérdés! Hol vagyok? 11.As I Am: Myung a fénycsóvák közepén, milyen keze van! Ez a dal már klasszikus, Portnoy magyar mezben! 12.The Mirror: Ma a klasszikusok kedvelői nem panaszkodhatnak. Elsöprő, mint mindig, a hangzás már több, mint tökéletes. 13.Lie: a tükör párja. Erre már szavak sincsenek. Petrucci szólója alatt Portnoy dobverővel dobál egy technikust, ő meg vissza. Jól elvannak! Végül is! miért ne? Ráérnek! 14.Just Let Me Breathe: végre egy kis "Falling..." is bejött. Tiszteljétek Rudess királyt! 15.Sacrificed Sons:a koncert csúcspontja, gyönyörű, katartikus, fergeteges, tökéletes mestermű! 16.The Spirit Carries On: igen, a léleknek tovább kell élnie, mindig! Gyönyöröű hangok, LaBrie perfekt. Lassan kimerülünk a rengeteg élménytől! 17.In The Name Of God: Hová lehet ezt még fokozni? Epikus, megrázó, hibátlan, Petrucci maga az ördög, de Rudess sem angyal! ..és vége, vége, vége? 18.Metropolis Pt.1:A ráadás! A legnagyobb klasszikus, hab a tortán, korona a királyok fején! Tényleg vége! Tántorgás, szavak keresése, belső megnyugvás. Megint nálunk jártak. Immár negyedszer. Elvarázsoltak megint! Köszönjük! A koncerten elhangzott dalok: 1. The Root Of All Evil 2. A Fortune In Lies 3. Under A Glass Moon 4. Never Enough 5. Endless Sacrifice 6. Rudess szóló 7. Through My Words 8. Fatal Tragedy 9. Panic Attack 10. Pull Me Under -------15 perc szünet 11. As I Am 12. The Mirror 13. Lie 14. Just Let Me Breathe 15. Sacrificed Sons 16. The Spirit Carries On 17. In The Name Of God 18. Metropolis Pt.1 Szakáts Tibor: Egy csodálatos nyári nap jegyzőkönyve 7.30. otthon: Ideje fel kelni ezen a gyönyörű nyári napon. Csodálatosan süt a nap és végre elérkezett az idő, hogy 3 év után újra részt vehessünk az Álom Szí­nház előadásán. 9.30. Brinyónál: Mint minden nagy esemény, a mai is Brinyó barátomnál kezdődött. Fülest kaptunk, hogy egy budapesti szállodában szoktak megszállni a fiúk. Nem is tanakodtunk sokat, autóba vágtuk magunkat és irány a cí­m. 10.05. szállodában: Mivel tudtuk, hogy a recepció munkatársai nem adhatnak ki bizalmas információkat a vendégekről, ezért egy kávé elfogyasztása mellett a pincért kérdeztük ki. Készségesen állt a rendelkezésünkre, de sajnos csak rossz hí­rekkel érkezett vissza. A zenekar nem töltötte itt az éjszakát, és a következőt sem fogja, viszont valóban volt már rá példa, hogy itt aludtak. Ezek szerint az informátorunk jó volt, csak nekünk nincs szerencsénk. Úgy döntöttünk átnézünk a Pecsába. 10.45. Pecsa: A technikusokat és a felszerelést szállí­tó angol járműveken kí­vül itt sem találtunk többet, leszámí­tva azt a nagyon szimpatikus izraeli Dream Fan Club tagjait, akik csak erre az alkalomra utaztak ide, és koncertre készí­tet egyen pólóban feszí­tettek. Mivel az interjú lehetőségét már előző nap visszamondta a menedzsment, ezért már csak egyetlen esélyünk maradt a találkozóra, a délután két órára meghirdetett, dedikálás. 11.30. Jókai utca: Nem hittem a szememnek, amikor ide értünk. Az óra fél tizenkettőt mutatott és a lemezbolt előtt már sorakoztak a rajongok. Na jó, ezt azért mégsem, irány ebédelni. 12.05. Jókai utca: Visszaérve az ebédből már kétszer annyian álltak a bejárat előtt, ideje volt nekünk is elfoglalni a helyünket a flaszteren. 12.45. Jókai utca: A Skála sarkáig állt már a sor. Eszembe jutott, hogy a kocsimban van egy kempingszék. Brinyóval felváltva ültünk, í­gy egy kicsit könnyebb volt a várakozás. 14.00. Jókai utca: A tömött sor az áruház bejáratáig kí­gyózott az arra járó polgárok nagy megrökönyödésére. 14.45. Jókai utca: Bejutottunk!!! A lépcsőn felfelé haladva az izgalom a tetőfokára hágott. A sorban állva a biztonsági őr közölte velünk, hogy készí­tsük ki azt az egy dolgot, amit szeretnénk aláí­ratni, de ha próbálkozunk a főnöke, elveszi a többit. (no commnet). Portnoy volt az első a sorban, akinek nagyon megtetszett a 95-ös európai turnépóló, ami rajtam volt és ennek hangot is adott. ("Very old shirt"). Aztán Petrucci következett a sorban, aki szintén egy nagy mosollyal nyugtázta, hogy jól sikerült megválasztanom erre a napra a ruhatáram darabját. Myung úgy viselkedett, ahogy szokott, talán nem is kell ecsetelnem bővebben. Labrie viszont nagyon fáradtnak tűnt. Kicsit meg is ijedtünk, hogy mi lesz este, ha most í­gy néz ki. A sort az örök vigyorgós Jordan zárta. Pillanatok alatt történt minden, de nagyon nagy élmény volt látni ezeket az arcokat. Na, ideje letenni az autót és végre inni egy jó hideg sört. 16.05. Városliget: Hellstar kollégánk is csatlakozott hozzánk, és egy jó hideg sör mellet elmeséltük egész napos élményünket és találgattuk, vajon mit fogunk hallani ma este még. 17.30. Pecsa: Hosszú tömött sorok várakoztak a beengedésre, viszont a szervezők nagyon ügyesen a szabadtéri szí­npad másik oldalán lévő kaput is megnyitották í­gy viszonylag hamar bejutottunk és elfoglaltuk a már előre eltervezett helyünket, ahonnan tényleg mindent láttunk. 19.00. Pecsa: A Dream az a zenekar, aki mindig pontosan elkezdi a koncertjeit, most nem ez történt. Mivel pont a keverő pult mellett álltunk, sikerült infóhoz jutnunk első kézből. A probléma a Nappal volt, ami nem akart előbb lemenni, mint ahogy a természet diktálta neki. Aztán megunták a várakozást és jött az utasí­tás a kezdésre. 19.20. Pecsa: Az előző lemez utolsó hangjaival elindult az Álom Szí­nház előadása. 20.45. Pecsa: Vége az első felvonásnak. Hú! Nem semmi volt. 15 perc szünet. Úgy döntöttünk, hogy nem mozdulunk sehová, vigyázunk a helyünkre, mert bizony tömve volt a Pecsa szabadtere és minden talpaltnyi helyért harc folyt. Pontosan 15 perc pihenő után indult a második felvonás. 21.55. Pecsa: Vége? Vége! Sajnos! Ennyi volt! Két és fél óra, de minta egy pillanat lett volna, már megint. Elindultunk kifelé és csak közhelyek jöttek ki a szánkon, inkább csöndben battyogtunk tovább. Aztán úgy döntöttünk, hogy meg kell inni még egy sört. Ahogy kezdtük ezt a napot, úgy is fejeztük be, mivel ismét ketten maradtunk Brinyó barátommal. Egy korsó és egy kis ropi mellett szinte szótlanul ültünk egymás mellett. Csodálatos nyári nap volt ez megint. Ugye, nem kell három évet várni a következőre!