A metál, mint a kultúra része

(Az alábbiak szubjektí­v gondolataimat tükrözik, sajnos szociológiai felmérés nem állt rendelkezésemre véleményem igazolására, ezért tekintsétek csak puszta elmélkedésnek)

Most, hogy film készül a metál zenéről, érdemes elgondolkodni, hogy milyen szerepet tölt be a metál a mai Magyarország kultúrájában, része e egyáltalán annak, milyen attitűdök és vélemények kapcsolódnak hozzá, és hogyan látjuk jövőjét. A kultúra fogalma igen szerteágazó, több fajta definí­ciót is ismerünk. Legáltalánosabban talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy nem más, mint az emberiség által a történelem során létrehozott anyagi és szellemi javak összessége. Ez persze nem mond sokat, ezért megpróbálom a saját definí­ciómmal meghatározni, tehát: a kultúra azon értékek összhalmaza, melyek egyrészt az emberi alkotói tevékenységhez kötődnek, másrészt a biológiai determináción felül sajátos viszonyulást jelentenek a világ dolgai iránt. Olyan anyagi és szellemi dolgok eredője, melyek az egyént közösségi lénnyé determinálják, vagyis kultúra nem létezhet közösség nélkül. A kultúra számos eleme közül a művészetek sajátos helyet foglalnak el. Olyan absztrakciós képességet kí­vánnak, mely gyakran túlmutat az empí­rikus lét racionalitásán, benne tud igazán kiteljesedni az emberi alkotói képesség sokszor logikán túli igénye.

A zene az egyik legősibb művészeti ág, egyidős az ember állatvilágból való kiemelkedésével. Funkciója többrétű lehetett, egyrészt a természethez szóló ember az ismeretlen jelenségektől való félelmét, illetve megismerési vágyát hí­vatott sajátos nyelven, sajátos ritmikával kifejezni, másrészt a civilizáció fejlődésével a szellemi nevelés célját is szolgálta, emellett persze a szórakoztatásét is, mely funkció szorosan összekapcsolódott a munkavégzés ritmikájával.A zene szórakoztató jellege a kialakult kulturális régiókon belül más-és más úton fejlődött, szorosan összekapcsolódott a népek kultúrájával (népzene), illetve az adott régió értékrendszerével és zenei megközelí­tési módjával. Talán nem véletlen, hogy a hard rock, és metál Európában , illetve Aemerikában alakult ki. Ezekben a térségekben egyrészt megvoltak a zenei gyökerei a keményebb stí­lusoknak, másrészt a társadalmi változások sokkal gyorsabb ütemben lezajlottak, mint Afrikában, vagy Ázsiában, ahol a kialakult társadalmi értékrendszerek hosszú ideig konzerválódtak, a lázadás és szembenállás pedig nem jutott olyan dimenziókba, mint pl. a szórakoztató zene.

Magyarországon a metál másfajta úton bontakozott ki, mint Amerikában és Nyugat-Európában. Ott olyan társadalmi változásoknak volt a lenyomata, melyek nálunk nem következtek be, vagy csak jóval később és jóval enyhébb formában, éppen ezért nem is épült be annyira a társadalmi tudatba, mint az emlí­tett helyeken. A metál magyarországi megjelenése a lázadásnak csak olyan kis szí­nterét jelentette, mely a központi hatalom útján könnyen volt ellenőrizhető. Bár nyugaton a metál zene hordozott némi politikai tartalmat " főleg a 60-as évek végén, 70-es évek elején- ám semmiképp nem jelentett egyet a fennálló hatalom abszolút negációjával, nem vált képzelt bűnbakká a társadalmi folyamatok alakulásában. Magyarországon, mint minden nyugatról érkező dolog, a metál gyanús volt, főleg azért, mert az indiví­dumot és perszonális szabadságot hirdette a kollektí­v tudat minden szubjektivitást elnyelő kohéziója helyett. Éppen ezért a társadalom nagyobb részében egyfajta negatí­v attitűdként épült be a metál zene szeretete, mely a későbbiekben is meghatározta a metál helyét, szerepét.

A metállal szemben támasztott attitűdök kialakulásában közrejátszott az is, hogy -ellentétben a nyugattal, ahol a metál rajongói közeg a társadalom szinte minden rétegéből képezte rajongói bázisát-, a markáns külsőségekben megnyilvánuló stí­lus szeretet kifejezési mód elsősorban a társadalom marginalizálódott rétegeire volt jellemző, melyek élesen körülhatárolható csoportokat alkottak. A központi hatalom komolyan vette az ebben rejtőző veszélyeket, a gyakran paranoiás intézkedések pedig gyakran ellehetetlení­tették az együttesek helyzetét.(Itt jegyzem meg, hogy az utóbbi idők ördögűzési ceremóniákhoz hasonló tragikomikus ellenség- és kémkeresése szerintem igencsak torzí­t, annyira azért nem volt egyértelműen fekete a hard-rock együttesek helyzete, s a megfigyelési botrányok is csak azokat tévesztik meg, akik nem annyira járatosak az államvédelem és biztonságpolitika irányelveiben. Nemcsak nálunk, de az úgynevezett fejlett demokráciákban is figyelik azokat a művészi tevékenységeket, melyekben bennrejtőzik az esetleges államellenes uszí­tás. Az más kérdés, hogy a cenzúra milyen módszerekkel és mélységben működik.) A sorozatos kudarcélmények flusztrációt szültek, mely vagy haragba, vagy kiegyezésbe torkollott. Ettől függetlenül mind a kompromisszumra képtelen, mint a kompromisszumot kötött bandák is értékes alkotásokat tettek le az asztalra, a politikai identitásuktól függetlenül.

Az, hogy a metál nem épült be annyira a társadalmi köztudatba-í­gy a kultúrába sem- nálunk, annak a másik oka, hogy a magyar metál mindig egy lépéssel lemaradt a nyugaton virágzó stí­lusoktól. A folkos kezdeményezések alig voltak jellemzőek, az Illésék folk-beat-jének nem volt a metálban gondozója, talán csak a Kormorán próbálta ezt a zenei örökséget keményebb közegbe helyezni, mondjuk meg, elég magas szí­nvonalon, de a magyar metál szí­ntérszámára közömbösen. Mí­g a skandinávok az alapvetően angolszász -í­r népzenei gyökerekből táplálkozó metált saját folkvilágukba tudták ültetni, addig a magyar metál-és hardrock együttesek csupán puszta követői lettek a nyugati sémáknak. .

A társadalmi asszimiláció természetesen sztereotí­piák születéséhez vezetett. Mivel mint a magyar folk- mint a progresszí­v metál együttesek hiányoztak a zenei palettáról, nem volt, ami a zene "intellektuálisabb" oldalát erősí­tette volna, mely feltehetően megkönnyí­thetné a metál "hivatalos" társadalmi szintű elismerését. Ennek tükrében a metál elfogadása, ismertsége szubkultúrális szinten maradt, társadalmilag megkövesedett sztereotí­piákkal, melyeket nem hiszem, hogy ma már ki lehet robbantani. Bár meg van a zenei stí­lus hivatalos média-képviselete (Metál Hammer újság, illetve az egyik zenei csatorna metál műsora), maga a zene nem épült be a kulturális életbe, annak ellenére, hogy Magyarország része lett a nagy európai koncerthelyszí­neknek.

A sikertelen beépülési kí­sérletekben persze maguk a metálrajongók-szakemberek is hibásak. A médiába bejutott volt metálrajongók, zenészek igen hamar elfelejtették, honnan jöttek, s ahelyett, hogy egy-egy intellektuálisabb nyilatkozattal, elemzéssel szolgálnának, gyakran még rá is erősí­tenek a metállal szembeni ostoba sztereotí­piákra. A zenészek sokszor botrányos viselkedése, a minimális zenei alázat és a közönséggel szembeni tisztelet teljes hiánya miatt persze nem is várható el, hogy jobb lesz a helyzet. Addig, amí­g jópofaságnak tűnik, hogy a zenész csutkarészegen jelenik meg a szí­mpadon, nem is lehet remélni , hogy eltűnnek a metállal szembeni negatí­v attitűdök. Pedig igenis vannak Magyarországon jól felkészült, beszélni-í­rni tudó zenei szakemberek, kik egy, a szubkultúrális közegnél magasabb szinten is megkí­sérelhetnék a metál megismertetését " nem megszerettetését- megkí­sérelni. Nem véletlen, hogy a zenei antikváriumokban, boltokban az igazi hozzáértő eladók gyakran metál-rockzenerajongók, akik nagy szakmai hozzáértéssel teszik meg azt, amit mi gyakran elfelejtünk: a sémáktól, sztereotí­piáktól mentes igazán információt adó tájékoztatást, s viselkedésükkel segí­tenek eltörölni, vagy legalább megingatni a kialakult társadalmi közvéleményt.

Remélem, hogy a metál helyzete a közeljövőben változni fog, az Európai Unio kulturális hatása ide is begyűrűzik, melynek a metál is markáns, és napjainkban is jelenlévő része.

Úgy legyen!