Koncertbeszámoló: Fates Warning/Wendigo 2005.02.16

Köszönjük a ritmust!

Bár a Fates Warning munkásságát elismerem, sőt kedvelem is a zenéjüket mégis akkor jöttem igazán lázba a budapesti buli hallatán, amikor kiderült, hogy a doboknál, Nick D’Virgilio (Spok’s Beard) a basszusgitárnál, pedig Joey Vera (Anthrax) érkezik a csapattal erre a mini turnéra. Nem is kellett csalódnom. Valami olyan fantasztikus kettőst láthattunk Wigwam szí­npadán, akiket sokáig nem fogunk elfelejteni. Ahogy Hell is í­rta valóban úgy érezték egymást ezek az arcok, mintha mindig is együtt játszottak volna. Elképesztő lazán de mégis teljes átéléssel tolták ezeket az egyszerűnek igazán nem mondható dalokat. A lehető legjobb választás volt ez a két zenész erre az alkalomra. Soha nem értettem, hogy nálunk miért nincsenek ilyen formációk. Köszönjük a ritmust! élveztük és éreztük!

Szakáts Tibor

WENDIGO/FATES WARNING

Úgy hiszem nem tévedek sokat, ha azt állí­tom, hogy ezen az estén a közönség soraiban többen is voltak olyanok, akik 21 éve várták ezt a koncertet. Pedig az 1984-ben megjelent Night On Bröcken lemez még csak í­zelí­tőt adott arról, hogy mire képes ez a zenekar. A tavaly év végén megjelent tizedik stúdióalbum, az FWX pedig bizonyí­totta, hogy a fiúk még mindig tudnak újat nyújtani, és zenei érzékük sem hagyta őket cserben. Február 16-án végre országunkba is ellátogattak és élőben élvezhettük ezt a ZENÉt. Ez az első alkalom volt a fennállásuk óta, de reméljük nem az utolsó. Különben rendkí­vül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egy hatállomásos Európa-turnét sikerült elcsí­pnünk. Úgy tűnik Budapest végre igazi jó koncerthelyszí­nnek számí­t és szí­vesen jönnek ide zenélni a világ minden tájáról. Este fél kilenc körül már rendes sor kí­gyózott a Wigwam előtt bebocsátásra várva. Túlesve a ruhatár szertartásán máris hallhattuk a Wendigo programját. Az együttes rendesen kitett magáért, sikerült jól bemelegí­tenie a közönséget az est fénypontjára. A pódiumon előadott műsor ugyan nem tetszett annyira (nem vagyok oda a pózolásokért, meg a félmeztelen gitárosokért, de ez utóbbi biztos örömet okozott a hallgatóság hölgy tagjainak, akik - csendben jegyzem meg - azért erőteljes kisebbségben voltak), de ettől eltekintve tisztességesen játszották a jó - de eredeti ötleteket nélkülöző - zenéjüket. Ezután szerencsére csak rövid átszerelés következett, majd a hangszórókból fölhangzott a már jól ismert és öt éve epedve várt Disconnected Pt. I . Nekem már ekkor a hideg futkosott a hátamon, hiszen nem is számí­tottam rá, hogy az FWX turnéján ezzel a fantasztikus introval nyitnak. Közben beszivárogtak az együttes tagjai is, és a nyitány után persze ment tovább egyből a show a One-nal. Majd szünet nélkül következett a Pleasant Shade Of Grey. Ha itt véget ér a koncert, már akkor is azt mondom, hogy kár lett volna kihagyni és már érdemes volt eljönni. A nagyjából másfél órás koncerten nagyrészt az új lemez dalaira koncentráltak (Another Perfect Day, Simple Human stb.), de nagy örömömre régebbi lemezekről is játszottak olyan klasszikusokat, mint pl. az Inside Out-ról a Face To Fear-t. Emellett még sok korábbi nóta is hallható volt, majd - minden lemezről előkerült valami. Azt hiszem, kijelenthetem: régen látott a Wigwam szí­npada ennyire pozití­v hozzáállású, szimpatikus és profi zenészeket. A Fates Warning ezen az estén kitett magáért, és hozta, amire számí­tottunk tőlük. Azért van egy olyan érzésem, hogy nekünk sikerült nagyobb meglepetést okozni Ray Alder-nek (aki mellesleg végigvigyorogta és -poénkodta az estét). Ő ugyanis még életében nem járt Magyarországon, de idén úgy volt vele, hogy ha még életében egyszer el akar jutni Budapestre, akkor most vagy soha. Azt gyaní­tom, hogy arra számí­tott, hogy adnak egy klubbulit kb. 50 főnek oszt' annyi. Szerintem álmában nem gondolta volna, hogy ennyien kí­váncsiak lesznek rájuk, azt meg pláne nem, hogy ennyire lelkes közönségük lesz ezen az estén. Reméljük, sikerült rá akkora benyomást tenni, hogy eljönnek újra minél hamarabb...

Cheyenne