A pillanat heve: Asia, 2008. 05.30. Pefőfi Csarnok, Budapest

írta Hard Rock Magazin | 2008.06.03.

Sokat várunk rájuk, és most itt voltak! A rockzene első, igazán nagy szupergruppja, a nyolcvanas évek rock-sláger gyáros négyese, az Asia Budapestre érkezett, hogy világkörüli turnéja utolsó előtti állomásaként a Petőfi Csarnokban is megmutassa, van még élet a nyolcvanas évek után is... Koncert dömpingben élünk. Az utóbbi két évben szinte heti rendszerességgel látogatnak el hozzánk olyan zenekarok, melyek hazai szí­npadon történő fellépéséről hosszú-hosszú ideig csak álmodoztunk. Az egyébként -a letöltések hatására - világszerte egyre gyengülő CD eladások egyetlen pozití­vuma, hogy a zenekarok kénytelenek a fellépésekből fenntartani magukat, és í­gy nekünk is leesik egy-két csemege. Természetesen akadnak olyan, a deszkákon már rég nem látott alakulatok is, melyeknél a pénz mellett az újra együtt játszás öröme is sokat nyom a latba. Az Asia esetében is valami hasonló lehetett a képlet. Az eredeti, menedzserek által verbuvált, szupergrupp jelzővel illetett négyes, a nyolcvanas években sikert sikerre halmozott. Bár a négy, akkoriban jogosan "gigász" jelzőt viselő művész, Carl Palmer, John Wetton, Geoff Downes és Steve Howe mindössze két albumot készí­tett együtt (Asia-1982, Alpha-1983), nevüket örökre beí­rták a rockzene nagykönyvébe. Amikor 2006-ban bejelentették, hogy az eredeti Asia tagok ismét egymásra találtak és turnéra indulnak, kisebb, az öröm okozta szí­vrohamon estem át. Bí­ztam benne, hogy a magyar koncertszervezők is úgy érzik, hogy egy ilyen eseményt, -már csak a várható nézőszám miatt is - nem szabad kihagyni. Szerencsére volt vállalkozó szellemű zenerajongó üzletember, aki leszerződtette azt a négyest, melynek tagjai külön-külön is a legenda kategóriába tartoznak. Épp ezért volt furcsa számomra, hogy amikor eljött a várva várt időpont és beléptem a Petőfi Csarnok falai közé, nem találkoztam a várt tömeggel. Sőt! Mire, nyolc óra után két perccel felcsendültek az intro hangjai, körülbelül 600 ember "tolongott" a Csarnokban. A szí­npadon négy olyan ember, akiknek karrierje "fejenként" is megér egy misét. Ők négyen, - John Wetton (Family, King Crimson, Roxy Music, Uriah Heep, UK, Wishbone Ash, stb), Geoff Downes (Yes, Buggles), Carl Palmer (Atomic Rooster, Emerson, Lake&Palmer)és Steve Howe (Yes, Anderson, Bruford, Wakeman, Howe) - mindössze egy lazán vett fél Petőfi Csarnoknyi embert vonzottak be. No, de térjünk rá az este pozití­v részére. Az intro után felcsendülő Daylight cí­mű darabnál a hangzást tekintve már megnyugodhattunk. Remekül, arányosan szólt a cucc. Eleinte Palmer tamjaiból a kelleténél picit kevesebb jött le, de később helyre állt a rend. Felemelő élmény volt együtt, egy szí­npadon látni a négy muzsikust. Egy hosszú turné utolsó előtti állomásaként érkeztek hozzánk, de a fáradtságot nyomokban sem lehetett rajtuk felfedezni. A közönség hangos ovációjától kí­sérve egyre jobb és jobb hangulatban sorjáztak a régi jól ismert dallamok. A műsor szerkezete szinte tökéletesnek volt mondható. A már emlí­tett kezdő darab, -mely a második album utolsó dala volt - és a rendes játékidőt lezáró, a bemutatkozó lemez első szerzeménye, a Heat Of The Moment között volt minden, ami fülnek ingere. Az olyan örökérvényű Asia dalok mellett, mint amilyen az Only Time Will Tell, vagy a The Heat Goes On és a friss Phoenix részletei (Never Again, An Extraordinary Life) a muzsikusok "előéletéből" is hallhattunk részleteket. Az első ilyen időutazás a Yes örökbecsű darabja, a Roundabout volt, mely szinte eufórikus állapotba hozta a nézőközönséget. Bár John Wetton éneke közben egyfolytában Jon Anderson hangját hallottam a fülemben, nem maradt hiányérzetem. Körülbelül az előadás felénél került sor az első szólóblokkra. Mi természetesen már itt Carl Palmer perceit vártuk, de ez ekkor még csak várakozás maradt. Először Geoff Downes vette kezelésbe hatalmas billentyű arzenálját. Produkciója inkább volt hangulatos, mint virtuóz, de ezt senki nem bánta. Őt Steve Howe követte, aki a Yes műsorából már ismert Clap-et vezette elő akusztikus gitárján. Ez a produkció olyan hatással volt ránk, hogy állunkat a padlóról két-három pattanás után voltunk kénytelenek összeszedni. Howe valami olyan elképesztő eleganciával kezeli hangszerét, mely által valóban egyedivé és utánozhatatlanná válik játéka. Rendszeresen "kandesz határon" mozog, de persze szó sincs hamis hangokról. Zseni! John Wetton önálló blokkja után újra "keletre utaztunk". Az olyan dallam csodák után, mint például az Open Your Eyes jól esően vettük tudomásul, hogy megint következik egy kikacsintás , mely szintén igen jól sikerült. Az ELP, Fanfarre For Common Man-je most is, mint mindig letaglózó hatással bí­rt. Meglátásom szerint nagyon jót tett a koncertnek, hogy az Asia populárisabb dallamsorai közbe beékelődött egy-egy olyan szerzemény, amely megmutatta, hogy nem csak egyszerűen jó muzsikusok állnak a szí­npadon, hanem olyanok, akik mindent tudnak a zenéről és hangszerükről is. A saját produkciók sorában volt egy igazi különlegesség is. Geoff Downes , Trevor Horn-al közösen létrehozott Buggles elnevezésű formációjának 1979-es hatalmas new wave-diszkó slágere, a Video Killed The Radio Star cí­mű darab, szerkesztőségünk némely tagjánál már kiverte a biztosí­tékot. Szerencsére a billentyűs ehhez a dalhoz napszemüveget és csillogó, ezüst szí­nű zakót viselt, ezzel is jelezve, hogy azért "nem kell ezt ám olyan komolyan venni!". Persze a progresszí­v zene egyik alapcsapata a King Crimson is "jelen volt". Tőlük az In The Curt Of The Crimson King cí­mű darabot hallhattuk, mely klasszikust John Wetton hibátlan énekével élvezhettük. Közeledett koncert vége, és végre, a The Heat Goes On cí­mű dalt követően elérkezett Carl Palmer dobszólója is. A nemrég szí­vműtéten átesett muzsikus ismét valami olyat produkált, melyet szavakkal szinte lehetetlen leí­rni. Szólója frappáns, tömény, technikás, humoros, és ezáltal rendkí­vül szórakoztató is volt. Felejthetetlen percek voltak. A zenekar talán legnagyobb, együtt üvölthető refrénű szerzeményével, a Heat Of The Moment -el fejeződött be a koncert. A közönség "könyörgésére" még egy dal erejéig visszatértek a muzsikusok. A Sole Survivor cí­mű alapdarab után azonban, pontban 10 órakor felcsendült a "kiterelő muzsika". Az Asia koncertjével megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor négy, csodálatos képességű muzsikus fúziójából valami igazi különlegesség keletkezik. Dalaik kikapcsolóak, szórakoztatóak, zenei tudásuk és az egység melyet képviselnek, lenyűgöző összhatású. Igazi, felejthetetlen élmény volt látni őket! Brinyó A fotókat a koncert hivatalos fotósa, Molek Csaba készí­tette Külön köszönet a Livesoundnak!