Rainbow: Long Live Rock'n'Roll
írta Philosopher | 2008.04.25.
1978 - ban több jelentős esemény is történt szerte a világban. Megválasztották II. János Pál pápát, Budapestre érkezik a Szent-Korona, a Konica megalkotja a "célozz - és lőjj" kamerát, Argentína megnyeri a labdarúgó világbajnokságot. De ami zenét szeretőknek a legfontosabb, ebben az évben (egész pontosan áprilisban) jelent meg a Rainbow harmadik stúdió lemeze. Az a lemez,, amit minden rock zenerajongó ismer. Legalábbis a címadó slágert a Long Live Rock 'N' Roll-t. Ritchie Blackmore - gitár, Ronnie James Dio - ének, Cozy Powell - dob, Bob Daisley - basszus, David Stone - billentyűk, a Rainbow történetének leghíresebb albumát készítette el. Stone és Daisley új arcok voltak a csapatban, és nem is okoztak csalódást. (Megjegyzés: a lemez basszus részeinek egy részét Blackmore játszotta fel.) Zeneileg az album elődjét a Rising-ot szinte lehetetlen volt túlszárnyalni, de ez a lemez is bővelkedik nagyszerű megoldásokban, hatalmas szólókban, és ami kicsit meglepő volt, a Rainbow előző munkásságait ismerve - szimfónikus elemekben. (Magyar vonatkozás, hogy a lemezen egy Kiss Ferenc nevű hegedűs is közreműködött). Alapvető változások nem történtek a zenében - jóllehet kevesebb lett a "progresszív" rész , a jól bevált receptet követték a fiúk, de helyenként igen kemény nóták is születtek, sőt néhány olyan is amikre talán a heavy-metal-os jelző a legmegfelelőbb. (Persze a határt meghúzni nem olyan könnyű a hard rock és a heavy metal között, a Rainbow valahol ezen a határvonalon mozgott ezzel a lemezével, nem is beszélve az album csúcspontját jelentő Kill The Kingről. De menjünk szépen sorjában.
A lemezt nyitó Long Live Rock 'N' Roll-t, ha egy szóval kéne jellemezni, azt mondanám, hogy Himnusz. A Hard Rock himnusza. Nem túlzás ez a kifejezés, hiszen egy olyan nótáról beszélünk ami mind a mai napig a rockerek egyik örökérvényű kedvence, sok zenekar még a koncert programjába is belefűzte, ezzel is tisztelegve a Rock oltára előtt. (És persze Blackmore és társai előtt is.). Egy igazi halhatatlan klasszikus.
A második szám a Lady Of The Lake, egy szokásos Dio féle, fantasy szövegvilágú nóta, leginkább a refrénje az ami az ember "fülébe mászik" Sláger, természetesen a legjobb értelemben értve. Zeneileg is klasszikus hard rock nóta, nem túl komplex, de annál inkább élvezhető.
Az L.A. Connection-re tökéletesen igaz a "menetelős-fejrázó" jelző. Dio hangja szikár és erős akár egy kiképző őrmesteré, a ritmus szekció keményen alapoz, és Ritchie is odateszi magát egy igen ötletes szólóval. Ez a nóta tekinthető az Accept és társai féle germán-metal hullám egyik előzményének is.
A Gates Of Babylon ismét egy misztikus szövegvilágú remekmű, (hiába Dio ennek is mestere volt) amit vonós hangszerekkel támogattak meg. Igen jól felépített nóta, David Stone is kivette a részét e dal megírásából, egyszerűen fantasztikus alkotás.
És elérkeztünk a lemez legnagyobb, legjobb nótájához. Kill The King. Már a címéből is sejteni lehet hogy itt bizony egy nagyon kemény, ádáz számról van szó. És így is van. Óriási riffek Blackmoretól, dübörgő, száguldó dobok Powelltől, és Dio hangja. Itt mindent bemutat, amire egy igazi hard rock és heavy metal énekesnek tudnia kell. Találó az a mondás miszerint "ilyen hanggal egy gőzmozdonyt is meg lehetne állítani". És nem is szóltunk még egy szót sem a szám gitár szólóiról. Egyszerűen elképesztő, ma a lemez megjelenése után 29 évvel is megunhatatlan, hatalmas virgák ezek. Blackmore ujjai száguldanak mint az Orient Express, és nem mellékesen remek a hangzása is. Sokak szerint ez a nóta a 80 - as években startoló power metal alapköve. Van is benne valami.
A The Shed Blackomore majd 1 perces "bűvészkedésével" kezdődik, zseniális szóló, ami egyáltalán nem öncélú húrnyüvés, hanem egy remek bevezetése egy már-már heavy metal-os érzetű nótának. Az La. Connetcion és a The Shed számomra a Rainbow "heavy metal" - os oldalát fejezik ki, ebből is látszik hogy igen sokoldalú csapatról van szó, akik zenéjében a hard rock elemek néhol heavy metal-ba is átcsapnak.
A nyolcadik nóta a Sensitive To Light egy dögös, gyorsabb tempójú alkotás, kiváló énekdallamokkal, és egy igen jó Blackmore riffel.
A záró tétel a Rainbow Eyes csodálatos, minden képzeletet felülmúló szimfonikus instrumentumokkal átszőtt ballada. Dio hangja egyszerűen csodálatos, lágy, igazán kellemes, talán meglepő is azok után, hogy a legtöbb nótában kegyetlen erővel és dinamikával énekelt. Nem véletlenül tartják a minden idők egyik legjobb énekesének.
Összességében egy igen változatos, egy másodpercig sem unalmas albumot készített a Rainbow legénysége, örökérvényű klasszikust. Sajnos azonban a lemez megjelenése után nem sokkal Blackmore Powell kivételével minden zenészétől megvált, és egy új, más zenei világ felé nyitott. De ez már egy másik történet.
Legutóbbi hozzászólások