Pink Floyd: Dark Side Of The Moon

Időtlenség... A minap egy ismerősömnél tettem látogatást. A beszélgetés egy pontján szóba került fia, aki 18 éves és DJ-nek készül. Rockerként azonnal elhúztam a számat, gondolván "szegény gyerek igazán mintát vehetett volna az apjától és annak tanult barátairól". Hamarosan megérkezett a "sajnálatra méltó" sarj is, kivel beszélgetésbe elegyedtünk, majd kis idő multán "barlangjába" invitált, hogy megmutatassa milyen zenéket mixel. Először nem nagyon tetszett az ötlet, (már szinte láttam magamon az elkövetkező "tüc-tüc" hatását) de amikor elindí­totta a cd játszót, azt hittem rossz a fülem. A hangszórókból ugyanis a Pink Floyd "Dark Side Of The Moon" cí­mű albumának három tétele bömbölt mixelve és jelentősen megvadí­tva. Döbbent nézésemre reagálva a srác elmondta, hogy ez a lemez a kedvence és úgy gondolta, hogy - ő, aki 15 évvel az album megjelenése után látta meg a napvilágot - újraértelmezi ezt a remekművet, hogy a mai fülek számára is értelmezhető közelségbe hozza. Azt gondolom, hogy egy művészi alkotás nagyságáról ez az időtlenség az, ami a legtöbbet elmondhat. Az út A Pink Floyd útja ehhez a különleges lemezhez 1964-ben indul, amikor a Bob Klose, Roger Waters, Nick Mason, Rick Wright felállású "Tea Spot" nevű csapathoz csatlakozik, - az idén, július 7-én elhunyt -Syd Barrett, aki hamarosan átkereszteli az alakulatot. A nevet,- Pink Floyd Sound - két blues zenész, Pink Anderson és Floyd Council iránti tiszteletből választja. Hamarosan a Sound elhagyásával egyszerűsí­tik elnevezésüket. A pszichedelikus muzsikát -akkor már Waters, Barrett, Wright, Mason fellásban - játszó négyes 1967-ben jelenteti meg első albumát, "The Piper At The Gates Of Down" cí­mmel. 1968 januárjában csatlakozik a zenekarhoz David Gilmour, aki a komoly kábí­tószer problémái miatt játszani már alig tudó Syd kisegí­tésére érkezik. Mivel a káprázatos tehetségű, de rendkí­vül labilis lelki világú Barrett nem tud megbirkózni függőségével, hamarosan végleg elhagyja a Floydot. Az új felállás nagy hévvel lát munkához és a következő öt évben, 6 albumot jelentet meg. A viszonylag sikertelen, de nagyon fontos "A Saucerful Of Secrets" 1968-ban, a Barbet Schroeder által rendezett, "More" cí­mű film zenéje, ("Music From The Film More") és a kí­sérletező hangvételű, rendkí­vül népszerű, dupla "Ummagumma" 1969-ben, a zenekar első monumentális, 23 perces szerzeményét is tartalmazó "Atom Heart Mother" 1970-ben, a máig nagyon nagy népszerűségnek örvendő "Meddle" 1971-ben, és az újabb Schroeder filmhez, a Völgy-höz készült dalokat tartalmazó "Obscrued By Clouds" 1972-ben. A sötét oldal... Eljön 1973. Az utolsó amerikai katona is elhagyja Vietnámot, Oscar dí­jat kap a Keresztapa cí­mű film, eltávozik az élők sorából Pablo Picasso, J.R.R.Tolkien és Keleti Márton, feloszlik az Illés együttes, megalakul az AC/DC, és megjelenik a Pink Floyd, valamint a rock történelmének egyik legnagyobb és legsikeresebb albuma a "Dark Side Of The Moon". A zenekar első koncept műve olyan, az emberiséget leginkább foglalkoztató, mindennapi problémákat jár körül, mint az idő, a háború, a pénz, vagy az emberi kapcsolatok. Az introként is értelmezhető, hangfoszlányokból álló "Speak To Me"-vel indul a korong, mely "átlebeg" a "Breathe" lebegős, elszállós lí­rájába. Ezt követi az instrumentális "On The" Run", mely tulajdonképpen egy menekülés "története". Az effektezett lábcsin által szolgáltatott feszes ritmus, a hullámzó, feszült szintetizátor futamok, az emberi hangok kavalkádja, szavak nélkül is hihetetlen kifejező. Olyan feszültséget teremt, hogy mikor véget ér, szinte fellélegzik a hallgató. A darab végi robbanás lassú elülése után órák ketyegése, majd csörgése hallatszik, és egy gyors szí­vdobogást imitáló ritmus beúszásával elkezdődik az album egyik legfontosabb szerzeménye, a "Time". Ez a rádióbarát dal gyönyörű vokáljaival, mí­ves gitárszólójával a későbbiekben minden Pink Floyd koncert biztos pontjává válik. "The Great Gig In The Sky". Ez a cí­me a következő, az album és talán a zenekar leggyönyörűbb instrumentális szerzeményének. A dalt egy káprázatos női hang (Dorris Troy) kí­séri végig. Ez a négy perc negyvenhét másodperc az egyik legszebb példa arra, hogy az emberi hang a legtökéletesebb instrumentum. Nincs szöveg, csak kifejező, magával ragadó ének. Kis szünet következik, -melyre a katarzis után szükség is van - és egy pénztárgép csörgését követve indul a "Money", mely a Pink Floyd, -a későbbi "The Wall" lemez slágerének számí­tó - "Anoter Brick In The Wall" melletti legismertebb szerzeménye. A világunk "megrontóját", a pénzt központjába helyező darab igazi rock'n roll, óriási szaxofon és gitárszólóval a közepén. Fergeteges és megunhatatlan. A nagy lendületet csillapí­tandó érkezik a háborúval foglalkozó, lí­rai, egyszerre elringató és felkavaró "Us and Them", amely a maga majd nyolc percével az album leghosszabb szerzeménye. Ezt követően egy újabb instrumentális dal, az "Any Colour You Like" következik. A szaggatott ritmizálású, izgalmas tétel mintegy hangulati felvezetése a lemez két utolsó darabjának. A finálé hangulatot árasztó, lebegős "Brain Damage" és a vele "összefolyó" "Eclipse" sorai között olvasva tulajdonképpen a lemez témáinak összefoglalását találjuk. Az album felvételei a hí­res londoni, Abbey Road stúdióban készültek. Külön érdekesség, hogy Waters a munkálatok során a lemez témáit feszegető kérdéseket tett fel a stúdióban jelenlévőknek, és a válaszokat rögzí­tették. Ezek a szövegfoszlányok hallhatóak a lemez egyes pontjain. Az album záró mondata - "there is no dark side of the Moon really... matter of fact it's all dark" ("a Holdnak igazán nincs is sötét oldala... ott mindenhol sötét van") - például a stúdió portásától származik. Sötétségből a fénybe... A Pink Floyd-ot a lemez hatalmas sikere, története legsikeresebb periódusába röpí­tette. Jött a "Wish You Were Here" (1975), rajta a Syd Barrett ihlette "Shine On You Crazy Diamond" , az emberi jellemeket állati köntösbe bújtató (a la Orwell) "Animals" (1977), majd a Floyd pályfutásának második nagy csúcspontja, (a) "The Wall" (1979). Ez után még napvilágot látott a borongós hangvételű "The Final Cut" (1983), mely e csapaton belüli elmérgesedett hangulat hatására tulajdonképpen akár egy Waters szólóalbumként is értelmezhető. Ezzel a találó cí­mű lemezzel zárult le a Pink Floyd történetének legsikeresebb szakasza, melyet, a már Roger Waters nélküli zenekar két kiadványa követett 1987-ben (A Momentary Laps Of Reason) és 1994-ben (The Division Bell). "Bright Side Of The Floyd" A sok Pink Floyd remekmű közül a "Dark Side..." talán egységességével, mondandójának fontosságával, a zene és szöveg megbonthatatlan egységével emelkedik ki. A "Dark Side Of The Moon" nem egyszerűen egy album. Filozófia. Filozófia, melyet, egy 2004-es adat szerint 40 millió ember vitt haza otthonába. Roger Waters megénekelte az emberiség legnagyobb problémáit, egy olyan zeneműbe ágyazva, mely méltán lett mérföldkő a rockzene történelmében.