Az Álom Szí­nháztól Kecskemétig: Exkluzí­v interjú Charlie Dominici-vel.

írta Hard Rock Magazin | 2008.03.28.

Charlie Dominici, akit sokan csak a Dream Theater első énekeseként ismernek,- a kemény, de progos vonal kedvelőinek örömére- immár harmadik szólóalbumát jelenteti meg. Tavalyi, nagy sikert arató budapesti koncertje előtt elmaradt interjúnkat most sikerült pótolni. A még néhány napig Kecskeméten élő énekest a Hard Rock Magazin egyik törzsolvasója, Magyarország egyik legnagyobb DT rajongója, Kárpáti Szabolcs faggatta... Az első személyes találkozás élménye Charlie Dominici-vel meghatározó élmény volt számomra. Amikor a Dream Theater koncert után Brinyó barátommal arra vártunk, hogy végre személyesen is találkozhassunk kedvenceinkkel, a szí­npad mögött összefutottunk Charlie-val, aki csak napokkal később tudta meg, hogy még a koncert előtt szerettünk volna interjút készí­teni vele, amely egy közlekedési káosz miatt elmaradt. Charlie ekkor irt egy e-mailt a Hard Rock Magazin szerkesztőségébe, hogy szí­vesen rendelkezésünkre állna egy előre megbeszélt időpontban. Néhány hete, az énekes fórumán találtuk a hí­rt, mely szerint Dominici április elején visszaköltözik az Egyesült Államokba, ezért gyorsan legyeztettük az időpontot és a helyszí­nt, melyet követően Kecskeméten sikerült találkozni vele. HRM: Szeretném megköszönni hogy időt szántál ránk, és vállaltad ezt az interjút. Dominici: (magyarul) Szí­vesen. Nagyon szí­vesen! HRM: Elmesélnéd hogyan kerültél ide Magyarországra? Dominici: San Diegóban éltem, amikor megtaláltam a mostani zenekaromat Szardí­nia szigetén. San Diegóból a repülőút New Yorkba 5,5 óra, ahol várni kell 2 órát, hogy Rómába repülhess, ami újabb 10 óra. Itt megint várni kell 2 órát, hogy Szardí­nia szigete felé indulhass, ami még 2 óra. Öt utazásom alatt mindig elveszett a csomagom Rómától Szardí­niáig. Eldöntöttem, hogy szeretnék közelebb lenni a zenekaromhoz, és feleségem, Mónika családja és testvérei itt éltek, í­gy ide költöztünk Magyarországra. HRM: Hogyan találkoztál Mónikával? Dominici: Egy motort akartam venni. Felhí­vtam egy kereskedést, és ott találkoztam vele. Ő ekkor kb. 1 hete volt Amerikában. Végül azon a napon nem csak motort vettem, hanem a feleséget is találtam. HRM: Mi a véleményed a Magyar konyháról? Van olyan étel, melyet különösen szeretsz? Dominici: Amióta itt élek, sokféle ételt megszerettem. Húsleves, gulyásleves, krumpli és még sorolhatnám. Most salátákat, zöldségeket, paprikát eszem. "Erős Pista, nagyon finom" (magyarul), mindig több kiskanállal teszek a levesembe. Egyébként a legnagyobb kedvencem a gulyásleves. Nagyon szeretem a magyar konyha í­zeit, mert hasonlí­t az olasz konyhára, de Magyarországon másképp állnak a főzéshez, néha órákig készülnek a fogások. A sajtok is különlegesek, a trappistát szeretem a leginkább. Egyébként az étrendem változása miatt, amióta vegetáriánus lettem, kb. 10 kilót fogytam. HRM: Április elején elköltözöl az országból. Miért döntöttél í­gy? Dominici: Nem volt nehéz ezt eldöntenem, tudod, a honvágy! Ennek ellenére leszek még Európában, többnyire majd üzleti úton. Sok ember azt hiszi, hogy most visszamegyek New Yorkba és a zenekaromnak vége. Ez nem igaz! Folytatjuk tovább a munkát. Azért megyek vissza az Egyesült Államokba, hogy a zenekarom jövőjét segí­tsem. HRM: Engedj meg egy kis múlt idézést! 1987 novemberében csatlakoztál a Dream Theater-hez, elmesélnéd, hogy miért kellett elhagynod? Dominici: Mert kiderült, hogy nem én voltam számukra a megfelelő énekes. Korábban úgy látszott, én vagyok a tökéletes hang ehhez a zenéhez. Azután sok minden megváltozott bennem is, bennük is és a lemezkiadónál is. Ez olyan, mint egy házasság, amikor egy férfi és egy nő nagy ceremónia közepette összeházasodik, és 6 hónap után már veszekednek. Én akkor 35 éves voltam a többiek pedig 20 évesek. Nagy volt köztünk a korkülönbség. Én 35 éves koromban másképp láttam a dolgokat, mint ők, másféle ötleteim voltak, mint nekik. Miután útjaink elváltak, két évvel később ők már a Pull Me Under sikerét élvezték. Nekik egy olyan emberre volt szükségük, mint James LaBrie, nekem pedig meg kellett találnom a saját utamat. HRM: Mivel foglalkoztál a szakí­tás után? Dominici: Rengeteg kávét ittam, sokat ettem, moziba jártam, autókat és motorokat vásároltam, megházasodtam.... Éltem az életem. Próbáltam pénzt keresni, ahhoz hogy újrakezdhessem a muzsikálást. HRM: Hosszú idő után, 2004-ben a Los Angelesi When Dream And Day Unite 15th Anniversary koncert alkalmával léptél fel újra a Dream Theater-el. Mesélnél nekünk erről a koncertről? Dominici: Sok ember azt hiszi, hogy ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy ismét zenélni fogok. Ez nem igaz! Már sokkal előtte elkezdtem dolgozni, felszereléseket vásároltam, dalokat í­rtam. San Diegóban voltam, amikor Mike Portnoy felhí­vott, hogy lenne-e kedvem ezen a koncerten részt venni. Rögtön igent mondtam, de nehéz volt rá felkészülnöm, mert csak két héttel előtte tudtam meg. A hangom sem volt kész erre a megmérettetésre. A felkészülésben James nagyon sokat segí­tett nekem, különösen a Metropolis Part 1 magas részeinél, amit együtt énekeltünk. Ahogy láttam James-t felkészülni, rájöttem, hogy mit csináltam rosszul. Régen beéneklés és felkészülés nélkül álltam ki a szí­npadra. HRM: Tavaly karácsonykor megjelent a Dream Theater életrajzi könyv. Ennek elkészí­tésében hogyan segí­tettél? Dominici: Számos, eddig nem látott képet küldtem régebbi zenekaraimról, amikor még nagy bajuszom volt és csizmában léptem fel a koncerteken. Volt egy három órás telefonbeszélgetésem az í­róval, Rich Wilson-nal, mely nagy segí­tséget jelentett neki. HRM: Milyen a kapcsolatod a jelenlegi és a korábbi Dream Theater tagokkal? Dominici: Kezdjük a számomra legtávolabbi taggal, Derek Sherinian-el. Ő nem volt még a zenekar tagja, amikor én velük voltam, amikor ő volt tag, akkor már én nem voltam köztük. Derek és én a 2004-es évfordulós koncerten találkoztunk. Kevin Moore-ra úgy emlékszem, mint egy nagyon érzelmes, vicces srácra. Hasonló a gondolkodásunk, ezért én jobban megértem őt, mint a legtöbb ember. Nagyon egy hullámhosszon voltunk. A When Dream And Day Unite elkészí­tésében nagyon sokat segí­tett, és együtt dolgoztuk ki az ötleteimet. Az albumon lévő nótákban nekem is részem volt, csak az The Ytse Jam-ben nem. Későbbi kilépése sokként ért, és azóta sem tudom, hogy mi van vele. Nem kaptam választ a leveleimre, bár egyszer küldött nekem egy példányt az egyik albumából. Mike Portnoy és én nagyon hasonló módon gondolkozunk, a legjobb barátok is vagyunk. Ő egy igazi vezéregyéniség, és sokat segí­tett nekem. Három igazi barátom van, ő az egyik. A pesti koncert alkalmával nagyon szurkolt nekem. John Petruccival és Jordan Rudess-el nagyjából egyforma a kapcsolatunk. Akkor, amikor találkozunk, beszélgetünk egy kicsit. Mindketten nagyon jó zenészek. Jordan ráadásul egy különleges, vicces fazon. John Myung-ot a kezdetek óta ismerem. Amikor közös lakásunk volt, John egyik nap szó nélkül kifestette a szobámat. Nem tudtam, hogyan reagáljak erre. John olyan, mint egy szerzetes. Neki nem kell ahhoz megszólalni, hogy beszélhessen. Ő a személyisége és a basszusgitárjai által szól az emberekhez. James LaBrie az az ember, akivel kapcsolatban azt hihetik, hogy haragszom rá, mert miatta kerültem ki a bandából. Ez persze nem í­gy van! Nem én voltam a megfelelő énekes a Dream Theater számára, hanem ő. Az egyik legkedvesebb és legjobb ember, aki ismerek. Nagyon sokan beszélnek arról, hogy melyikünk a jobb. Ez butaság, hiszen ő James, én meg Charlie vagyok. Nincs semmi értelme, hogy összehasonlí­tsanak minket. Tudom, milyen nehéz dolga van a Dream Theater énekeseként, hiszen voltam én is ebben a pozí­cióban. Nagyon kemény dolog ilyen magas hangokat énekelni. Az évfordulós koncert alkalmával láttam, hogy teljesen átadja magát az éneklésnek. Nehéz lehetett, mert előtte végig tolta a kétrészes koncert első felét, és utána még a When Dream And Day Unite-ot is. Szerintem ő akkor saját magához képest kicsit alacsonyabban teljesí­tett, úgy tűnt mintha beteg volna, de ha nem is, az biztos, hogy minimum nagyon fáradt volt. A koncert után sokan mondták, hogy jobban énekeltem, mint ő. Nincs értelme, hogy az almát a naranccsal összehasonlí­tsuk. HRM: Hogyan találtál rá mostani zenekarod zenészeire? Dominici: Ők már korábban együtt zenéltek, és máig is zenélnek az olasz Solid Vision nevű csapatban. Mike Portnoy segí­tett nekem, hogy megtaláljam a zenekaromat. Azt mondta, tud számos Dream Theater cover zenekart, de én nem szerettem volna ilyet. Az akusztikus lemez koncepciót sem szerettem volna továbbvinni, mert akkor senkit sem érdekelt volna a munkám. A Solid Vision elküldte nekem Eleven cí­mű lemezét, és egy dvd-t. Őket választottam. HRM: Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Dominici: Szeretném az O3 Part3-at élőben is bemutatni, hiszen mi egy igazi zenekar vagyunk. A pesti koncert volt számunkra az igazi próbája annak, hogy mekkora a csapat állóképessége. A koncert kezdése előtt kb. 5 perccel értem oda, de megcsináltuk. Szeretnénk egy olyan bulit, ahol az egész trilógiát bemutathatjuk. Ehhez sajnos nagyon sok pénz kell, amiért meg kell dolgoznunk. HRM: Hogy látod, a világ melyik részén vagy a legnépszerűbb? Dominici: Akármilyen hihetetlen, de az Egyesült Államokban adtuk el a legtöbb CD-t. HRM: Mit gondolsz az internetes letöltésekről? Dominici: Én ingyen feltenném az internetre a lemezeimet. Az InsideOut kiadóval még egy albumra van szerződésük, amint ez lejár, szeretnék egy lemezemet teljesen ingyenesen letölthetővé tenni. Hallottam, hogy valamelyik hí­res zenekar - talán a Muse volt- hasonlóképpen tett. HRM: Köszönjük a beszélgetést, és további sok sikert kí­vánunk! Dominici: Én is nagyon köszönöm a lehetőséget. Charlie az interjú után megkért, hogy tudassuk a Hard Rock Magazin olvasóival, aki meg szeretné vásárolni első lemezét, az O3 A Trilogy Part 1-t, rendelés útján még megteheti. Mindenki névre szóló, dedikált példányt kap a lemezből, amelyből csak néhány száz darab került forgalomba. Kárpáti Szabolcs Interjú fotók: Kárpáti Szabolcs, Kárpáti András, Kiss László Koncert képek: Brinyó