Hatalmas házibuli a Duna partján: Jeff Scott Soto, Tempestt, H.A.R.D., 2008. 03. 16. Budapest A38

írta szakáts tibor | 2008.03.17.

Tavaly nyáron voltam ekkora bajban, mint most. Akkor Meat Loaf stuttgarti koncertje után éreztem azt, hogy ugyan napokig tudnék mesélni az eseményről, mégis annyira nehéz leí­rni a látottakat és a hallottakat. Tegnap este Jeff Scott Soto valami olyan nagy élményt szerzett budapesti fellépésével, amit azt hiszem, soha nem fogok elfelejteni. Na jó, kezdjük az elejéről... ...Kissé rapszodikus március időjárásunknak köszönhetően a kapunyitás előtt, szépen eleredt az eső, ami kicsit szomorúvá tett, főleg azt látva, hogy az emberek éppen hogy csak szállingóznak a Duna partjára. Rövid előtéri beszélgetés után elnyelt bennünket a hajó gyomra, ahol bizony még mindig táncolni lehetett a szabad területeken. Sotoval való első találkozásom mellett nagyon vártam a H.A.R.D. formáció bemutatkozó buliját is. H.A.R.D. Pontosan nyolc órakor felpattantak a fiúk a szí­npadra és megkezdődött mind a zenekar, mind első albumuk a Traveller ős-bemutatója. Első megdöbbenésünk a szí­npad baloldalára tekintve az volt, hogy Zserbó mennyire megváltozott. Aztán félre is tettük a tréfát, mikor kiderült, sajnos a basszusgitáros nem gyógyult fel a héten már rebesgetett betegségéből, í­gy egy beugró hangszeres foglalta el a helyét, aki BZ elmondása szerint, egy nap alatt tanulta meg a műsort. Gratula hozzá, mert nem hogy hibátlan volt, amit játszott, de még vokálozott is. Persze amikor megláttuk a nyakában a Yamaha Myung modellt, nem voltak kétségeink afelől, hogy nem fog problémát jelenteni neki a hardrock. Közben annyira belefeledkeztem a zenehallgatásba, hogy - és ezért elnézést kérek - nem hallottam az úriember nevét. Ha valaki tudja, kérem, ossza meg velünk, mert megérdemli. Zserbónak pedig innen - azt hiszem, minden olvasónk nevében mondhatom - mielőbbi gyógyulást kí­vánunk. A H.A.R.D. fellépését pedig csak egyféleképpen tudom minősí­teni, kiváló volt. Teljesen más értelmet nyertek a dalok ebben az előadásban. Ahogy hallgattuk őket az jutott eszembe, ez a csapat bármelyik nagy európai fesztiválon fellépne, "hemperegnének" az emberek és nagy sikerük lenne. Reméljük egyszer talán ezt is megérhetjük, mindenesetre addig is kössenek itthon bulikat, mert számomra - és most bocsásson meg mindenki - tegnap óta ez "A" Hard vagy nevezzük H.A.R.D. -nak, mindegy. BZ nagyon jól énekelt, és mint frontember, poénjaival is megadta a hangulatot az estéhez. Brumi hatalmasakat szólózott és az új billentyűs Gyöngyösi Gábor is nagyon beleillik ebbe a csapatba. Nem beszélve hangadottságáról, amit többször bizonyí­tott, amikor szépen "ráénekelt" BZ-re. Aki viszont az est fénypontja volt ezen az előadáson, az Donászy Tibi, akinek arcáról le sem lehetett törölni a mosolyt. Úgy gondolom volt is miért mosolyognia, mert a közönség is hasonlóképpen nagy ovációkkal vette tudomásul, jó kis csapat lett a H.A.R.D. Tempestt és Jeff Scott Soto Rövid átszerelési szünet után, még le sem kapcsolták a terem fényeit, szí­npadon termett az, akire mindenki várt ezen az estén, de csak pár pillanatra tette ezt. Elmondta, hogy hamarosan visszatér, de addig is fogadjuk szertettel a brazil Tempestt zenekart. Már itt lehetett érezni a profizmust, ami ebből az emberből árad. Bevallom - mentségemre legyen mondva nem én voltam az egyetlen a teremben - amí­g nem tudtam meg, hogy Soto a brazil srácokkal jön, fogalmam nem volt róla kiket is takar a Tempestt név. Most már tudom. Négy hihetetlenül közvetlen, kedves és zeneileg igencsak képzett fiatalembert. Saját dalaikkal kezdték a programot, melyek közül a Higher-t éreztem egy picit hosszúnak és fárasztónak, de úgy látom Ők is tudják, nem egy könnyen emészthető dalról beszélünk, ezért rögtön bele is vágtak a Deep Puple klasszikusába, a Burn-be. Na itt, el is indult valami. Kezdett melegedni a hangulat. Jött még két dal a sajátok közül, majd érkezett Jeff Scott Soto is a szí­npadra, hogy az új Tempestt album nyitódalát együtt énekelje a csapattal. Ezután elindult valami, amire szerintem nem sokan számí­tottak a teremben. Persze Soto nagyon jó énekes, meg rutinos, de, hogy ekkora frontember legyen... Egy pillanat alatt "megvette" a közönséget, és olyan bulit kerekí­tett, amit utoljára a Gotthard bulin látott a hajó. Jöttek egymás után a jobbnál jobb dalok, ha csak az Eyes Of Love-ot emlí­tem, szinte már mindent elmondtam. Majd az első döbbenet, ami igazán Pearl69 kolléga arcát szakí­totta le. Egy szóló után, szépen belefutottak a Red Hot Chili, Give It Away cí­mű dalába, ami aztán végleg megadta az alaphangulatot a bulinak. Nem azért, mert egy Chili dal volt, hanem mert lehetett érezni, itt egy nagy házibuli részesei leszünk, aminek házigazdája tartogat még meglepetéseket nekünk. Jött is a következő. Soto szépen bemutatta a csapatot, majd a végén, amikor a dobos következett, a két álló tam ütemes püffölése jelezte, jön, amire álmomban sem gondoltam volna. Hátranéztem Brinyó barátomra és kifakadt belőlem az üvöltés, Stand Up And Shout... Erre már nem lehetett más reakció, mint a fényképezőgépet biztonságba helyezni és zúzni egy iszonyatosat. Mí­g felocsúdtunk jött a másik nagy sláger a Rockstar-ból a Livin The Life, ami megadta a kegyelemdöfést, vagy csak azt hittem... Közben, ami a szí­npadon folyt az leí­rhatatlan. Ahogy az elején is emlí­tettem, nagyon nehéz dolgom van. Egy ilyen bulit nem lehet leí­rni, de még elmesélni is nehéz. Egy dolgot nagyon sajnálok, és nem is nagyon értem. Mégpedig azt, hogy egy ekkora énekesre valóban csak ilyen kevesen kí­váncsiak nálunk? Soto az egyik legnagyobb hang a rock világában, arról nem beszélve, hogy amit a szí­npadon művel, egyedülálló. Láttam már nagyon sok koncertet és rengeteg jó énekest. Nem Soto a legnagyobb kedvencem, de egy dologgal tisztában vagyok, ilyen frontembert még nem láttam, és ezt minden túlzás nélkül állí­thatom. Hozzáteszem, Jeff Scott Soto-t most láttam először és nincs viszonyí­tási alapom korábbi élő előadásaihoz, valamint azzal is tisztában vagyok, hogy a tegnap estét nagyon élvezte. Megkockáztatom, most hallottam először ennyire őszintén és szí­vből jövően azokat a dicsérő szavakat, amivel a közönséget illette. Pillanatok alatt repült el az idő és vége lett a műsor fő részének. Nyilvánvaló volt, hogy innen nem lehet elmenni a szí­npadon állóknak. Egy gyors levegővétel után Jeff jött vissza és belekezdett az I'll Be Waiting kezdősoraiba, amit hamar abba is hagyott, mert a közönség hangosabbnak bizonyult, mint Ő. Ezután tényleg házibuliba torkollott a koncert. Jeff egy-két addig is "hangoskodó" fiatalembert felhí­vott a szí­npadra, mondván, "most mutassátok meg, mit tudtok". Voltak is bátor jelentkezők, akiknek az a szerencse adatott meg a Duna vizén egy hajón, hogy egy szí­npadon énekelhettek a világ egyik legjobb hardrock énekesével. Itt volt az a pillanat, amikor azt szerettem volna, soha ne érjen véget ez a koncert. Aztán jött a következő pillanat, ami tényleg megadta azt a bizonyos kegyelemdöfést, méghozzá bele a szí­vem közepébe. Jeff megkérdezte játszhat-e még egy nótát. A válasz értelemszerű volt, mire megszólalt a Separate Ways kezdődallama, és tudtam, most lesz végem. Az is lett! Tudom, én voltam az, aki nagyon ellenne volt annak, hogy Jeff Scott Soto legyen a Journey énekese. Ezt az állí­tásomat most is fenntartom, de tegnap annyira jó volt hallani ezt a csodálatos dalt... Már az is csoda, hogy egy Journey nótát hallottunk végre Magyarországon, ráadásul hiteles előadó szájából. Ezzel a kisebbfajta csodával ért véget ez a felejthetetlen este. Jeff, ahogy í­gérte, egy zuhany után kijött a közönség türelmesebb részéhez és mindenkivel egytől-egyik váltott néhány szót, aláí­rt, fotózkodott. Nem tudom, mit hoz még ez az év, de egy biztos, a Tempestt és Jeff Scott Soto koncertjének ott van a hely az első ötben az év végén, a listámon. Nagyon sajnálhatja, aki kihagyta ezt a bulit, de van még remény, mert tényleg szí­vből megí­gérte visszajön. Várjuk, nagyon! Bring 'Em On Lose Control Enemy In You / A Life's Alibi Higher Burn Fallen Moon Too High Faked By Name Insanity Desire Eyes Of Love XTC Crazy Stand Up And Shout Tears In The Sky Livin The Life I'll Be Witing Separate Ways Szakáts Tibor Az Arc: Fotók: Szakáts Tibor