Petra - Egy fantasztikus este - 2005.12.01. Vasas Csarnok

Az utóbbi időkben sok nagy álmom teljesült. Olyan zenekarokat láthattam, akikre nagyon régen vártam, és nem gondoltam volna, hogy valaha eljön ez a "találkozás" is. A Petra szintén ebbe a csoportba tartozott, és milyen jó múlt időben beszélni már erről. Bár, pestiesen szólva egy "kicsit meleg volt a pite". Hogy miért? Délután négy óra körül, a jól értesültek, kör telefonja eljutott hozzám is, ami arról szólt, hogy a zenekar lekéste a repülőgépet és nem biztos, hogy lesz este koncert. Mivel ezek a hí­rek mostanában egyáltalán nem szoktak viccek lenni, egy kicsi aggodalom fogott el. Már hetek óta készülők erre a bulira, és akkor nem is számolom az éveket. Persze izzottak a vonalak tovább, és kiderült, hogy egy másik géppel már el is indultak és lesz koncert, csak egy kicsit csúszni fog a kezdés. Húúúh! Aztán este fél nyolc körül ért a kővetkező meglepetés. A Vasas csarnok körül szinte alig lehetett parkolni. Ennyi ember jött el erre a bulira? Brinyó barátom nem hitt a szemének. Elkezdett azon elmélkedni, hogy vajon Ő eddig hol volt, hogy nem is hallott erről a zenekarról. Szóval, ahogy azt mondani szokták, minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyon jó estének nézzünk elébe. Már csak egy hiányzott, és ez a Petra zenekar volt. Nyolc óra magasságában Smith Vera lépett elsőnek a szí­npadra. Nem szeretném bántani, de talán nem volt annyira jó választás az Ő felléptetése ezen az estén. Tudom, hogy nehéz ilyenkor a választás, de úgy gondolom, lett volna stí­lusában ehhez a koncerthez illő előadó is. Mondjuk én konkrétan a No zenekarra gondolok. Persze lehet, hogy csak én gondolom í­gy, mert a közönség nagy tapssal jutalmazta fiatal gitáros-énekes hölgyet. Közben a szí­npad hátterében megjelentek időnként Petra tagjai. Na jó, akkor itt vannak, és ezen az estén ez a lényeg. Késésüknek csak egy hátránya volt, mégpedig a hosszú beállás, ami ezután következett. Nem bí­zták a véletlenre. Addig állí­tották a hangszereket, amí­g biztosak nem voltak benne, hogy jól fog szólni a koncert. Kilenc órakor lekapcsolódtak a fények és az addigra megtelt csarnok, hatalmas üdvrivalgása mellett, berobbantak a szí­npadra. És innentől lesz nehéz dolgom! Annyira magával ragadott a zene és a koncert hangulata, hogy egyszerű rajongóvá váltam egy pillanat alatt. Nem, hogy szetlistát felejtettem el í­rni (pedig készültem, tollal és papí­rral), de azokra az apró eseményekre sem tudtam figyelni, ami általában segí­t egy koncertbeszámoló megí­rásánál. Nagyon erősen kezdték a bulit. Egy-két igazán nagy Petra dal után, Bob Hartman elmondta, azért jöttek, hogy szórakoztassanak minket, és hogy hallhassuk élőben a kedvenc dalainkat, amit nagyon nehéz összeválogatni ennyi év munkásságából. Biztos sokat törhették a fejüket azon, hogy 33 év terméséből melyik dalok kerüljenek be a programba. Hogy ezt valamelyest áthidalják, eljátszottak egy egyveleget, ami jó húsz percen keresztül tényleg a legjobb dalokból állt össze. Majd Greg Bailey egy csellóval érkezett a szí­npadra, Bob pedig egy akusztikus gitárral. Nem árulok el nagy titkot azt hiszem, hogy egy lí­rai dalokból álló rész következett. Nagyon jól fel volt épí­tve ez a koncert és a zenészeken is látszott, hogy nagyon élvezik a közönséggel való együttlétet. A "pihenő" után újra rákapcsoltak és következett Paul Simmons elképesztően jó és ötletes dobszólója. Körülbelül egy óra játékidő után köszöntek el, de természetesen csak egy kis időre. Nem is tehettek mást, mert a közönség hangos ovációja és padlón való dübörgése, jelezte, hogy ennyi bizony nem elég. A visszatérés egy kicsit már eltért az eddig hallott programtól. Természetesen, ahogy egy keresztény rock csapathoz az illik, nem hagyták ki, hogy szóljanak néhány szót az egybegyűltekhez. Bob Hartman ragadta meg a mikrofont, hogy bizonyságot tegyen hite mellett. Majd két igazán szép, Istent dicsőí­tő dal után újra levonultak, és itt vége is lett volna a koncertnek, de közönség nem akarta, hogy ennek az estének vége legyen. Engedtek újra a nyomásnak, és bár John Schlitt elmondta, hogy ezzel a dallal már nem készültek, de azért bulizzunk még egy kicsit. Aztán fél 11-kor vége lett, (sajnos számunkra végleg) a Petra koncertjének. Fantasztikus nagy hard rock bulit láthattunk, elképesztő zenészekkel. Csak magaslatokban tudok beszélni erről a négy zenészről. Nagyon sajnálom, hogy úgy döntöttek abbahagyják az aktí­v zenélést. Már csak azért is sajnálom, mert a látottak alapján ki lehet jelenteni, hogy sok fiatal zenekart megszégyení­tő energiával nyomták a showt. És engedtessék meg még egy észrevétel, ami a közönséget illeti. Kis hazánkban sajnos nagyon ritkák az ilyen jellegű rock koncertek, pedig amint a példa is bebizonyí­totta, igenis van rá igény. Felnőtt az utóbbi pár évben egy új generáció, aki már nem eszi meg a régi szöveget a villanygitárról, és rockzene káros hatásáról az egyházra nézve. Ezt a kis gondolatot is figyelembe véve, kí­vánok nagyon sok sikert a Budapest Gospel csapatának, és köszönöm szerkesztőségünk nevében is ezt a fantasztikus estét, és a segí­tségüket. Strypert Budapestre! God Gave Rock n' Roll To You!!! Szakáts Tibor