Múlt szombaton rendezték meg a Pont FM 88.1 első születésnapi partiját, melynek keretén belül került sor a második rock lemezlovas bajnokságra... ...A rock és sport rádió, -melyben minden kedden és pénteken a Hard Rock Magazin hírei is hallhatóak-, egy éve tölti be nagy sikerrel azt a tátongó űrt, mely hazánkban a rockzene sugárzását jellemezte. Az alábbiakban az ünnepi rendezvény eseményeinek rövid összefoglalóját olvashatjátok. A lemezlovasok előtt a Hollywood Rose zenekar melegítette be a közönség tapsolóizmait és hangszálait. A koncert vége felé igen PONTos esemény ünneplése következett: egyéves a Pont FM 88.1 rádió, Magyarország egyetlen rock'n'sport rádiója, ezt hatalmas torta és lufi elezte a színpadon. A torta sorsa igen mostoha volt, Hartmann Zoli aki hétköznaponként a Rocközön műsorvezetője egy pörgősebb nóta alatt feldarabolta, és elkezdte osztani a közönségnek. Egy idő után ez az osztogatás kicsit felgyorsult, és inkább dobálásra emlékeztetett. Erre a közönség is vette a lapot és a bátorságot: oda-vissza repültek a tortadarabok a közönség sorai és a színpad közt. Mondhatnánk úgyis hogy méltó ünneplése volt egy rock- és sportadónak: igazi rock 'n' roll feeling és testmozgás a javából egyszerre. Ezután következett a rock DJ párbaj: Zeffer "Survivor" András a The Rock Bandből, és a "Leghangyásabb" Hangya a Zorallból mérkőzött meg először, ezután lépett a pult mögé Csányi "Knock Out" Szabi a Black Outból. A tortadobálás mellett a bulin bugyidobálás is volt, hiszen Zefi produkciója alatt egy bugyi repült a színpadra. Zefi elmesélte, hogy már koncerten is érte hasonló élmény, sőt kilátásba helyezte egy bugyikiállítás lehetőségét is, a színpadra érkező női alsóneműkből. Zefi a döntőben a címvédő Szigeti Ferit ütötte ki. Feri kicsit el volt keseredve a végeredménytől, de aztán hajnalig együtt bulizott az összes ringbe lépővel. A Hard Rock Magazin minden olvasójának nevében boldog születésnapot kívánunk!
Herr Wolf on Dirkschneider & The Old Gang – 4 év után jön a nagylemez: “Kedves Barátaim!!! Ez BRUTÁLISAN parádés lett!!! Mondhatnám úgy is, hogy ÜBERGIGAHIPERSZÓNIKUSATOMNAGY!!! Kérjük minél előbb az albumot Herr UDO bácsi!!!”
Herr Wolf on FEZEN 2025 – Visszatérők és újoncok a fesztiválon: “Már elnézést, de ez valami BORZALMAS!!! Ezeket nevezni nagyoknak!!! Minden idők legpocsékabb Fezene várható. Ezek a nevek kábé Bundesliga 2,…”
Herr Wolf on Brainstorm – Ismét a hindu mitológia a téma: “No! Ez egy nagyon remek album!!! (asszem 9pontos) Több briliáns dallal!!! Nem gondoltam volna, hogy ilyen FASZA lesz!!! Tévedtem!!! Amúgy…”
Herr Wolf on Avantasia: Here Be Dragons: “Egy Cimborám mondta azt, hogy Tobias Avantasia = FULL GAGYI !!! Hát ÖÖÖÖÖ…”
Herr Wolf on Avantasia: Here Be Dragons: “Elolvastam Csiga úr értékelését és Tisztelettel Tiszteletben is tartom! De…. ez az egész Tobiás projekt úgy be van fülledve, mint…”
Herr Wolf on Dirkschneider – Igazi kuriózum a műsorukban: “Minden elismerésem Peter Baltesnek, hogy vállalta a dal eléneklését!!! Nincs rossz hangja!!! Nekem nagyon tetszett! Amúgy UDO csapatában több az…”
Herr Wolf on Dirkschneider – Igazi kuriózum a műsorukban: “Amúgy gondoljunk csak bele!!! Londonban, a Hammersmith Odeon színpadán a London Leatherboys dalt együtt fogja énekelni BIFF BYFORFD és UDO!!!…”
Legutóbbi hozzászólások