2005.11.12 Koncert - T.M Stevens - Wien Reigen

írta admin | 2005.11.27.

KÉPEK T.M. Stevens, a kivételes tehetséggel megáldott amerikai basszusgitáros már 2003 óta évente kétszer ellátogat a Reigen klubba. Én kb. azóta tervezem, hogy megnézem őt, de valahogy mindig úgy alakult, hogy el kellett halasztanom a bécsi kiruccanást. Az idén viszont különös késztetést éreztem, hogy megnézzek egy valódi T.M. bulit, mivel 2005-ben csupán két koncerten volt alkalmam részt venni. Előre kell bocsátanom olyan páratlan élményben volt részem, hogy már útban hazafelé megfogalmazódott bennem, ezt az élményt valamilyen formában szeretném másokkal is megosztani. Rockrajongók számára T.M. neve leginkább Steve Vai Sex & Religion albumáról lehet ismerős, de mint session muzsikus Joe Cocker, James Brown, Tina Turner lemezein is hallható a játéka. 1995-ben szólókarrierbe kezdett és tulajdonképpen új stí­lust teremtett, melyet Heavy Metal Funk-nak nevezett el. Saját szerzeményeinek ő maga a producere és nemcsak kiváló basszusjátékával, de sajátos énekhangjával is hozzájárul produkcióihoz. Szólóalbumai közül nekem az Európában kiadott Out of Control - Boom van meg, melyen végig funk/metal nóták szerepelnek. Ennek hatására vettem meg a 2001-ben kiadott Shocka Zooloo-t. Ez már kevésbé tetszett, ugyanis az album fele csak funk nótákat tartalmaz, időnként rap részekkel megtűzdelve. A harmadik albumom - melyet különösen í­nyenceknek ajánlok - egy Deep Purple tribute album. T.M. a producere, az ő felfogásában lettek újragondolva a nóták. Meg kell még emlí­tenem, hogy a lemezek felvételeihez T.M. olyan neves zenészbarátait hí­vja meg minden alkalommal - hogy csak az ismertebbeket emlí­tsem - mint Al Pitrelli, Stevie Salas gitár, Van Romain (Steve Morse Band), Will Calhoun (Living Colour) dobok. Mindezek ismeretében bármennyire voltam kí­váncsi egy élő koncertre, tartottam tőle. Vajon mely stí­lus lesz túlsúlyban? 1/2 10-kor valamilyen furcsa afrozene bejátszásra bevonult a Shocka Zooloo trió a kb. 100-150 fős rajongótábor elé. Nem kellett csalódnom. 1 és 3/4 órán keresztül megállás nélkül nyomták a funk/metal nótákat: Shocka Zooloo, Go My way, a Boom albumról a Hair, What About Love, Body Bag, a nagy kedvencem az I'm a Believer és a koncert utolsó 3/4-ben elhangzó Raw (Like Sushi), ami alatt már abszolút tetőfokára hágott a hangulat a teremben. A zenekar másik két tagja: Gary "G-Man" Sullivan dobos, aki tehetségét leginkább csak a dobszólóban tudta bizonyí­tani, de erről nem ő tehet, ez a zene ilyen, hozni kell a súlyos alapokat, nem lehet Portnoy-módra bűvészkedni. Mindenesetre egy fenomenális szólóval lettünk gazdagabbak! Mielőtt a gitárosra, Michael "Master Blaster" Barnes-ra kitérnék, el kell, hogy áruljam, szinte mániákusan a gitárgéniuszokra koncentrálok, szeretem a nagy mesterek instrumentális lemezeit hallgatni. "Master Blaster" a szinte mindent lejátszó gitárosok közé tartozik, de játékában nem fedeztem fel azt a pluszt, ami az általam annyira kedvelt előadókéban megvan. Viszont nagyon rendes arc. A show alatt pont előtte álltunk az első sorban. A koncert végén, kifelé jövet az épületből találkoztunk vele, megismert bennünket és köszönt. Általában egy koncerttől elvárásom a kristálytiszta hangzás, a jó nótaválasztás és lehetőleg a zenészek örömmel, feelingesen játszanak, hogy ezáltal én is jól érezhessem magam. A Shocka Zooloo Band mindezt biztosí­totta számunkra, de ennél sokkal többet kaptunk. T.M. Stevens ugyanis nemcsak hangszeres tudásával kápráztatott el bennünket, hanem személyiségével is. A T.M.-ből áradó szeretet tette különlegessé ezt az estét. A teljes műsoridő alatt érezhető volt, hogy nem azért jött el, hogy "lezavarjon" egy bulit, hanem, hogy velünk együtt bulizzon. Valószí­nűleg jókedélyű ember is lehet, mivel ezt a műfajt képes volt közel két órán keresztül fülig érő szájjal játszani. És még szerény is: elmondása szerint nem tartja magát rocksztárnak és nem tud Britney Spears-féle táncmutatványokkal sem szolgálni, (de megkí­sérelte csak azért, hogy szemléltesse hogyan is nézne ez ki), hisz ő Zep és Hendrix nótákon nőtt fel, majd belekezdtek a Kashmir és Purple Haze kezdő akkordjaiba.Töméntelen szólót hallhattunk tőle, előadásmódjának köszönhetően mégsem lehetett egy pillanatra sem megunni. Tanulóknak instrukciókkal szolgált (pár futam után): miszerint "a játékban nem a gyorsaság a fontos, hanem ami a szí­vedből jön". A szó szoros értelmében megható pillanat volt, hogy mennyire hálásak voltak, hogy elmentünk a koncertjükre. T.M. köszönetet mondott és mindhárman meghajoltak előttünk. Talán a műsor része lehetett, amikor felhí­vtak a szí­npadra két-három lányt, hogy egy funky beütéses számra táncoljanak. Jutalmuk egy-egy puszi volt. Majd kb. két nóta elteltével a sorok között egy lány bekiabált, hogy ő is kedvet kapott a puszira. Nem volt akadálya, T.M. őt is odahí­vta és teljesült a hölgy kí­vánsága. Az est egésze a Peace & Love & Music mottó szellemében zajlott le, í­gy természetesen hangot adott annak is, hogy elmarasztalja George Bush politikáját és összetartó erőként megemlí­tette, hogy bár nem beszéljük egymás nyelvét, de van egy közös nyelvünk amit mindannyian értünk, a Zenéjét. A ráadásban mielőtt elhangzott volna az első nótací­m egy srác bekiabált: "I'll put your ass in a body bag". Természetesen neki is fel kellett mennie T.M.-hez és a Body Bag következett, amire a srác egy darabig "tombolhatott" a szí­npadon. A mai napig sem tudom, hogy ez véletlen egybeesés lehetett-e vagy csak az elhangzott kérésre adták-e elő. Az biztos, hogy össze volt próbálva a nóta, mert az eredeti verziótól eltérően szerepelt benne egy kiállás, amit minden különösebb egymásra pillantás nélkül tökéletesen adtak elő. Majd levezetőként egy funky/reggae érdekességre "rázhattunk" egyet, ami még jól is esett. És ami megint csak T.M. óriási szí­vének a bizonyí­téka, hogy ezt a nótát a technikusa basszusgitározhatta. Végezetül - már ki tudja hányadszor - a zenekar bemutatása következett. Mivel "G-Man" és "Master Blaster" annyira beleélték magukat a búcsúzkodásba, hogy elfelejtették bemutatni az est főszereplőjét, í­gy T.M. csak humorosan ennyit jegyzett meg: "Én pedig Billy Sheehan vagyok." Egy fantasztikus embert és zenészt ismerhettem meg. Bár a koncert után nem volt alkalmam találkozni vele, de azóta már többször megfordult a fejemben, ha lenne rá lehetőségem, hogyan tudnám igazán a tudomására hozni, hogy milyen jó embernek tartom őt? Mit mondanék neki? ... Talán semmit. Csak odamennék hozzá és szorosan megölelném. Tóth Éva