Filmmúzeum az indiánsátorban - W.A.S.P. 2007. 12. 02. Budapest, Wigwam

írta szakáts tibor | 2007.12.03.

Kí­nos előjelekkel indultunk neki ennek a ködös szürke decemberi estének. A héten többszöri levélváltás ellenére sem tudták szervezők garantálni még a sajtónak sem a fotózást az előadáson, majd azt is megtudtuk, hogy a biztonsági őrzés és a beengedés támogatása is meg lesz erősí­tve (ez mondjuk jól jött, mert nagyon kulturált és gyors fogadtatásban volt részünk). A kapuhoz érve három nyomtatott és egy vastag filccel, kézzel í­rt transzparens hí­vta fel ismét a figyelmet arra, hogy aki itt ma bármilyen maradandót szeretne megörökí­teni az utókornak, bizony nem kí­vánt vendég. De még ez sem volt elég... ...a koncertkezdése előtt pár perccel Concerto egyik szervezője is megjelent a szí­npadon (minden elismerésem az övé, mit mondjak, sajnáltuk) és újból elmondta, hogy senki semmilyen rögzí­tő berendezést nem használhat. Első felvonás: A Mozi! Ilyen előjelek után és egy állí­tólag végig előadandó Crimson Idol lemezzel, vágtunk neki az estének. Egyszer csak lekapcsolódtak a fények és úgy is maradtak. A zenekar két lila lámpa "fényében" lépett a szí­npadra és a háttérben lévő kivetí­tőn elkezdődött a vetí­tés. Gondoltam néhány klipszerűen összevágott jelenetet fogunk látni egy-egy dalnál, de nem í­gy lett. Gyakorlatilag a teljes Crimson Idol album alatt (mert nem úsztuk meg), egy erre az alaklomra készí­tett fekete-fehér filmet láthattunk, a zenekar és az előadás helyett. Nem akartam elhinni, amit látok. A kettő darab lila lámpa, és a filmmúzeum néha értehetetlen, szinte Tarr Béla szintű filmje volt a látvány, mint egy negyven percen keresztül. Ha filmet szeretnék nézni, akkor elmegyek egy moziba vagy otthon a kényelmes kanapémon beteszek egy dvd korongot, de nem az egyik legkedvesebb bandám koncertjét választanám. Mondjuk, annak örültem, hogy Blackie-nek tetszett a mozi. Levi barátom elmésen meg is jegyezte: "Emberünk úgy nézi a filmet, mintha valami premier előtti vetí­tésen lenne". Ezzel a poénnal elvoltam egy darabig! 🙂 No, és akkor a Crimson Idol! Ez az a lemez, ami nem állja meg a helyét egy koncerten való teljes előadásánál. Nem azt mondom, hogy rossz az album, mert azt nem is tehetem, hiszen nagyon sokak kedvence, de, hogy egy előadáson rém unalmas, azt tegnap bebizonyí­tották Blackie-ék. Nálam jobban csak Mike Duda basszusgitáros unta a koncert első részét. Igen első részét mert, amikor elhangzott a mű, a csapat tí­z perc szünetre vonult. Ezt a lépést végkép nem értettem. Ha egy Rush vagy egy Dream Theater több mint három órás előadás közben elvonul egy szünetre, azt megértem, de hogy a W.A.S.P... Főleg ami ez után következett az abszolút nem igényelt pihenést. Második felvonás: Csináljunk belőlük hülyét! Tí­z perc után, ahogy az első részben is, feljöttek a szí­npadra, de most legalább szólt a mester a tömeghez néhány szót. Bekonferálta a L.O.V.E. Machine-t és végre elkezdődött a tombolás. Kérem itt erre várt a nép. A reakciókból le lehet ezt szűrni. Aztán jött a Wild Child, majd az új albumról a Take Me Up, - ami nagyon rossz választás volt az első rész mélabús dalai után - és fültanúi lehettünk még egy Blind in Texas-nak is, majd annak a kamunak, hogy mi vagyunk a legjobb közönség és itt vége is a dalnak. Ennyi! Egy hüvelykujj csók a "legjobbaknak", aztán gyorsan "pénztár, büfé"! Még a szünettel együtt se tett ki ez az előadás egy teljes koncertet. Persze emiatt már tavaly is bosszankodtunk, de akkor legalább egy tökös best of W.A.S.P. műsort kaptunk. Másodszor láttam gyerekkorom egyik nagy bálványát, harmadszor, inkább egy jó könyv egy fűtött lakásban, vagy egy film a dvd-ben, amit én választok. Szakáts Tibor Köszönet a Concertonak!!! A fotókat Szakáts Tibor készí­tette volna...