"A jégkirálynő megolvasztotta a fémszí­veket" - Tarja & Gyöngyvér, 2007. november 27., PeCsa

írta Tomka | 2007.11.30.

A nem éppen barátira sikerült elválás, és szólókarrierjében az egyéni koncepció megvalósí­tása után Tarja hazai koncertje okkal válthatott ki nagymértékű kí­váncsiságot a Nightwish munkássága által toborzott rajongótáborból, aminek még a jegyárak sem szabhattak gátat a megátalkodott fanatikusok számára - és biztos, hogy senki nem bánta meg döntését... Az estét a dark rock/metalban utazó Gyöngyvér nyitotta, akik jó szokásukhoz hí­ven ezúttal is igen erős koncertet prezentáltak. Megragadva a kí­nálkozó alkalmat, hogy szélesebb közönségréteg előtt is bemutathassák ní­vós muzsikájukat, egy igazi best of programmal lepték meg a "korai" órában érkezőket. Talán a Petőfi Csarnok szellemisége, vagy az előzenekari státusz nyomta rá kissé a bélyegét a koncertre, mindenesetre sajnálatos módon a srácoknak látszólag nem sikerült maximálisan feloldódniuk a szí­npadon, í­gy egy kissé statikus előadás vette kezdetét, mindössze fél óra játékidőben. Ez azonban nem ment az előadott zene minőségének rovására, hiszen a lemezen talán kissé halványabban szóló dalok élőben még jobban megdörrentek, nem utolsósorban Orbán-Dúcos Tamás ambiciózus teljesí­tményének következtében, aki talán még nagyobb átéléssel adta elő az érzelmekben bővelkedő énektémákat, mint a Lacrimosa nagylemezen. Egymás után sorjáztak a lemez legerősebb számai, mint a nyitó Börtönbe Zárva, a zúzósabb Uránium Univerzum, a pozití­v értelemben vett slágeres Sóhaj, Hogy Születhess, az elmélázósabb Havat Hint A Szél, vagy a közönségkedvenc Pillangóváros, amiket Tamás a nóták hangulatvilágával adekvát átkötő szövegei fontak össze. Legközelebb bizonyára még oldottabban, egy még energikusabb koncerttel rukkolnak majd elő a srácok, ugyanúgy a PeCsa szí­npadán - remélhetőleg nem kell rá túl sokat várni! Pontban 9-kor lépett szí­npadra - igaz ekkor még "láthatatlanul", egy hatalmas, a szí­npad elejét nagyrészt lefedő fehér lepel által eltakarva - az est királynője, a korunk egyik vezető metal bandájából kiebrudalt Tarja Turunen, aki tündér-boszorkány módjára varázsolta el a sokak által érzéketlennek hitt fémszí­vűeket. A My Winter Storm tapintatosan is fogalmazva felemás fogadtatása után bizonyára sokakban merült fel a kétség, hogy a metal felé (sajnos vagy szerencsére?) csak távolról kacsintgató korong élő előadása vajon nem az unalmasság határait fogja-e súrolni, illetve talán a legfogasabb kérdés: vajon hogyan áll Tarja az "örökséghez", azaz milyen arányban fognak előkerülni a Nightwish számok a repertoárban? Mondhatjuk, hogy hercegnőnk a tökéletes megoldást választotta: az új lemez dalait előtérbe állí­tva, pár "régebbi" slágert mértéktartóan adagolva kápráztatta el a nagyérdeműt, mindezt pedig olyan eleganciával, és alapvetően "hűvös" megjelenését olyan közvetlenséggel és kedvességgel oldva fel, amely feltétlenül megenyhí­tette a bő másfél óra alatt a keményebb zenék legmegátalkodottabb elkötelezettjeit is. Hangja élőben még varázslatosabb állapotban simogatta a hallójáratokat, mint az egyébként sem gyenge szólólemezen: jellemzésére sajnos a különböző jelzők mindössze a verbális reprodukció korlátoltságának nyilvánvaló bizonyí­tékát nyújtják, hiszen a muzikális és szenzuális közvetí­tést a bájos, lenyűgöző, angyali, fenséges, szemfényvesztő, mennyei szavak garmadája még csak meg sem közelí­ti. (A túlzás vádja a koncertre ellátogatók nagyszámú tanújának felvonultatásával könnyen elkerülhető.) A profizmus jegyében Tarja egy "hétpróbás" együttessel a háta mögött vágott neki első nagyszabású szólóturnéjának: nem alaptalan azt állí­tani, hogy az egyes tagok már önmagukban is képesek lettek volna felejthetetlen percek sorát prezentálni a zeneszerető emberek számára. A legnagyobb szenzációt talán Mike "mindenhol ott vagyok" Terrana "szerződtetése" (rosszmájúak szerint talán ezt nem is kéne idézőjelbe tenni?) adta: a hí­res-hí­rhedt dobos számára láthatólag nem jelentett túl nagy kihí­vást a dalokban szereplő dobtémák eljátszása, ezért szokásához hí­ven igyekezett feltűnő lazasággal és nagyfokú intenzitással megspékelni játékát - kár, hogy egy dobszóló nem fért bele a programba, vagy egy közös produkció Doug Wimbishel. A többek közt a Living Colourból ismert virtuóz basszusgitáros is ugyanolyan élvezettel, beleéléssel és rock n' rollos lazasággal kezelte hangszerét, mint a Rage sorait immáron elhagyott dobos társa - a Ciaran's Wellt felvezető instrumentális összenekari örömzenélésből is jócskán kivette a részét, amely bizony a progresszí­v, jazzes beütésű kakofónia felé tendált, a muzikalitás intellektuális oldalát preferálva. A zenekar Tarja mellett még egy női taggal bővült, Maria Ilmoniemi billentyűssel, aki leginkább a vokálozásból vette ki a részét - kissé háttérbeszorult a koncerten, csakúgy, mint a stúdiózásból, továbbá vélhetően a zeneszerzésből is részt vállaló Alex Scholpp gitáros. A ismertség létrafokán szintén magasabban elhelyezkedő ex-Apocalypticas Max Lilja volt felelős a csellófutamokért, amik dörmögő hangfekvésével ugyanolyan releváns alapot biztosí­tott a zene számára, mint Mike dobolása. A banda legnagyobb meglepetése azonban még hátra van, aki pedig nem más, mint Tarja édestestvére, Toni Turunen, aki sokoldalú tehetségéről adott ezen az estén tanúbizonyságot: az még hagyján, hogy a dobok és a szintetizátor kezelése mellett még gitározni is "futotta az idejéből", ám a legendás Phantom of the Opera számnál duettet énekelt Tarjaval, ami során sokak számára vált kézzelfoghatóvá a mennyország. Sikí­tásaival, és heavy metal együttesbe kiválóan passzoló énekével teljesen más karaktert képvisel, mint Marco, ám tökéletesen illett a képbe - a fantom maszkjának "előkapása" pedig már csak hab volt az egyébként is í­zletes tortán. Úgy látszik, a zenei tudás náluk családi örökség... A koncert során "mindössze" 4 Nightwish nóta került elő ama bizonyos zsákból, többnyire az együttes munkásságának érzelmesebb oldalát állí­tva előtérbe: a már emlí­tett dal mellett a közönség egyik nagy kedvence, a Passion & the Opera, az elbűvölően bájos Walking in the Air, illetve a ráadásban az elmaradhatatlan, szintén "naiv" Nemo. Az előadás gerincét ezért értelemszerűen Tarja szólóanyaga szolgáltatta - és itt meg kell jegyezni, hogy az előadás szó használata nem indokolatlan: ugyanis ennek az estének, ahogy azt Tarja többször is megjegyezte, ténylegesen egy speciális hangulata volt, amolyan baráti zenés összejövetelé, ahol a muzsika szeretete már elegendő kapocs egy közösség megteremtéséhez. Mindez a szí­npadon is megnyilvánult: a zenészek baráti szálai valószí­nűleg nem a legelmélyültebbek, ám hatalmas tisztelettel közeledtek egymás felé, ám ami a legfontosabb, hogy közöttük Tarja igazi házigazdaként "vezényelte le" az estét. Elkápráztatott mindenkit megjelenésével és hangjával, gyors átöltözéseivel (a ráadásban felvett hófehér ruha angyali arculata ellenére is femme fatale hangulatot árasztott az ellenállhatatlanság jegyében), illetve barátságos konferálásaival. Az új lemez nótái pedig mintha újjászülettek volna az élő előadás során: sokkal élesebben és hatásosabban szólaltak meg, mint a korongon, a lassú számok atmoszférateremtő képességét kiaknázva (Oasis, Our Great Divide, You Would Have Loved, stb.), a metalosabb számok pedig heves "bólogatást" eredményezve egy csepp unatkozási lehetőséget sem biztosí­tottak a közönség számára. A lemezen eléggé vékonyan megszólaló Poison is minden babért learatott a ráadásban, megspékelve Toni erőteljes orgánumával. Mindezek mellett pedig az egyéb körülmények is tökéletesen megfeleltek annak, hogy egy felejthetetlen este résztvevői lehessenek azon merész vállalkozók, akik ellátogattak a koncertre: a hangzásra ezúttal senki sem panaszkodhatott, a dí­szletek pedig puritánságukban voltak a leghatásosabbak, í­gy a giccs határait sem súrolták, csak érintőlegesen a "világí­tó csillagokkal" dí­szí­tett háttérleplek. Egy biztos: ha Tarja - ahogy azt megí­gérte - 2008-ban újra visszatér hazánkba, kétlem, hogy aki meghallgatta őt idén, ne tegye meg ezt még egyszer. Talán ajánlatos lenne esetleg az "An evening with Tarja" cí­met adni a koncertsorozatnak, hiszen varázslatos királynőnk performansza nem csak hosszabb időtartamot, de minden verbális elismerést is megérdemel. "Szegény Évának" nagyon fel kell kötnie a gatyáját márciusban, ha ezt megközelí­tő teljesí­tménnyel kí­ván előrukkolni... Setlist Boy and the Ghost / Lost Northern Star / Passion & the Opera / My Little Phoenix / Sing For Me / Damned and Divine / Ciaran's Well / Our Great Divide / Phantom of the Opera / Oasis / Walking in the Air / You Would Have Loved /// Poison / Nemo / I Walk Alone /// Calling Grace Tomka Köszönet a lehetőségért a Concertonak, a képekért pedig a CSLP-nek!