"...méltó régi nagy hí­réhez" - Deep Purple, Hard, Papp László Budapest Sportaréna, 2007. november 6.

írta Hard Rock Magazin | 2007.11.08.

Néhány napja ismét megtisztelte hazánkat a rock egyik legalapvetőbb alkotó gárdája. A Hard Rock Magazin szerkesztőségének legtöbb tagja körülbelül egyidős a zenekarral, í­gy amikor a csapat először érkezett Budapestre, már ott voltunk és tiniként lelkesen szí­vtuk magunkba a felejthetetlen melódiákat. Ezért, amikor immár sokadszorra zarándokoltunk el az Arénába, úgy döntöttünk, hogy a beszámolót illetően ezúttal egy olyan kollégánknak adjuk meg a lehetőséget, aki - azon felül, hogy kedvenc csapatát tisztelheti a Deep Purple-ben - szemtelen fiatalsága révén még egy nagyon fontos ponton kapcsolódik a zenekarhoz. Édesapja azon a napon vásárolta meg a legenda, friss, szenzációs visszatérő albumát, a Perfect Strangers-t, amikor a fia született. Kell ettől nagyobb kötődés? Számomra minden Deep Purple koncert egy ünnepnap. Hogy miért is? Mert az ő zenéjükön nőttem fel, a lemezeik hallgatása által váltam megszállottjává a hard rock zenének. Ők azok, akik bármit csinálnak, én biztos vevő vagyok rá. Így amikor megtudtam a hí­rt, miszerint a Purple ismét Budapestre érkezik, úgy örültem, mintha előrehozták volna a karácsonyt. Hiszen Don Airey-t, Ian Gillan-t, Roger Glover-t, Steve Morse-t és Ian Paice-t látni legalább olyan szép élmény, mint a karácsonyfa alatt ajándékot bontani... HARD a kép nem ezen az előadáson készült Immár másodszor érte az a megtiszteltetés a Béres Ferenc, Csillik Zsolt, Donászy Tibor, Kalapács József, Mirkovics Gábor alkotta Hard-ot , hogy bemelegí­tsék a közönséget minden idők legjobb hard rock zenekarának koncertje előtt. Nem kis elismerés ez, azt hiszem sokan, sok mindent megadnának ezért. A banda ennek megfelelően mindent meg is tett, hogy eme megtiszteltetésre rászolgáljon. A koncert kb. negyed órával a hivatalos kezdési időpont előtt megkezdődött, és bár a hangzás nem volt éppen a legjobb, (Zserbó basszusgitárjából én szinte semmit nem hallottam, helyenként az ének torzult el, máskor kissé "kásás" volt a sound) , azért tudtam élvezni a koncertet. Kalapács Józsi jó formában énekelt, Zsolti tökéletesen játszott, Béres Feri is szépen hozta az aláfestéseket, és Zserbóval együtt a vokáloknál is besegí­tett. ...és Donászy Tibor, akit nem hiszem, hogy be kéne mutatni. Fantasztikus képességű zenész, és ahogy Józsi is elmondta, hazánk egyik legjobb dobosa. (Nem mellesleg a beszámoló í­rásának napján ünnepli "Tipcsi" 51. születésnapját. ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!) A zenekar vegyesen játszott mind a két nagylemezéről, és ahogyan észrevettem, az emberek nagy részének bejött, ami a szí­npadról lejött. Emlékeim szerint elhangzott a 100%Hard, az Égi Jel, a Keresem a bajt, az Égni Kell, a Hard Rock szerelem, a Lázad a Vér, a Két Szí­v és a talán legnagyobb Hard sláger, az Én Vagyok a Rock. Gratulálok a csapatnak ehhez az estéhez, és még sok hasonlót kí­vánok! DEEP PURPLE Don Airey, Ian Gillan, Roger Glover, Steve Morse, Ian Paice. Ha csak a neveket í­rnám le, azzal is tökéletesen tudnám érzékeltetni a koncerten látottakat és hallottakat. De azért mégis álljon itt pár sor életem legszebb estéjéről. Mivel a Hard előbb kezdte, és ezáltal előbb is fejezte be műsorát, logikus, hogy a Purple is viszonylag korán lépett szí­npadra. Körülbelül negyed kilencet jelzett az óra, amikor felcsendült az Intro és röviddel később megjelent a ZENEKAR. Megjelent, és bele is csapott a lecsóba, mégpedig a Machine Head lemezről a Pictures Of Home-ba, mely után a Things I've Never Said következett. (Ezzel a két dallal indult egyébként a tavalyi show is.) Majd jött az a dal, amiről sokan azt tarják, hogy a heavy metal alapvetése. Az In Rock album negyedik tételéről van szó, melynek cí­me, Into The Fire. Kolosszális riff-je, feszes, szikár ritmusa akkorát üt 37 (!!) évvel a megjelenése után is, mint egy nehézsúlyú boxoló. Azután az amúgy is bitang erős kezdés fokozásaként jött a Strange Kind Of Woman, mely alatt már bőven lehetett érezni, hogy a banda minden tagja nagyon nagy formában van. A dalokat helyenként kis improvizációkkal vezették fel, látszott, hogy igazi örömzenélés folyik a szí­npadon. Egy barátom azt kérdezte Tőlem, hogy vajon még mi motiválja őket. A zene szeretete és egymás szeretete. Ez az öt művész minden egyes percét élvezte a koncertnek, sütött róluk a jókedv és a boldogság. És persze a közönség (jó 6 ezer ember lehetett, ami egy erős fél ház) is a tenyerén hordozta a legendákat. Ian Gillan. Kérem szépen ez a név egy fogalom. A hard rock meghatározó hangja, melyet ezen az este ismét bizonyí­tott. Helyenként olyan sikolyokat eresztett el, amit még a denevérek is érzékelnének. Persze dőreség lenne a Child In Time-ban felvonultatott hangokat várni egy 62 éves embertől, de amit itt nyújtott az fenomenális volt. Steve Morse ismét bebizonyí­totta, hogy tökéletesen tudja pótolni a mára trubadúrrá lett Ritchie Blackmore-t. Teljesen más stí­lusú gitáros, mint a "Mosoly nélküli", de amit a hangszerével művelt azt nem lehet leí­rni. A hard rock walesi hercege, Roger Glover csodásan kezelte hangszerét, -ami biztos alapot adva a bandának- kegyetlenül jól szólt, akárcsak Ian Paice mester szerelése. Ihletett géniusz a dobos, aki hihetetlenül laza csuklóval, nagy intenzitással ütötte végig a bulit. Igaz, most nem volt dobszóló, de néha jól odasózott a pergőnek és a tamoknak. Don Airey nincs könnyű helyzetben, hiszen a legendás Jon Lord-ot pótolni szinte lehetetlen feladat. Szinte... Don-nak azonban tökéletesen sikerült. A buli pedig ment tovább... Jött a legutóbbi lemez cí­madó dala a Rapture Of The Deep, majd a Mary Long és a Kiss Tomorrow Good Bye, melyet Steve Morse percei követtek. Ha azt mondom, hogy ez az úr mindent tud a hangszeréről akkor nem mondtam semmit. A gitározás magasiskoláját mutatta be, nagy átéléssel játszva, csodás hangokat csalva elő hangszeréből. Olyan halhatatlan slágerek dallamait "húzta elő", mint a Foxy Lady Jimmy Hendrix-től, a Back In Black az AC/DC-től, és a Sweet Home Alabama a Lynyrd Skynyrd-től. Hatalmas ovációt váltott ki a nézőkből, amit "Morse király" a hangszerén művelt. A gitár perceit követően (a) The Battle Rages On formájában egy rég várt meglepetésre került sor. A legszebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt a dalt valaha élőben fogom hallani. A soron következő Lazy-nél ismételten nagyon beindult a tömeg, mely után Airey mágus varázsolt hangszerein, szintén nagy-nagy tapsokat gyűjtve be a nézőkből. Szólójával a 80-as évek legnagyobb Deep Purple dalát a Perfect Strangers-t vezette fel. Újabb K.O. Egyszerűen nem tudtak hibázni. Ian Paice-nek szerintem az lenne a kihí­vás, hogy tévesszen egy ütemet, Steve Morse-nak pedig megoldhatatlan feladat lenne, hogy melléfogjon egy hangot . A normál műsor utolsó része pedig maga volt a hard rock. Space Truckin', Highway Star, Smoke On The Water. Kell ide még bármit is í­rnom? Ugye nem. Eme mesterművek nélkül nem létezhet Deep Purple koncert. Nem vagyok biztos benne, hogy van e még zenekar, mely úgy tudja közönségét éneklésre bí­rni, mint ahogy ez a Smoke On The Water alatt a Purple-nek sikerült. Ezek után a csapat "szokás szerint" elköszönt, de mindenki tudta, hogy ez csak a ráadást megelőző show elem. A visszatéréskor megkaptuk Joe South dalát, a Purple első igazi slágerét a Hush-t, melyet követően a Black Night felvezetéseképpen Roger Glover varázsolt egy kicsit. Ezzel a telitalálattal ért véget a buli, aminél jobbat én még életemben nem láttam. Vérprofi muzsikusok mesteri produkciója volt ez. Csak reménykedni tudok, hogy lesz még folytatása. Addig is őrizzük meg emlékezetünkben az óramű pontosságú dobos fenomént, Ian Paice-t, Jon Lord méltó örökösét Don Airey-t, az évek óta semmit sem változó, legendás zenészt és producert Roger Glover-t, a gitárosok egyik legjobbikát Steve Morse-t, és a még mindig bohém, jó kedélyű dalnokot Ian Gillan-t. Ők többek mint egyszerű földi halandók. Ők a HARD ROCK! A koncerten elhangzott dalok: 01 Intro 02 Pictures Of Home 03 Things I've Never Said 04 Into The Fire 05 Strange Kind Of Woman 06 Rapture Of The Deep 07 Mary Long 08 Kiss Tomorrow Goodbye 09 Steve Morse Szóló 10 The Battle Rages On 11 Lazy 12 Don Airey Szóló 13 Perfect Strangers 14 Space Truckin' 15 Highway Star 16 Smoke On The Water 17 Hush 18 Roger Glover basszus intro 19 Black Night szöveg: JLT képek: Brinyó (kivétel Hard) Külön köszönet a Showtime-nak.