Threshold, Communic, Machine Men, Serenity, 2007. 09.09. A38: őszi kikelet

írta Hard Rock Magazin | 2007.09.27.

A Hard Rock Magazin oldalára látogatók már megszokhatták, hogy időnként olvasóinknak is teret adunk, hogy beszámolhassanak élményeikről. Ezúttal megosztottuk erőinket. A Communic, a Machine Men és a Serenity buliján tapasztaltakról Kotta küldte el remek beszámolóját, mí­g a Threshold előadását a Hard Rock Magazin szerkesztői figyelték árgus szemmel és persze nyitott füllel... Communic, Machine Men, Serenity Nagyon vártam ezt a bulit. Őszinte leszek: nem elsősorban a Threshold miatt. Őket bár szeretem, tisztelem, hallottam is legtöbb lemezüket, valahogy rájuk kattanni úgy igazán nem sikerült. Lemezeik - bár amikor éppen hallgatom őket, tetszenek - úgy mennek le mellettem, mint a gyorsvonat. Egy árva hangra nem emlékszem már röpke félórával később. Ezzel szemben az elő-zenekarként fellépő ifjú titánok eddigi szárnypróbálgatásai mind bejöttek: a Serenity talán kissé sablonos, ámde roppant élvezetes szimfonikus power metálja éppúgy, mint a Machine Men lendületes hard rockja (na jó, melodikus metálja). Mondjuk a Communic-ot nem annyira vágtam, de a koncerten maximálisan meggyőztek... Időben kiballagtam a hajóhoz, mégiscsak négy! pöpec zenekar fog fellépni, biztos lesz sor meg minden, nehogy má' lekéssem a Serenity-t. Jött a pofon...nuku sor. Voltunk kb. 18-an fél órával a meghirdetett kezdés előtt! Ez azért megérdemel egy kis kitérőt: régebben sí­rtunk - rí­ttunk, hogy minden jó koncert elkerüli kis hazánkat, most pedig, amikor egyik kultikus banda a másik után lép fel (pl. Jorn, Trouble, Candlemass, stb.), kutyát sem (na jó, egy nagyon szűk réteg kivételével) érdekel. Értem én: a bőség zavara, az anyagi lehetőségek, meg minden. Mindazonáltal személy szerint rettegek attól, hogy hamarosan megisszuk még ennek a levét. Arról nem is beszélve, hogy megérne egy misét, miért vannak kevesebb, mint 200-an egy Evergrey koncerten, amikor a Dream Theater behoz több ezer embert - a zene minősége közel azonos. Visszatérve a beszámoló témájához: ez a buli még azoknak is vonzónak látszhatott, akik számológéppel döntik el, hová menjenek aznap este, de tévedtem. Pedig ha tudnák miről maradtak le! A részletes setlist-et most kihagyom, csak egy rövid összefoglaló erejéig szeretném megidézni a hangulatot. a fotó nem a koncerten készült A Serenity korát meghazudtolóan tolta a melodikus metált. Ez az egylemezes osztrák banda zsí­r profin adta elő a Words Untold and Dreams Unlived esszenciáját bő félórában. Jó lesz odafigyelni rájuk, nem véletlenül kaptak meghí­vást a Kamelot turnéjára. A ráadásként elnyomott Edge Of Thorns alatt jött ki, mennyire urai hangszereiknek: ezt bizony a Savatage sem játszhatta volna jobban. (Szomorú mellékzöngéje a történetnek, hogy Georg Neuhauser közönségénekeltetése kudarcba fulladt - senki sem ismerte a számot, vagy legalább is a refrént.) Az énekes srác amúgy nagyon szimpatikus volt: kijött megnézni a többi bandát, beszélgetett a rajongókkal, megivott néhány sört a Machine Men és a Communic tagjaival, mert bizony igazi klub-buli hangulat kerekedett a koncert végére. a fotó nem a koncerten készült Rövid pihenő után berobban a Machine Men. Nem túlzás, majd szétrobbant a szí­npad, olyan energiával tolták a Rock 'n' Rollt. Mintha démon szállta volna meg őket. Ami sajátos kontrasztban volt a kinézetükkel: átlagéletkor 18 év, épp azon filóztam, nem kell-e ezeknek a srácoknak suliba menni másnap és hogyhogy a szüleik engedik őket fent lenni ilyen sokáig? Bár zeneileg nem tökéletes az analógia, felfogásban leginkább Lande zenekarához lehetne hasonlí­tani őket: nagy lendülettel elővezetett dallamos metál a játék a neve. Csak éppen nem Coverdale áll a mikrofon mögött, hanem Bruce Dickinson maga! Bizony, ha Bruce-nak valaha is gondja támadna a hangszálaival, nyugodtan fordulhat egy kis segí­tségért Antony-hoz, a mérges kis törpéhez. Ha már itt tartunk, az Accident Of Birth szellemisége is erősen kí­sért, mert a finn srácok lemezein is gyakran hallani jófajta old-school riffeket, modern tálalásban persze. A 2007-es Circus Of Fools c. lemezüket csak ajánlani tudom mindenkinek. Maradunk északon: "Mindenki azt hiszi Black Metalt nyomunk, mert norvégok vagyunk" - mondá Erik Mortensen, a Communic basszerosa. Nos, teljes a kontraszt a gépemberekhez képest, bár az energia nem vész el (csak átalakul). Ez bizony egész más zene, sötétebb, súlyosabb a la Nevermore. Döbbenetes, hogy trióban milyen tömény és összeszedett muzsikát játszanak. Nagyon érzik azt, amit olyan kevesen: tudni illik, hogy a kevesebb néha több. Itt pontosan annyi hang van amennyinek lennie kell. És azt tökéletesen el is tudják játszatni. Pazar, már ha szereted az ilyesmit. Személy szerint azóta pótoltam a hiányosságaimat és beszereztem az albumaikat (kettő van amúgy + egy demo), tegyétek ezt ti is! Kotta Threshold Amikor valamikor a nyár elején feltűnt a Livesound koncert naptárában a szeptember 9.-i dátum, szerkesztőségünk két tagja azonnal jelentős izgalmi állapotba került. Pearl kolléga és jómagam ugyanis a csapat legutóbbi Dead Reckoning cí­mű albumát az utóbbi időben rongyosra hallgattuk és alig vártuk, hogy élőben is találkozhassunk azzal a zenekarral, melynek már emlí­tett munkáját az alábbi szöveggel reklámozták. "...a lépés, melyet a Dream Theaternek kellett volna megtennie". Nos, ha ezzel a kijelentéssel nem is tudunk igazán azonosulni, az biztos, hogy a fiúk 2007-ben a prog.metal műfaj egyik legjobb alkotásával rukkoltak elő. Amikor néhány héttel a buli előtt Andrew McDermott énekes kurtán-furcsán távozott a csapatból, egy lyukas húszfillérest nem adtunk volna érte, hogy tényleg látjuk a Threshold -ot. Azután Damian Wilson személyében megérkezett a "felmentő sereg". A zenekar 1993-as Wounded Land és az 1997-es Extinct Instinct cí­mű lemezén szereplő frontember társai hí­vására azonnal ugrott, hogy segí­tsen a bajban. Így már semmi és senki nem állt az utunkba, hogy egy újabb hatalmas zenei élménnyel legyünk gazdagabbak. Körülbelül 10 óra lehetett, amikor megjelent a szí­npadon a hat muzsikus és belecsapott az új album nyitó nótájába. Kőkemény dal, kőkemény és nagyon profi kezdés. Damien az első pillanattól kezdve nem hagyott kétséget afelől, hogy - bármennyire is Mac hangjával szoktuk meg az új dalokat, - nem lesz hiányérzetünk. Tökéletesen felvéve a lelépett frontember által elhají­tott fonalat, totális átéléssel hiba nélkül nyomta le a számára nagyon új témákat. Még hozzá nem is keveset. Mert, -bár természetes, hogy egy lemezbemutató turnén elsősorban a friss produktum kerül terí­tékre, - arra azt hiszem senki sem számí­tott, hogy a Dead Reckoning kilenc dalából hatot hallhatunk majd. Mi legalább is nem is reménykedtünk ekkora ajándékban. A körülbelül háromszáz főnyi közönség hatalmas aktivitásának is köszönhetően a csapat rendkí­vül felszabadultan és igazán felhőtlenül játszott. Damien láthatóan boldog volt, hogy ismét társai gyűrűjében állhat. Ezen örömének hangot is adott, és elmesélte, hogy élete egyik legnagyobb öröme az, hogy újra a Threshold frontembereként működhet. A "póténekes" mellett még egy kiegészí­tő tagot fedezhettünk fel a deszkákon. Pete Morten kifejezetten a turnéra csatlakozott a bandához. Ő egyébként egy brit progresszí­v rockcsapat, a Soliloquy énekes, gitárosa. Alkalmi szereplése annak köszönhető, hogy saját zenekarának készülő albumát a Threshold gitárosa, agya, Karl Gromm segí­ti producerként. Feszes, precí­z játékával tökéletes partnere volt a főnöknek, akiről első ránézésre inkább számlakezelési tanácsokat várnánk, mintsem olyan lendületes, technikás,látványos szólómunkát, mint amilyennel megörvendeztette a hajó közönségét. Richard West billentyűs jobbára a háttérbe húzódva tolta a szőnyegeket társai alá. Visszafogott, a gitárokkal tökéletesen harmonizáló játéka finom szí­neket fest az egyébként markáns hangképbe. A zenekar egyik leglátványosabban működő tagja a 2003-ban csatlakozott Steve Anderson. Hangszerét "jazzista" módon, szinte mellkasáig felhúzva "viselte". Ujjainak pörgését még nézni is fárasztó volt. "István" amellett, hogy remek basszeros, szimpatikus, megnyerő figura is. Ötletesen, letörölhetetlen mosollyal az arcán hozta a komolyabbnál komolyabb témákat, időről időre befordulva a dobszerelés felé. Pearl barátom-szakavatott dobosként- meg is jegyezte, hogy "na látod, í­gy működik egy igazi ritmusszekció". Igen, az biztos, hogy a Threshold legerősebb alosztálya ritmikai fronton működik. Amit ezen az estén Johanne James művelt az taní­tani való volt. A muzsika igényeihez képest pinduri - egy felső tom, két mély tom, pergő, nagydob- összeállí­tású cuccán embertelen koncentrációval, de a közönséggel végig kontaktálva játszó dobos a hátán cipelte az egész csapatot. (A koncert után nem ment le a szí­npadról, hanem melós kesztyűt húzott és nekiállt szétszedni a szerelését. Ezen a szinten ilyet sem látunk sűrűn.) A műsorban a már emlí­tett hat új nótán kí­vül (Slipstream, Hollow, Elusive, Pilot In The Skyes Of Dreams, One Degree Down, This Is Your Live) két dal szerepelt a 2004-es Subsurface -ről, (Mission Profile, Pressure) egy a 2002-es Critical Mass -ről (Fragmentation), egy a 2001-es Hypothetical-ról (Light and Space),egy az 1997-es Extinct Instinct -ről (Exposed) és egy dal a zenekar első albumáról az 1993-as Wounded Land-ről. (Sanitiy's End). Attól függetlenül, hogy az új szerzemények uralták a programot, elég szép áttekintést kaphattunk a csapat pályafutásából. Számomra a Pilot In The Skyes Of Dream volt a csúcspont. A lemezen is nagyon ütős,összetett, igazi prog. darab a koncerten még hidegrázósabb, lehengerlőbb volt. Benne volt (és van) minden, amiért ezt a csapatot szeretni lehet. Precizitás, lendület, erő, csodaszép dallamok. ...azután a második ráadásként eljátszott, kifejezetten slágeres, üvölthető refrénnel megáldott This Is Your Life-al véget ért a koncert. A muzsikusok őszinte hálával arcukon hajoltak meg, a közönség pedig őszinte lelkesedéssel éltette még sokáig a nap hőseit, akik a három bemelegí­tő bandával együtt igazi, remek "rockvasárnap estét" varázsoltak a Dunára. Egy biztos, ha jön még hazánkba a Threshold, ott a helyünk! A Threshold koncertjén sorrendben az alábbi dalok hangzottak el: Slipstream Pressure Mission Profile Hollow Exposed Elusive Pilot In The Skyes Of Dreams Light And Space One Degree Down Fragmentation Ráadás: Sanity's End This Is Your Life Brinyó Fotók: Caroline Traitler, www.photopit.com (Serenity), www.machinemen.net (Machine Men) Brinyó (Communic, Threshold) Külön köszönet az estéért a Livesound-nak.