Éjszakai vonatozás: Locomotiv GT, 2007. augusztus 7. Sziget Fesztivál

A Locomotiv GT. 1992 májusában búcsúzott a rockszí­npadtól. Hosszú éveken át tartó - egy megszűnt zenekartól nem szokatlan - csend lebegte körül őket. Évekkel később úgy döntött a négy legenda, hogy még egyszer megmutatja magát lelkes közönségének, majd lassan hozzá szoktunk a gondolathoz, hogy a Kicsi a Nagy az Artúr és az Indián (bár ez az elnevezés,illetve dalcí­m még a Laux érában született) időről időre felültet minket a muzsika száguldó vonatára és visszarobog velünk magyar rock legszebb korszakaiba. Az idén a Sziget fesztivált nevezték ki pályaudvarnak, ahonnét újra kifuthatott a 424-es mozdony... "Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán nem tehettem róla..."- hogy már megint jól felhúztak a szervezők. A jobb sorsra érdemes, Karácsony János által megénekelt sorokat ezúttal sajnos í­rásom felvezetéséhez kell használnom. Bár megfogadtam, hogy egy szót sem fogok ejteni a körülményekről (sem ha jók, sem ha rosszak) úgy gondolom, hogy tanulságként mégis szót kell ejtenem pár szót a körí­tésről. A tavalyi évben, amikor -szó szerint embertelen körülmények között -2 és fél órámba telt bejutni a Hajógyári Szigetre, megfogadtam, hogy többé a lábam be nem teszem oda, ahol 14 év után sem tudják elintézni, hogy kulturált körülmények között jusson el a néző a rendezvény helyszí­nére. Az idén az LGT csábereje -és a múló idő jótékony hatása - meglágyí­totta szí­vemet és úgy gondoltam, hogy kicselezem a feltehetően a Filatorigátnál harcoló tömegeket és hajóval megyek. Az első hajó meghirdetett indulási időpontja 14 óra volt. 15.15-kor ott állt a hajó és néhány várakozó, de állí­tólag sem a hajójegy, sem a Szigetes vócsereket leváltandó belépőjegy nem állt rendelkezésre, ezért nem lehetett felmenni a járműre. "Szerintetek mikor érkeznek meg a jegyek"-kérdésünkre válaszként a velős "fogalmam sincs" érkezett. Amikor a tömeg láthatóan fokozódó haragja miatt mégis felengedtek bennünket a járműre, kiderült, hogy a heti jeggyel rendelkezők nem hajózhatnak (vajon miért nem?), a mi kinyomtatott A4-es, vonalkóddal ellátott vócserünk láttán pedig í­gy szólt az egyik "szakember" a másikhoz: "Te Berci, láttál már ilyet? Ezek bemehetnek ezzel?" Amikor pedig nagy nehezen áthajóztunk a Szigetre, betereltek bennünket egy irodába, mondván: "ott adják a valós jegyeket. Húsz perc sorban állás után értem oda a hölgyhöz, aki kedvesen elvette tőlem görcsösen őrzött lapjaimat, bedobta egy fiókba és közölte, hogy "köszi, ennyi, a mai napon nincs szükség semmilyen jegyre!" Szégyen, hogy a 15. fesztivál legelső, (bocsánat nulladik napja) olyan benyomást kelt a látogatóban, mintha az első rendezvény rendkí­vül rosszul sikerült próbájáról lenne szó. Elnézést kérek, ennyi volt a panasz orgia. Hogy Pósalaki bácsit idézzem: "ugorgyunk!". A "végre bent vagyunk" megnyugtató érzésével elfoglaltuk a helyünket a szí­npad előtt, ahol nem sokkal később már mozdulni sem lehetett. Kevéssel a meghirdetett 18 órás időpont után indult a felvezető produkció. A Képzelt Riport egy Amerikai Popfesztiválról cí­mű darab születésekor, 1973-ban revelációként hatott a magyar kulturális életben. Az akkori "légy süket és vak, ha magyar vagy" politika rendesen meglepődhetett a marihuánás cigarettát és rosszul fertőtlení­tett fecskendőket felemlí­tő szövegvilágon, valamint az akkoriban durvának í­télt zenén. Egy mai fiatalnak természetesen már szinte érthetetlen az a szabadságvággyal átitatott hippi érzés, mely a Déry Tibor kisregénye alapján, az LGT zenéjével és Adamis Anna szövegével született műből árad. A fiatalokból álló szí­nész, zenész csapat, akik szűk háromnegyed órában adták elő a művet, mindent megtettek, hogy a korosodó nosztalgiázók és a kí­váncsi ifjoncok is jól érezzék magukat. A főbb szerepekben Novák Péter és a nagyon tehetséges Bí­ró Eszter volt látható, de remek volt Lovasi András is, akinek a -mára már himnusszá avanzsált - Ringasd el Magad jutott. A kellemes felvezetés alatt szí­nültig megtelt a Nagyszí­npad előtti jókora terület. Olyannyira, hogy amikor megpróbálkoztam egy mellékhelyiség látogatással, a visszaúton komoly aggodalom vett erőt rajtam a sikeres célbaérést illetően. De persze a rutin és az évek azért sokat számí­tanak, í­gy amikor fél nyolc után pár perccel feltűnt a hatalmas kivetí­tőn Presser Gábor mosolygós arca a back stage-ből, én már ismét szeretteim körében nyomoroghattam. Az ováció egyre hatalmasabb volt és mi elkezdtük találgatni, vajon a Sí­neken fut be a Zenevonat, vagy esetleg valamilyen új kezdést ötlöttek ki a magyar rock veteránjai. A koncert első meglepetése az volt, hogy bombasztikus indí­tás helyett klub bulira emlékeztető perceket élhettünk át. Óriási üdvrivalgástól kí­sérve sétált a szí­npadra Presser Gábor, aki leült a zongorához és....nem tudott elkezdeni játszani. Magyar szí­npadon, magyar zenekar esetében azt hiszem nem láttam még ehhez foghatót. Olyan vastaps fogadta a muzsikust, melynek más a ráadásban is roppantul örülne. Csak ingatta a fejét, mosolygott. Ekkor már tudta, hogy "zsebben a buli". Azért,- ha már annyit próbáltak- elkezdte játszani a Fiú cí­mű opuszt, melynek első verzéje után először Karcsácsony János, majd Somló Tamás is megérkezett, kinek kezében egy igen különleges hangszer, egy tölcsérrel ellátott "bohóc hegedű" volt látható. A nagyon hatásos kezdés után Solti János is elfoglalta helyét a dobszerkó mögött és szépen beszállingózott a zenekar többi tagja is. Az Elek István vezette fúvós szekció, (Elek István, baritonszaxofon, Csányi István-altszaxofon, Csizmadia Gábor és Csizmadia Dávid-trombita) és Solti János ritmikai tevékenységét segí­tő Födő Sándor ütőhangszeres mellett, Presser billentyűs játékát a régi barát Kovax, Somló basszusozását pedig a magyar jazz világ egyik legtehetségesebb bőgőse, Papesch Péter támogatta. Az előző LGT koncertektől eltérően - ahol Gerendás Péter segédkezett -Karácsony János ezúttal rendkí­vül "önzőnek" bizonyult és a hat húros hangszer kezelésének jogát kizárólag önmagának tartotta meg. A finoman, szinte klubhangulatban induló előadás az első két tétel után "bekeményedett". Az Embertelen dal és a - számomra kicsit meglepetésnek számí­tó,- az Ellenfél nélkül cí­mű albumon fellelhető - Éjszakai vonatozás rendesen felhergelte a több tí­zezres tömeget. Mivel a Locomotiv GT-t slágergyárként is aposztrofálhatjuk, különösebb meglepetés nem érhetett a műsort illetőn. Többek között találkozhattunk a hölgyekkel, vagyis eljött a Kék Asszony, csábí­tgatott a Primadonna, és az Álomarcú lány is hozzánk simult. A Zenevonat végre végigszáguldott a Sí­neken, hallgattunk egy kis Szentimántilás Rock'n roll-t és a Box révén ismét rádöbbentünk, hogy "ha sohasem jön be a bal csapott, sohasem vesz meg egy jobb csapat." Presserék ezúttal úgy döntöttek, hogy eltekintenek neves vendégek meghí­vásától. De azért, hogy ne maradjunk meglepetés hí­ján, elhozták gyermekeiket, akik időnként besegí­tettek az apuciknak. Karácsony János és Solti János két-két lánya énekelt, illetve egyikük fuvolázott, Somló Tamás pedig egy ifjú gitárost és egy -Solti növendék- ütőhangszeres játékost nevezett a nagy eseményre. Ez utóbbi jelentős szerepet kapott abban a két részes dobszólóban, melynek közepén Somló, Karácsony és Presser besétált a közönség közé, hogy -az 1992-es búcsúkoncerthez hasonlóan- a Ha a csend beszélni tudna és a Miénk itt a tér cí­mű szerzeményeket két gitár+tangóharmónika kí­sérettel, -divatosan szólva- unplugged ajdák elő. A rendkí­vül hangulatosra sikeredett, kihelyezett blokk után az ütősparádé második részében már a közben visszaérkező trió is részt vett. A koncert ezen részében a "fiúk" az aktivitás olyan szintjére jutottak, hogy például az Annyi mindent nem szerettem még cí­mű dalban Somló -ex cirkuszi akrobatához méltón - gólyalábakon egyensúlyozva énekelt és szaxofonozott. A program nem szűkölködött a zenei meglepetésekben sem. Az És jött a doktor-ban egy Bolero betét kapott helyet (ezt nem nagyon értettem) a Szentimentális rock'n roll-ban pedig a Fel-fel vitézek a csatára... dallamait fedezhettük fel. A program már a harmadik óra felé közeledett, amikor a szí­npad oldalán és hátulján elhelyezkedő emelvényeken feltűntek a Képzelt Riport szereplői, akik végigtáncolták az Ő még csak 14 és az utolsó nótaként ismét eljátszott Ringasd el Magad cí­mű alapvetéseket. A ráadás első blokkjában a Miénk ez a cirkusz és vele összefűzve a Mindenki hangzott el. A második visszatérésnél eljött az a pillanat,amelyhez foghatót - bár életem során néhány koncerten már részt vettem - még sosem láttam. Kijött a szí­npadra Presser Gábor, és annyit mondott: "Hé, Te aki..." és innentől átvette szerepét a közönség. A Neked í­rom a dalt úgy hangzott el, hogy közben a zenekar egyik tagja sem énekelt. A négy muzsikus lejött a közönség közé, végiggyalogolt a keverőig tartó kifutón, lepacsizott mindenkivel, mosolygott, örült, miközben tí­zezrek üvöltötték, hogy "Neked í­rom a dalt, neked énekelek." Mindezt hangszeres kí­séret nélkül. Hátborzongató pillanatok voltak. Később aztán a zenekar is beszállt, ismét visszatértek a bemelegí­tő produkció előadói és egy óriás "hepeninggel" zárult a koncert. Illetve majdnem, mert az elképesztő ovációnak köszönhetően a négy zenész még egyszer feljött a szí­npadra, és egy szál zongora kí­sérettel eljátszotta a Rádió-t. Presser Gábor a dal végén láthatóan szipogott, de Somló Tamás is bőszen törölgette a szemét. A Rolling Stones koncertről szóló í­rás kapcsán több olyan vélemény is volt, mely szerint bármilyen legendás is egy csapat igenis meg kell emlí­teni a hibákat is. Természetesen az LGT koncertje sem zajlott le problémamentesen. Érezhető volt, hogy azért egy kis próba még nem ártott volna. Néha kissé széthullott a hangkép (mellesleg a keveréssel is voltak gondok) és Somló Tamás is sokszor "bement az erdőbe". De...higgyétek el nekem, hogy ez senkit nem érdekelt. Nem érdekelt, mert a zenekar egyébként nagyon jól látható és érezhető szí­npadi öröme feledtette a bakikat. Három óra húsz percet töltöttek a szí­npadon és ennek az időnek minden másodpercére igaz volt, hogy végtelenül kedvesen, kicsit talán izgulva (amin a tömeget látva nem csodálkozom), de nagy lelkesedéssel adni akartak nekünk. Kinek ezt, kinek azt, mindenkinek a maga igénye szerint. Az idősebbekben ismét felidézték az első tabáni koncertek, nagy szerelmek és barátságok idejét, a fiatalok pedig megnézhették, hogy hogyan is tud egy majd negyven éves zenekar házibulit varázsolni egy hatalmas koncert arénában . Azért ez nem akármilyen ajándék...! Presser Gábor úgy köszönt el, hogy reméli, még találkozunk. Én is...! Az LGT koncerten elhangzott dalok: Fiú Boogie a zongorán Embertelen dal Éjszakai vonatozás Mi lesz Velem? Engedj El Áldd meg a dalt És jött a doktor... Kék asszony Primadonna Dobszóló 1. Ha a csend beszélni tudna Miénk it a tér Dobszóló 2. Zenevonat A sí­neken Sziszifuszi Blues Box Kotta nélkül Nem adom fel Annyi mindent nem szerettem még Álomarcú lány Szentimentális Rock'n roll A szí­vbajt hozod rám Ő még csak 14 Ringasd el magad ráadás: Miénk ez a cirkusz Mindenki Neked í­rom a dalt A rádió Szöveg: Brinyó Fotók: Éberling András, Pál István, www.sziget.hu