Vandenberg – A teljes ’2020’ elérhető a YouTube-on

írta karpatisz | 2020.05.30.

Tegnap jelent meg Adrian Vandenberg újjászervezett csapatának albuma, melyet a megjelenésre időzítve minden digitális platformon elérhetővé tettek.

 

 

A csapat legnagyobb slágerének, az 1982-es Burning Heartnak az új verziójával mutatkozott be az újjászervezett Vandenberg, melyben Bert Heerink helyén Ronnie Romero énekel. Az előzetes infók szerint Rudy Sarzo basszusgitáros és Brian Tichy dobos segítségével vették fel az albumot, a gitáron kívül a billentyűs hangszerekről (melyekből egyébként nem túl sok van a lemezen) is maga Adrian Vandenberg gondoskodott. A rendezvénytilalom feloldása esetén viszont őszre egy egész más felállással tervezik az Európa-turnét. Az élő fellépésekkel kapcsolatban a következőket mondta Adrian: „Ronnie Romero - ének, Adrian Vandenberg - gitár, Koen Herfst - dobok, Randy Van der Elsen - basszusgitár. Ez a négy srác akkorát szól majd, mintha 44 ember lenne. Sőt több...”

A ’2020’ megjelenése előtt a Shadows Of The Night, a Freight Train és a Skyfall című dalokat hallhattuk, a folytatásban pedig a teljes korong elérhető.

A Hard Rock Magazin oldalán már a megjelenés előtt olvasható volt a ’2020’-ról szóló lemezkritika, melyet IDE kattintva találsz meg.

Legutóbbi hozzászólások