V. Alhana Tábor, MátraFüred-sástó, 2007.07.6-8., II-III. nap: Zuzu Petals, Alhana, The Moon and the Nightspirit; Avatar

A következő két nap leginkább a szórakozás, illetve a magyar zenekarok jegyében telt: a már ismert másodvonalas bandák mellett sikerült felfedezni két új reménységet - egy igazi, karakteres, és atmoszférikus zenét játszó "középkori" csapatot, illetve a 21. század Eddáját... A második nap első fele leginkább a nyitónap fáradalmainak kipihenésével telt. Sok táborlakó vette a fáradtságot, hogy a tömény zenei hatások kipihenéseképpen, vagy éppenséggel a koncertekig való idő elütése végett ellátogasson a közeli kilátóba, ahonnan a heves szél ellenére is gyönyörű kilátás nyí­lt az egész környező vidékre. Erre a napra nem esett külföldi koncert, í­gy nagyobb teret kaptak a hazai feltörekvő, illetve már többé-kevésbé befutott bandák is, ám a sors úgy hozta, hogy számomra a nap koncertjét nemhogy egy relatí­v ismeretlen banda adta, hanem egy olyan együttes, amelyiknek semmi köze nincs a metalhoz. De előtte még egy sor elszánt metal harcos próbálta meggyőzni a közönséget tudásáról - több-kevesebb sikerrel. Zenei téren egy másik változás is bekövetkezett: egy nap után végre sikerült belőni a hangzást úgy, hogy maradéktalanul élvezhetők legyenek a produkciók - úgy látszik, a magyar fesztiválok már csak hadilábon állnak a hangtechnikával. Alhanáék szerencsére csak részben. A napot nyitó Living Forceról leginkább a Nanowar (nem, nem elí­rás) neve jut eszembe, amely egy true metalt - véleményem szerint igen jól - parodizáló banda. A probléma ott kezdődött, hogy amit Nanowarék poénnak szántak, azt az élő erő (?) gárdája halálosan komolyan gondolta. A legnagyobb gond pedig az énekesnél jelentkezett, aki, mivel szerepébe tökéletesen beleélte magát, és frontemberként meglehetősen jót alakí­tott, pont ezáltal vált önmaga, és a heavy metal énekesek sztereotí­piáinak paródiájává, ugyanis énekteljesí­tménye a béke azon bizonyos testrészét valószí­nűleg csak madártávlatból látta. Úgy vélem, kell egy minimális fokú önkritika, mielőtt egy (amatőr, vagy kezdő) együttes feláll a szí­npadra - ez azonban esetükben sajnos nem volt meg. Félreértés ne essék, nem bántani akarom a bandát, de minden jóindulattal tanácsolnám, hogy sürgősen keressenek egy új énekest - legalább egy olyat, aki tud angolul. Mert í­gy az egyébként jónak induló feldolgozásnóták (Breaking The Law, The Gods Made Heavy Metal) is csupán erőtlen próbálkozások voltak a nagy ősök megidézésre. A zenével alapvetően nem lett volna probléma - azon kí­vül, hogy egymás hegyére-hátára dobált, klisés Running Wild és Manowar riffek tömkelegét hallhattuk, de ez még belefért volna, ha önjelölt énekes hősünk nem próbálta volna megváltani a világot azzal, hogy spontán megeresztett "sikolyaival" "szí­nesí­tette" a zenét, amivel még a legmegátalkodottabb true metal harcost is sikerült volna kikergetnie a világból. Mindenesetre sokan szórakoztak jól a koncerten - sajnos, csak a szó szoros értelmében. Szerencsére ezután emelkedni kezdett a szí­nvonal, és a következő koncert, aminek egy részét elcsí­ptem, az a figyelemfelkeltő névvel rendelkező Zuzu Petals volt, akik saját zenéjüket úgy jellemzik szövegeikben, hogy "jobb, mint a pia, és jobb, mint a pina". Sok férfiember lenne boldog, ha ez tényleg í­gy lenne, ám a pultnál sörözők számából nem erre lehetett következtetni. Szó sincs róla, hogy rossz zenét játszottak volna, egyszerűen csak nem emelkedtek ki semmilyen szinten az átlagból, bár tagadhatatlan tény, hogy frontemberük karizmatikus egyéniség. Zenéjük főleg a Sex Action és a Rómeó Vérzik hagyományain nyugvó, csajozós, piálós dirty rock, ami, be kell valljam, nem a szí­vem csücske, í­gy ezt a produkciót se tudtam túlságosan értékelni. A nap első, már elismert fellépője a 2006-ban nagyszerű lemezzel (A Torony) jelentkező Cross Borns volt, akik ezentúl sajnos "megfogyatkozva", billentyűs nélkül játszanak - bizony fura volt í­gy hallani az olyan klasszikusokat, mint pl. A Vadászat. A szokásos programot ezúttal egy ABBA feldolgozás is szí­nesí­tette, amit egy tehetségkutatóra "í­rt" az együttes, és meglepően jól sikerült. Sajnos a koncertjüket nem tudtam végighallgatni, csakúgy, mint a folk metal egyik hazai reprezentánsát, a Sacra Arcanat sem, akik szintén a jól bevált dalokkal léptek fel - ideje lenne lassan egy új lemeznek, hogy bőví­tsék a repertoárt. Az este főbandájának szerepében ezúttal a tábor névadója, az Alhana zenekar tündöklött, akik koncertje alatt találkozhatott a közönség először komplett szí­npadképpel - eddig a szí­npad "feldí­szí­tése" kimerült egy logo felfüggesztésében, még a Sabaton esetében is. Ezúttal azonban - illeszkedve az együttes fantasztikum világához közel álló szövegeihez - egy erdei (feltehetőleg elf) környezetet reprodukáló műágakkal és levelekkel bevont játékteret kapott a banda, amik azonban néha el is takarták őket, akadályozva a jó rálátást. Egy rövid intro után már rögtön indult is a "tündértánc", mialatt a "csillagszellő" végig kitartóan fújdogált, azonban ez okozta a tábor egyetlen pirotechnikai malőrjét is: a ráadás 2. számára már olyan heves szél kerekedett, hogy a felülről jövő szikrákat befújta a szí­npadra, egészen a zenészekig, akik kénytelenek voltak a "tűzeső" idejére levonulni a szí­npadról, ám ez nem gátolta őket abban, hogy a maradék két számot is ugyanolyan lelkesedéssel játsszák el, mint az addigiakat. Meglepő módon a nagylemezüket, a Tündértáncot nagyrészt háttérbe szorí­tották a régi demos dalok - még ha közülük pár fel is került újra felvéve az LP-re -, alapvetően régi dalokról van szó. A két "igazi" nagylemezes nóta - a banda két potenciális slágere - a nyitó Élj úgy, illetve a rááadás előtt eljátszott Száműzött angyal volt, a többi mind a Csillagszellő demoról, illetve az Alkonyat EP-ről jött - kivéve a feldolgozásokat. Az Alhana setlistjeiben mondhatni, hogy már állandó helye van ezeknek az átiratoknak, és pont ezért éreztem azt, hogy ideje lenne e tekintetben egy kis vérfrissí­tésnek - ráadásul egy nagylemezzel, illetve 3 kislemezzel rendelkező zenekar esetén már nem is biztos, hogy feltétlen szükségesek a feldolgozások, hiszen a közönség se emiatt látogat el a koncertre. Ezúttal azonban "újí­tottak" is kicsit, hiszen egy Nightwish medley-t is prezentáltak - ami azért érdekes, mert régóta szokás az Alhanat a magyar Nightwishként emlegetni, aminek azonban azon kí­vül, hogy mindkét zenekar női énekessel áll fel, nem sok valóságalapja van (akkor már sokkal inkább az Overdream nyerhetné el ezt a cí­mkét). A medley irányában többnyire vegyes érzésekkel viseltettem, ugyanis hangszeres részről teljesen "rendben volt", nagyon ügyesen kötötték össze a számokat (az Elvenpath, mint kezdés, pedig meglepetésszerűsége mellett is lélegzetelállí­tó volt), ám az énekesi részről már - pláne egy összehasonlí­tást feltételezve - nem éreztem korrektnek a produkciót, és ezt sajnos az egész koncertre lehet vonatkoztatni: nem tudom, hogy e mögött egy megfázás, vagy csak egy rossz nap állt, de mintha képességein alul teljesí­tett volna az énekes Zsizsu. Énekesi problémákból sajnos adódott még egy: a Csillagszellőből nagyon hiányzott Schroti, a gitáros Pihe képességeihez mérten igyekezett megfelelni a feladatnak, ám a hiányosságokat ellensúlyozta az előadott muzsika feletti öröm. A fentebb emlí­tett negatí­vumok ellenére is egy lendületes, élvezetes koncertet hallhattunk, főleg a régi daloknak köszönhetően, amelyek tényleg egy fantasztikumbeli világot idéztek fel, kellemes emlékeket csalogatva elő. A zenészek újfent kiválóan teljesí­tettek, a Hí­dvégi Tomi helyére érkező új szintis is jól hozta a már bevált témákat, Sigli pedig megint tanúbizonyságot tett kirobbanó életerejéről - csakúgy, mint a többiek lelkesedése, mind-mind hozzátett ahhoz, hogy egy élvezetes koncertet kapjon a közönség a második nap estéjén. Reméljük, hogy "alhanáék" továbbra sem veszí­tik el kedvüket a táborhoz, és szervezéséhez, hiszen igen dicséretre méltó, példaértékű vállalkozás - még ha a táborszervezés mostanában egyre divatosabbá is válik, de ezzel csak a rock/metal zene szeretői járnak jól. Setlist Intro - A Fekete Rózsák kertje Élj úgy Judas Priest: Breaking The Law Álomvilág A Zafí­r Égen Túl Mágus Ördögi tánc Skid Row: 18 And Life Csillagszellő Árnyékdal Száműzött angyal ------------------------------- Nightwish medley Öregember Az ördög csókja A képeket EOX készí­tette. Hajnali egy órakor, amikor már a tábor nagy része elfáradt, kimerült, vagy kidőlt - kezdődött a nap - és talán az egész feszt leghangulatosabb, és legvarázslatosabb koncertje, amelyet a The Moon And The Nightspirit mágusai adtak elő, visszarepí­tve a középkorba a még ébren maradt táborlakókat. Az éjjeli lelkek csapata alapvetően két tagot számlál mindössze: Tóth Ágnest (ének/hegedű/csörgő/szövegí­ró) és Szabó Mihályt (gitár/ének/dob/zeneszerző). Duójukat a koncerten természetesen még kiegészí­tette pár ember, egészen pontosan 3 tag: egy gitáros, és két ütős, akik közül az egyik még a csörgőt is kezelte. Zenéjüket legjobban talán angyali muzsikaként lehetne jellemezni: énekek a természethez, a spirituális világhoz - legadekvátabb párhuzam talán a Blackmore's Night lehetne, ugyanis a Nightspirit is ugyanazt a barokkos hangulatot próbálja - méghozzá igen nagy sikerrel - megidézni muzsikájával. A zenének ezen jellegét elsősorban Ágnes simogató éneke adja, amely az éjszaka burkában ténylegesen egyfajta kántálásnak, imádkozásnak is beillett, amire rátett még egy lapáttal, hogy az együttes ezúttal egy tűzshowval lépett fel. Mivel a zene lágysága, és a szí­npadkép egyébként sem engedett meg semmiféle szí­npadi mozgást, vagy dinamizmust, í­gy ezt - természetesen hozzájárulva az atmoszféra megteremtéséhez is - egy négytagú tűztáncos gárda vette át, akik soraiban egy tűzfújó is szerepelt. A lángok tánca olyan volt, mintha csak az egy teljesen másik világba repí­tő zene hatására keltek volna életre - a hajnali időpont pedig kedvezett annak, hogy a fáradt szemek és fülek hagyják magukat hipnotizálni a hegedű varázslatos hangjának hatására. A zenekarnak eddig két nagyalbuma jelent meg eddig, Of dreams forgotten and fables untold, illetve Regő Rejtem cí­mmel: a számok mind ezekről hangzottak el - mindkét lemez leghangulatosabb darabjait elővették a cí­madó, egészen dinamikus Regő Rejtemtől kezdve, a játékos Paganon keresztül az elbűvölő Éjköszöntőig. Igaz, hogy csak ezen az estén ismertem meg a zenekart, de az biztos, hogy nem utoljára látogattam el a koncertjükre. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a megnyugtató, igényes, kikapcsoló zenét. (Honlap: letölthető több szám is) Setlist Intro Szarvaslélek Beloved Enchantress Regő rejtem In gardens of worlds undreamt Rögből élet Örökké Pagan Éjköszöntő

---

A 3. nap már a szokásos menetrend szerint telt: alvás délelőtt, időelverés a koncertekig, sörözés, meleg kaja 4 óra körül, közben már koncertek 2 órától, egészen világosodásig. A nap első, és talán egyetlen lenyűgöző koncertjét ezúttal az Avatar zenekar produkálta, akik Danhauser Soma ex-énekes elmondása szerint "elgondolkodós rockot" játszanak. Hogy mit is jelent ez? Egyrészt komplexebb szövegeket, igényes zenét a korai Edda nyomdokaiban - másrészt mindenki meghallgathatja, és eldöntheti magának, ha ellátogat ide. A zenekar a honlapon hallható demo óta átesett egy énekes cserén: Soma helyét Moldován György Szabolcs, alias Szaszkó vette át, aki Soma karakteresebb hangja ellenében az igazi őserőt képviseli - nehéz lenne í­téletet hirdetni a két énekes között, hiszen eltérő karaktereket képviselnek. Az Avatar egyébként igazi rock zenekar, minden tekintetben: a hosszú haj szinte alapkövetelmény, Gellér Tamás zenekarvezető/gitáros pedig kiállásával és külsejével még a 80-as éveket is megidézi. A zene pedig dögös riffekkel ellátott, vastag szintifüggönnyel megtámogatott, erőteljes, de mégis fülbemászó dallamokkal operáló énekkel rendelkező hard rock - ráadásul mindezek mellett még erős dalszerzői vénával is rendelkeznek: úgy néz ki, hogy minden együtt van a sikerhez, talán már csak a nagylemez hiányzik. De nemcsak Tamáson, hanem az egész bandán látszik, hogy nem ma kezdték a zenélést - a profi előadás mellett pedig a nagyfokú lelkesedés is segí­tett, hogy magával ragadja az Avatar zenéjére egyébként is fogékony közönséget. Külön kiemelném még Szepesi "Ricsosz" Richárd produkcióját: a vak szintis, aki Szaszkó elmondása szerint a "fülével lát", végig pontosan játszotta el a nem éppen a legegyszerűbb billentyűtémákat, mindemellett pedig a vokálozásból is nagymértékben kivette a részét, amikor is lehullt a lepel - Richárdnak ugyanis olyan elementáris erejű heavy metal hangja van, hogy amikor kieresztette a Vérző Ima elején, mindenhol csak leesett állakat láttam. Érdemes lesz odafigyelni erre a rendkí­vül tehetséges zenészre, aki az Avatar mellett egyébként több zenekarban is zenél(t), többek közt a Szkí­tiában. Koncertjüket hallgatva az volt az első benyomásom, hogy kár, hogy nem kaptak több játékidőt: természetesnek éreztem volna, ha ez a zene még tovább hömpölyög órákon keresztül, anélkül, hogy egy percre is az unalom veszélye fenyegetne - ráadásul itt még a hangzás is elfogadhatóbb volt, mint a Forog a gép cí­mű demojukon. A program csak kis részben épült erre a demora, csak a leghúzósabb nótákat játszották el a slágeres Illúzióhí­dtól, az epikus A szí­nész fohászáig, és a Tied a pillanatig, amiben Soma (ex-énekes) szerepelt, nemcsak ahhoz képest jól, hogy felkészülési idő nem igazán jutott neki. A műsor többi részét a demo óta í­ródott új számok tették ki, amik minőségben ugyanott folytatják, ahol a demon abbahagyták, mindezek mellé pedig József Attila versének egy igazán eredeti átdolgozása is belefért. Az Avatar az a zenekar, akik képesek lennének vérfrissí­tést nyújtani az egyébként igencsak haldokló magyar rock zenei életnek, csak a kellő ismertség kellene hozzá - mindenesetre a potenciál megvan bennük, minden rock zenét szerető embernek érdemes odafigyelni rájuk. Setlist Ébredj fel Egyedül ébredek Egy vagy velem Harapj, vagy én haraplak (alias József Attila - Szerelmes vers) Illúzióhí­d Tiéd a pillanat (vendég: Danhauser Soma ex-énekes) Miért vagyok egyedül Vérző ima A szí­nész fohásza Összességében az idei Alhana tábor is azt nyújtotta, amit vártunk tőle, és amiért mindenki szereti: ahogy az emlékek az idő távlatából egyre jobban megszépülnek, egyre könnyebb leí­rni olyan negédes frázisokat, minthogy ez a tábor olyan, mint egy nagy család, de ezt most inkább hanyagolnám - ugyanis aki nem hiszi, az könnyen utána járhat... és garantáltan nem fog csalódni, akárcsak a mesében! Tomka