Kedvenc lemezeim – Iron Maiden: The Book Of Souls (2015/2019)

írta Bigfoot | 2019.12.20.

Igaz, nem olyan régen jelent meg, de ezt az albumot is kiadták újrakeverve a másik tizenöttel karöltve. 2015 ősz elején jött ki az Iron Maiden eddigi utolsó stúdióalbuma, mely a maga kilencvenkét percével a leghosszabb a banda karrierje során. A megjelenéskor Adamwarlock kolléga nagyon pontos analízist adott róla (ITT), túl sokat nem kívánok hozzátenni, magam is hasonlóan vélekedem róla, de pár dolgot azért még elmondanék.

Amikor 2015 nyarának vége felé bejelentették a lemez érkezését, volt bennem szkepticizmus, nem is kevés. A múltkor hangot adtam csalódásomnak az előző két LP iránt. A kedvem egy kicsit jobb lett, mikor az első dal, a Speed Of Light húzós metalzenéje megérkezett, különösen az énektéma tetszett, a riff ugyan egy kicsit a Rainbow Power című dalára emlékeztetett, de ez nem tűnt zavarónak. Ennek ellenére várakozó állásponton maradtam.

Bár a ’The Book Of Souls’–on is több hosszú, többtételes mű hallható, ez az album jó lett, köröket vert a megelőző kettőre. Egyszerűen jobb zenei anyagot írtak. Steve Harris helyett inkább Adrian Smith és Bruce Dickinson jeleskedtek a komponálásban, lehetséges, Harris alkotói válságban volt, vagy még van is, tegyük hozzá, a felvételek alatt két hozzá közel álló ember is meghalt, ez sem érintette túl jól.

Amit kollégámtól eltérően látok, az az Empire Of The Clouds megítélése. Szerintem rém unalmasra sikeredett. Ezt ugyan Dickinson követte el teljes egészében, mégis beleesik abba a hibába, mint Harris időnként: megragad egy témát és nem tudja elengedni időben. Másképp vélekednék róla, ha kicsit meghúzták volna műsoridejét. Itt szeretném elmondani, hogy nagyon szeretem a több tételből álló rockzenei műveket. A Jethro Tullt, a Yest, a Focust, a Colosseumot azért tartom számon legfőbb kedvenceim közt, mert hosszú, több tételes kompozícióikkal kiemelték a rockzenét a háromperces dalok világából, és a klasszikus művekhez közelítve újraértelmezték a műfajt. Változatos, izgalmas műveket alkottak. Nagyon dicsérendő törekvés, hogy a Maiden is tágítja lehetőségeit ebbe az irányba, alkottak ők maradandót a hosszú, epikus kompozícióikban is – például a máig feledhetetlen Rhyme Of The Ancient Mariner a ’Powerslave’ albumon – az Empire Of The Clouds álláspontom szerint nem ide tartozik.

Szeretik a keretes szerkezetű dalokat (ez a megállapítás elsősorban Steve Harris dalépítkezésére vonatkozik, amely régebben is megvolt), gondoljunk a The Trooper, a Quest For Fire és a To Tame A Land dalokra. A The Red And The Black az egyetlen olyan szerzemény, amit a zenekarvezető-basszusgitáros egyedül jegyez. Ennek a majd tizenhárom és fél perces rockeposznak a bevezetője és konklúziója ugyanaz a basszusfutam. Ez is emlékeztet a szimfonikus zenére, egy művön belül ott is jellemző a visszatérő téma, az azonos kezdet és a vég. (Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy míg a korai lemezeket Harris szinte egyedül írta, a ’The Number Of The Beast’-től kezdve egyre több dalba szálltak be a többiek társszerzőként vagy önálló szerzeményekkel. Ám a Bruce-szal való újraegyesülés után, a ’Brave New World’ óta tendencia, hogy minden lemezen csak egyetlen önálló Steve Harris-dal van: Blood Brothers, No More Lies, For The Greater Good Of God, When The Wild Wind Blows és végül a The Red And The Black. Nem hiszem, hogy ez véletlen lenne. Talán egyfajta megállapodás a tagok között.)

Úgy látom, a ’The Book Of Souls’ helyre tette a Maident az elmúlt évek útkeresése során. A banda végérvényesen megváltozott: az elmúlt húsz év fényesen bizonyítja, hogy többé már nem a jól kitalált riffek és sodró tempójú dalok a lényegesek a villámgyors technikás szólókkal. A többemeletes, bonyolultabb dalokra, az alaposan kidolgozott hangszeres részekre tevődött át a hangsúly, ehhez jönnek még a gondolatgazdag szövegek. 

A várakozás most is hatalmas, az elmúlt négy évben nem jelentek meg új dalok. A szextett előtt nagy a kihívás, át kell ugrani a 2015-ben magasra tett lécet.

Disc1:

If Eternity Should Fail / Speed Of Light / The Great Unknown / The Red And The Black / When The River Runs Deep / The Book Of Souls

Disc 2:

Death Or Glory / Shadows Of The Valley / Tears Of A Clown / The Man Of Sorrows / Empire Of The Clouds

Iron Maiden (2015):

Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár
Janick Gers – gitár
Steve Harris – basszusgitár, billentyűsök
Nicko McBrain – dob