fbpx

Rózsaszínre púderezett misztikum: Ghost, All Them Witches, Tribulation – Budapest, Aréna, 2019. 12. 03.

írta Hard Rock Magazin | 2019.12.12.

Megvallom őszintén, hogy a Ghost közel sem tartozik kedvenc zenekaraim közzé. Az első albumok környékén én is inkább a fanyalgók táborát erősítettem az akkori meglepően nagy és szerintem túlzott hype miatt. Azt viszont mindenkinek el kell ismerni, hogy a zenekart alapító énekes, Tobias Forge mesterien ráérzett arra, hogyan kell tálalni elképzeléseit a közönség felé, hogy azok a lehető legsikeresebbek legyenek, és a lehető legtöbb emberhez eljussanak. Én úgy érzem, hogy összességében az égvilágon semmi újat nem talált ki, csak emészthető formába csomagolta be az indulás idején nagyon népszerű okkult tematikájú ős-rockot, vagy nevezzük ezt akárminek. Az esemény éppen ezért is keltette fel az érdeklődésem. Azért mentem el, mert kíváncsi voltam, hogyan tudják vizualizálni azt a hatásvadász, néhol inkább poposabb, mint rockos muzsikát, amit megalkottak.

Mindezek előtt viszont volt még két produkció, sajnos számomra rossz sorrendben. Az estet a Tribulation nyitotta, akik hasonlóan sötét és misztikus zenét játszanak, mint a nap főhőse, csak attól azért jóval súlyosabban. A svéd brigád pályafutásának elején a death metal zászlaját emelte magasra, majd az évek során finomodtak erősen gothba hajló heavy metal zenekarrá. Munkásságukat a 2015-ös ’Children Of The Night’ lemez óta követem figyelemmel, amely már sokkal inkább volt goth, mint death metal, de mindezt rendkívül ízlésesen és élvezhetően tálalták.

A tavaly megjelent ’Down Below’ korong tett egy újabb lépést a – csúnya szóval élve – popularizáció irányába, de a minőség maradt a megszokott szinten. Úgy gondolom, hogy a gárdának nagy szerencséje van ezzel a turnéval, mert itt most egy olyan közönségnek tudják megmutatni magukat, akik vonzódnak a műfajhoz.

Meg is adták a módját, amennyire azt ilyenkor tehetik. Hatalmas háttérvászon, megkomponált koreográfia, fények és füst, ahogy azt egy ekkora színpad előtt állva el is várja a közönség. Háromnegyed órás műsoruk alatt szépen gyülekezett a nézősereg és sokan hangos tapssal fejezték ki tetszésüket a dalok között. Az említett 2015-ös albumnál nem is merészkedtek korábbra, a ’Down Below’-ról viszont öt dal is elhangzott.

Egy érett, tekinteteket vonzó színpadi látvánnyal kiálló csapatot láthattunk, akik teljes mértékig készen állnak a nagyobb sikerre. Remélhetőleg a befektetett munka meghozza a gyümölcsét és honfitársaikhoz hasonlóan a klubszínpadokat csarnokokra cserélik. Nem nagyon tudtam fogást találni a produkción.

Nightbound / Melancholia / The Lament / The World / Cries From the Underworld / The Motherhood of God / Strange Gateways Beckon  

A svédeket az államokban székelő All Them Witches követte. A 2012 környékén elindult banda zenéjét nemcsak kategorizálni nehéz, hanem megemészteni is. A gyökereik valahol a blues-rock, a pszichedelikus rock mélyén keresendőek, ezt nyakon öntötték némi stoner hatással is.

Úgy érzem, hogy az egészséges szint felé kellene töltenem magam tudatmódosító szerekkel ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam a muzsikájukat. Néha eléggé öncélúnak éreztem a produkciót, pedig azért bőven voltak benne féktelen bólogatásra kényszerítő témák is. Az egyórás műsoridejük felétől viszont elkezdtem unatkozni, mert nagyjából semmi sem történt a deszkákon.

Azért ma már többet vár el a közönség attól, mintsem valaki egy Aréna méretű színpadon farmerben és pólóban álljon ki muzsikálni, mint egy házibuliban. Persze nem kell mindenkinek Ghost szintű színházat felépítenie, de azért ne is úgy jelenjen meg a közönség előtt, mint ahogy a sarki boltba megy le cigiért és sörért. Ha visszavennének a dalok hosszából és keresnének egy jó énekest, még akár tudnám is élvezni a produkciót.

Funeral for a Great Drunken Bird / 3-5-7 / 1x1 / Diamond / Charles William / Workhorse / Blood and Sand / Milk and Endless Waters / When God Comes Back / Swallowed by the Sea

Utánuk leereszkedett egy hatalmas fekete lepel, hogy ne láthassuk a készülődést és a meglepetés erejével szembesüljünk a Ghost monumentális színpadi látványával. Cardinal Copia és a névtelen szellemek (The Nameless Ghouls) egy meglehetősen giccses és színházias produkciót mutattak be, amit csak az nem élvezett, aki nem akart, de látszólag a közönség soraiban nem nagyon volt ilyen. A kezek a magasban, a hangok pedig maximális hangerőn követték a főpap minden szavát és mozdulatát.

Tobias Forge rendkívül szuggesztív frontember. Egy mozdulattal képes a maga oldalára állítani a többezres közönséget. Előadásmódjáról pedig többször Freddie Mercury ugrott be, mert hasonló szenvedéllyel áll ő is a zenéhez és a színpadi léthez, mint Mercury. Hatalmas karizmával bír, végig uralta a színpadot, teljesen bemozogta a rendelkezésére álló teret (kb. 25 - 30 méter széles volt a színpad), miközben végig lemezminőségben énekelt. Nincs nagy hangterjedelme, de azt a keveset rendkívül jól használja.

A zenekar tagjai is természetesen maximális profizmussal kísérték le a főnököt. A harmadik gitárost kicsit ugyan indokolatlannak éreztem, de egy ekkora színpadon végül is elfér. A másik két névtelen viszont kifogástalanul tette a dolgát.

A Ghost ma már több, mint egy zenekar. Képes korosztálytól függetlenül bárkit megszólítani, akinek szüksége van – vagy egy kicsit is fogékony – erre a rózsaszínre púderezett misztikumra, amit a névtelenek és a főpap nyújtani képes. A hatalmasra és látványosra épített színpad – ami lépcsőjével és templomi hátterével úgy nézett ki mintha valami musicalből bérelték volna ki – mesterien ellensúlyozta azt az öniróniát, amit Forge a világgal szemben megfogalmaz. Ezek összessége pedig pont olyan groteszk volt, mint a mai valóságunk.

A produkció minden másodperce átgondolt, megtervezett és végtelenül professzionálisan előadott nagybetűs show volt, aminek minden percét lehetett élvezni. A dalok úgy követték egymást, mintha egy egységes színdarab apró felvonásai lettek volna.

A Devil Church után pihenésképpen még volt idejük egy kis mókás párbajra is, aminek a végén stílszerűen a Tavaszi szél népdalunk legendás dallama csendült fel, amelyet hatalmas ováció fogadott, de emlékezetes jelenet volt a szaxofonozó Papa Nihil is.

A programra sem lehet panaszunk, összességében minden Ghost-sláger elhangzott. A legtöbb dal természetesen a ’Meliora’ és a ’Prequelle’ lemezekről szólt, de azért akadt dal bőven a korai időszakból és a legfrissebbek közül is. Nálam a legjobban az arcomat perzselő piróval felturbózott Year Zero és a konfettiesővel kísért Dance Macabre vitte a prímet.

A kezdeti hangzásbeli problémákat leszámítva – amit szerencsére hamar sikerült orvosolni – nem nagyon tudok belekötni a látottakba. Közelről tapasztalhattam meg azt, hogy miért is a Ghost ma napjaink egyik legsikeresebb feltörekvő rockbandája. Szinte folyamatos a vita (és a versengés), hogy ha kihalnak a nagy mamut arénabandák, ki is lesz méltó arra, hogy átvegye a helyüket. Hosszú még az út, de a Ghostnak minden esélye megvan rá. Ha zeneileg számomra nem is, de látványban és szórakoztatásban mérve biztosan az év koncertjét láthattam.     

Ashes / Rats / Absolution / Faith / Mary on a Cross / Devil Church / Cirice / Miasma / Ghuleh/Zombie Queen / Helvetesfönster / Spirit / From the Pinnacle to the Pit / Ritual / Satan Prayer / Year Zero / He Is / Mummy Dust / Kiss the Go-Goat / Dance Macabre / Square Hammer

 

Szerző: Losonczi Péter
Fotók: Török Hajni & TT
Köszönet a lehetőségért a Live Nationnek!
További képek ITT

Legutóbbi hozzászólások