„Nem nehéz kifejezni magad gitárral”: Interjú Vinnie Moore-ral

írta Bigfoot | 2019.11.25.

Az amerikai Vinnie Moore-t sokan a brit hard rock legenda, a UFO kötelékeiből ismerik, ahol 2003-ban vette át Michael Schenker helyét a gitáros poszton. Az ötvenöt éves muzsikus emellett komoly szólókarriert is magáénak mondhat: nem olyan régen jelent meg kilencedik szólóalbuma, a ’Soul Shifter’, és ezt egy turnén is népszerűsíti, melynek keretében 2020. január 19-én Budapesten, a Dürer Kertben is fellép. Ennek apropóján a technika segítségével New Yorkban értük utol a kiváló gitárost, hogy feltegyük neki fogós-ravasz kérdéseinket.

Hard Rock Magazin: Magyarul kicsit nehéz értelmezni az új albumod címét – ’Soul Shifter’. Tudnál egy rövid magyarázatot adni hozzá?

Vinnie Moore: Többféle címen is gondolkodtam, és alapvetően ez a lemez nagyon a lélekből jön, sok-sok érzéssel, érzelemmel, jobban, mélyebben, mint a megelőző albumok. A shift szó (magyarul váltás, változás) pedig a sokféle zenei irányra utal, melyek hallhatók rajta.

HRM: Mik voltak a legfőbb inspirációk, amikor írtad a lemezt? A Brother Carlos például tisztelet Carlos Santana felé, a Soul Riderben az Allmann Brothers Bandre emlékezel, a Mystified Chris Cormellnek állít emléket. Mondhatjuk, hogy az emlékezés lemeze is?

V.M.: Részben igen, bár amikor a zene íródott, nem volt kifejezett ötletem a koncepcióra. Zajlottak körülöttem az események, én pedig dolgoztam. Jöttek az inspirációk, és komponáltam, valahogy így jött a Chris Cornell dolog is. Carlos Santanának mindig is nagy rajongója voltam, nagy hatással van rám a mai napig. Egy dal a néhai Steve Gainesnek is szól a Lynyrd Skynyrd-ből, ő is nagyban hatott rám. Szóval özönlöttek az inspirációk.

HRM: Nehéz kifejezni a gondolatokat instrumentális zenével? Én, mint laikus azt gondolom, egy énekes, mint hírvivő sokkal könnyebben közvetíti az üzenetet szavakkal, énekkel.

V.M.: Nem gondolom, hogy nehéz kifejezni a gondolatokat gitárral, szerintem tök természetes az egész. Mivel nincs szöveg, az egész produkció sokkal nyitottabban értelmezhető. Lehet, hogy valamit sugallok a címmel, ám vannak régi rajongók, akik tőlem függetlenül mást gondolnak. Sok irányba el lehet indulni, de az is lehet, nincs konkrét irány, csak absztrakt dolgok, érzések, melyek mást jelentenek nekem és mást a hallgatóknak.

HRM: Jazzgitárosnak, rockgitárosnak vagy fúziós gitárosnak tartod magad?

V.M.: Elsősorban rockgitárosnak, de sokféle zenében kalandozom: jazz, bebop, blues, klasszikus, és ezek belefolynak a játékomba, de én egy rocker srác vagyok.

HRM: Ezt azért is kérdezem, mert a ’Soul Shifter’-en sok a jazz elem.

V.M.: Igen, ez így van, bár sosem tudnék hagyományos jazz zenészként játszani.

HRM: Hol nehezebb játszani? Szólóban vagy a UFO tagjaként?

V.M.: Két különböző dologról beszélünk. Amikor szólóban játszunk, mindent én irányítok: írom a dalokat, meghatározom a hangzást, megszabom az egész produkció végső arculatát. Egy bandában különböző emberek különböző ötletekkel játszanak. Van egy énekes, akinek határozott elképzelései vannak, és hozzáadja a magáét a produktumhoz. Ha mondjuk nekem teljesen eltérnek az elképzeléseim az övétől, nem mindig látható előre, mi fog történni.

HRM: Amikor 2003-ban bekerültél a UFO-ba, azonnal bevontak a dalírásba is. Nem volt nehéz a feladat elsőre?

V.M.: Egyáltalán nem. Sőt, nagyon örültem, hogy bevontak a komponálásba, hiszen pont egy ilyen fickót kerestek. Nagyon szeretek alkotni, nem szívesen vennék részt egy olyan projektben, amihez nem tudnék kreatívan hozzájárulni.

HRM: Michael Schenker helyére érkeztél. Mennyire volt nehéz átvenni a helyét? A kérdésem nem Schenker legendájára vonatkozik, hanem arra, hogy ő teljesen eltérő felfogásban játszik, mint te.

V.M.: Abszolút igazad van. Amikor a régi dalokat játszom, meghagyom az alapokat, de más megközelítéssel állok hozzájuk, ám az improvizációs részeknél én is a magam módján improvizálok. Tulajdonképpen ugyanezt csinálom szólóban is a színpadon. Persze akadnak olyan szólórészek, melyek egyes dalok szerves részét képezik, így ezeket meghagyom úgy eredetiben.

HRM: A UFO előtt játszottál Peter Framptonnal és Alice Cooperrel is. Ők mennyiben hatottak a pályafutásodra?

V.M.: Az ember mindig tanul azoktól, akikkel együtt dolgozik. Peterrel egy párszor együtt jammeltünk, és bár nehéz kimondani, de közösen nem nagyon írtunk semmit. Viszont a zenei ízlése hatással volt rám. Ahogy az évek során fejlődtem, írtam neki pár dalt, melyek tetszettek neki.

HRM: És a többiek, akikkel együtt dolgoztál, mint például Dave LaRue, Tommy Aldridge, Jordan Rudess?

VM: Ők is hatottak rám, ha már együtt játszottunk. Nagyszerű zenészek, persze, hogy inspirálóan hatnak rám és ez fordítva is igaz. Valamit hozzá is adnak a zenéhez, amitől a végeredmény még jobb lesz.

HRM: A Dream Theaterből Jordan Rudess egy szólót játszik az egyik dalban az új lemezen. Hogy sikerült őt bevonni a munkálatokba?

V.M.: Régóta ismerjük egymást, ő már a második szólóalbumomon, a ’Time Odyssey’-en is közreműködött 1988-ban. Barátok vagyunk, tartottuk a kapcsolatot az évek során. Igazából először ő kért meg, hogy játsszak a legutóbbi szólóalbumán, a ’Wired For Madness’-en, aztán én is megkértem őt, hogy vegyen részt az én albumomon. Ilyen egyszerű a dolog.

HRM: A legutóbbi UFO-lemez, a 2017-es ’Salentino Cuts’ csak feldolgozásokat tartalmaz. Nem gondolkodtál azon, hogy elkészíts egy szólóalbumot feldolgozásokkal?

V.M.: Sokat gondolkodtam már rajta, de sok más ötlet is kering körülöttem. Nem is tudom… érdekes kísérlet lenne, valamikor lehet, hogy összehozom.

HRM: Készítettél gitároktató videókat is. Mennyire fontos számodra a tanítás?

V.M.: Frontálisan sosem tanítottam, viszont részt vettem gitárklinikákon és sok emberrel beszéltem ilyen formában.  A múltkor New Yorkban jártam és egy videót készítettünk a Guitar World Magazine számára. Ez a következő számhoz készült, de online is elérhető lesz. Szívesen megmutatom az embereknek, mit tudok, ám nem hiszem, hogy jó tanár lennék.

HRM: Mit gondolsz a gitárhős kategóriáról? Az első Jimi Hendrix volt, aztán páran követték őt, később háttérbe szorult a kategória. Manapság érvényes ez a terminológia? gitárhősnek tartod magad?

V.M.: Hú… nem hiszem, hogy az lennék, de vannak, akik annak tartják magukat. Nagyon örülök, ha a játékom inspiráló mások számára vagy segíteni tudok nekik, és megtisztelő számomra, ha ezáltal fejlődnek, mint gitárosok. De én nem vagyok gitárhős, csak egy olyan fickó, aki zenél.

készítette: Bigfoot
képek: Glass Onion PR & Vinnie Moore Facebook
Köszönjük a Livesound segítségét!