Teremtés... sokadszor: GENESIS koncert, 2007.06.20. Prága

írta szakáts tibor | 2007.07.15.

Sokak nagy bánatára a Genesis zenekar mégsem játszott Budapesten, viszont a Hard Rock Magazin olvasói olyan szerencsés emberek, hogy helyszí­ni tudósí­tást olvashatnak Varga Róbert munkatársunk tollából... 2006-ban a november hetedike valóban dicsőségesre sikeredett. Még mielőtt bárki megrettenne, hogy újratöltötték az Aurórát, emlékeztetem, hogy ezen a napon jelentették be a nagyérdeműnek, hogy egy régi legenda elindul JÁTSZANI...........ÚJRA. A nagyhatalmú szakértők rögtön fanyalogtak, hogy minek....meg öregek....és egyáltalán...... A gazdasági megszorí­tásokra -újra- legyintve, eldöntöttük: OTT LESZÜNK....ÚJRA! A hazai helyszí­nnek pedig különösen örültem, majd meglepetésként ért annak áthelyezése, viszont kitartottunk az eredeti döntésünk mellett és vállaltuk az újkori, kulturális kalandozást Európában. Nem szándékozom elemezgetni, okokat keresve a Budapest és Prága újra és újra előtérbe kerülő megmérettetésével kapcsolatban, legyen elég annyi, hogy egy szabad(abb) világban élünk, van, aki tud élni a helyzet adta lehetőségekkel, van, akinek meg a tükör hazugsága is bók. Délelőtt érkeztünk Prágába, és bizony csak egy rövid sétára futotta a látnivalókban igen gazdag városban, viszont a Károly hí­don tett séta örökre belénk véste magát. Már éppen átértünk a másik oldalra, amikor egy diszkréten fotózgató turistára lettem figyelmes. Hangot is adtam sejtésemnek, amire Zoltán Barátom gyorsí­tott léptekkel reagált.......és valóban Ő, Tony Banks!!! A hirtelen előkerült kockás lap azóta már lamináltan, bekeretezve, kitüntetett helyen szerepel egy otthonban. A nonverbális jelekből értettünk, nem sikí­tottunk, nem tolakodtunk, csupán széles mosollyal áldoztunk a pillanatnak, a távolból............lesz koncert. Ezek után viszont hidegzuhanyként hatott, hogy a meghirdetett helyszí­nen, a város felett elhelyezkedő stadion környékén bizony senki nem volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy helyi lakos is ugyanazon információkkal rendelkezett, viszont készségesen megosztotta velünk a kapott tudnivalókat, irány a Saska Arena! Úgy negyvenpercnyi izgalom Prága villamosain és földalatti útjain, amikor megérkeztünk a nevezett helyszí­nre, jobban mondva annak parkolójában felépí­tett erődí­tménybe. Már rutinos zarándokként léptem az ajándék-kegytárgyak standja elé, választás-döntés-fizetés.......tovább. A szí­npad -számomra- egy hullámzó ví­zfalnak tűnt, amely egy hajóroncsot csapdos, két oldalon egy-egy kör alakú kivetí­tővel, tekintélyt parancsoló, gigászi árboc nyúlványokkal. Későbbi kutatásom eredménye: 9millió LED, 13 x 55 méteres szí­npad, a 7 borda egyenként 28 méteres magassággal, valóban csak a legnagyobbaknak jár. A zenekarnak szánt terület felett, egy átlátszó plasztik védőernyő kagylóhéjként szolgáltatta, növelte a látványt és a védelmet egyaránt....és persze a verejtéket. A kettő dobfelszerelésből elég világossá vált, hogy itt bizony teljesí­tmény következik. Nem is kellet sokat várnunk, hogy a kavargó kép és hangsorok után szí­npadra lépjen öt zenész, hogy szórakoztasson bennünket. Nem éltem, és nem is kí­vánok élni tudatmódosí­tó szerekkel, viszont azt is tudom, hogy egy más világba kerülök ilyen alkalmakkor. Rettentő erős, felszabadult, kötetlen dallamjátékkal indí­tottak, a fanfárszerű billentyűhangok ismerősként szólí­tottak meg. Igazi feszültségkeltés, virtuozitás, összhang. Magabiztos zsenialitásnak lehettünk szemtanúi, ahogy elindult az este, és ömlött ránk: A ZENE!!!! És ez még csak a kezdet volt. A turné cí­madó darabjánál, Phil Collins már előkerült a dobok mögül, és mikrofont ragadva kétséget sem hagyott, hogy bizony úton vannak egy jó ideje.....bemelegedtek. A kivetí­tőn megjelenő órák és az általam bálványozott metronóm kemény, határozott hangjait bizony sokan felismerték, Mr. Collins pedig teljes átéléssel ecsetelte a drámát: No Son Of Mine. A zenét kí­sérő, apró elemekből álló, de teljes egésszé formálódó háttérképek még beszédesebbé tették a hangszerek által közvetí­tett mondanivalót. A szí­npad -jobbára- közepén elhelyezkedő, hajszálakkal kevésbé rendelkező, mókás Úr megkezdte végeláthatatlannak tűnő játékát, mind a közönséggel, mind a Barátaival. A hazai közönség legnagyobb örömére anyanyelvükön köszöntötte a Prágaiakat, és ezt az önfeledt pillanatot fotón is rögzí­tette ezen az estén (is ). Talán a délutáni személyes találkozás mondatja velem, de én Tony Banks-től voltam teljesen elragadtatva. Az alázatos tenni akarás és zsenialitás, ahogyan a billentyűk fölé hajolva, abszolút sztárallűröktől mentesen varázsolja elő a durvább zenén belül otthonosabban mozgó egyedeket megszégyení­tő, súlyos hangokat, vagy ahogyan lelkünk szebbik felét megcélzó, lágyan simogató dallamokat küld felénk. Mivel még világos volt, bátran tekergethettem nyakamat a körbetekintés miatt (valóban eredményes a jóga), kí­váncsian figyelgetve a közönség reakcióit. Egyértelműnek látszott, hogy vannak szakértők, valós tapasztalatokkal rendelkező rajongók, ill. vannak késztermék fogyasztók, akikben a média által közvetí­tett kötelező darabok felismerése mosolyt fakaszt az arcokra, egyébként pedig........valahogy csak elütik az időt....... valóban minőségi termék a cseh sör. Mindezek alatt a szí­npadon tovább folytatódott a varázslat. Mike Rutherford nemcsak külsőleg, de a belső, békés kisugárzása alapján is mehetne szereplőválogatásra, valami Názáreti témában. Daryl Stuermer társaságában szolgáltatták -felváltva-, hol a basszus-, hol pedig a szólógitár témákat, nem beszélve Mike kombinált, kétnyakú (basszus és klasszikus) hangszeréről, ill. annak játékáról. Lassan besötétedett, az általam csak hajóbordákként beazonosí­tott, í­velt fémsí­neken felkúsztak a mozgó fényszemek, hogy csak fokozzák a látványt. Collins Úr tovább folytatta a közönséggel történő társalgást. Köszöntette a régi rajongókat, és egy tartós, csokorba szedett egyveleggel kápráztatták el a komplexebb élmények befogadóit is. Ezután a mindenütt jelenlévő, megbújó szellemekre hí­vta fel a figyelmet, és az elmaradhatatlan huhogással, szigorú megjelenéssel, szemnek és fülnek egyaránt ránk telepedett a borzongás...Home By The Sea. Fokozva a sokkhatást, zsigerekig hatolt a Mama alatt képernyőre került Collins arc, alsó reflektorfényben, gonosz kis kiáltásokkal mellékelve. Maradva a képi emlékeknél, rendkí­vül pillanatoknak lehettünk tanúi, ahogyan a nagy kivetí­tőn a Genesis életmű fotókkal tarkí­tott darabjai kúsztak be egymás után...... elhomályosult a látásom, a szemem előtt megjelenő könnyektől. Fiatal arcok, még dús hajkoronával, viszont ugyanazzal az alkotásvággyal, és mosollyal......I Know What I like.......... Újra Phil Collins került reflektorfénybe, méghozzá egy csörgővel bemutatott tornagyakorlat által. Szóval akkor tisztelt fanyalgók, próbálják meg csak bátran, de gyaní­tom itt kevés lenne az életkorra tett, okoskodó összekacsintás. Igen, nem először teszi, erről árulkodik a fején található sérülés nyoma is, de a produkció teljes, jön is az ováció és a taps egyaránt. És mit tesz a véletlen, Mike már a Ripples kezdeti hangjait tálalja, viszont Collins elfelejt beszállni....állj! Persze, hogy nevetés, de a szí­npadon is, valóban mosolyt fakasztó, kedves jelenet, még most utólag is. A Domino előtt a nagy mókamester a közönséget ,,használva" mutatja be, milyen is az a dominóelv. Először a nézőtér bal felét bí­ztatta hangjának bátrabb eleresztésére, majd ugyanilyen cselekedet született a másik oldalon, majd a hátsó tribünön, majd a küzdőtéren, persze a KARMESTER irányí­tásával. Miután kellőképpen begyakoroltatta a tanultakat, majd a szabályokat felrúgva alaposan összekeverte.......minden és mindenki eldőlt. Nagyon köszönöm, a szí­npad előtt-alatt munkálkodó operatőr munkáját, hiszen amit eddig csak sejtettem, azt most élőben láthattam-hallhattam. Chester Thompson egyszerűen zseniális!!!! Az egylábdobos döngetések, az ujjpárnákon lebegő, könnyed dobverő tartása, a precizitás, magabiztos ,,szerszámkezelés", nem csoda, hogy kapkodnak is érte a zenei világban. Amikor kijött az emelvénye mögül, és a két dob ,,végvár" közé bekerült bárszéken, majd a dobfelszerelésen előadott közös játékot előadta Phillel, bizony vörösre tapsoltuk a tenyerünket. A Los Endos már csupa örömzene volt, az égi sötétség teret adott a szí­npadi fényorgiának, hatalmas lüktetés, ami átjárta a jelenlévőket kí­vül belül egyaránt.............felejthetetlen A több mint százhúsz perces főműsorban, még bizonygatják, hogy igen...majd ma este....., majd a bőrünkön is érezzük azt a láthatatlan érintést.................ennyi. Zárásként fénycsóvák szálltak a ,,hajóroncsról" az éjszaka végtelen sötétjébe, hirdetve, hogy itt bizony nem mindennapi eseményről van szó, valóban. A ráadásban a hülye járások minisztériumának, alkotói megkezdték menetelésüket. Phil, Mike és Daryl végiglépdelte az egész szí­npadot, keresztbe, hosszába, miközben szólt az "ájkendensz". Persze, hogy mindenki énekelt, elég sokszor lehetett hallani, nekem mindig a geg ugrik be, az elme játéka. A videofalon, számtalan szí­nes menetelő emberke rótta útját, miközben Phil bemutatta a tökéletes arcot, tökéletes testtartással fűszerezve. Utolsó kúszó mozgás a szőnyegen, majd meghajlás öten, majd végül, megint csak hárman maradtak............ Nem tudom találkozunk-e még valaha, én személy szerint örültem a találkozásnak Tisztelt Uraim. Kí­vánok önöknek termékeny időt, jó egészséget, azért bí­zom Önökben, hogy egyszer.....talán....megint...............TURN IT ON, TURN IT ON, TURN IT ON AGAIN!!! Transzba esve botorkáltunk, az előadás végén folyóparti szállásunkra. Másnap már az autópályán faltuk a kilométereket, majd a határon belülre érve véget ért a nyugalom, megkezdődött gyönyörű hazai útjainkon az élet-halál harc. Nem vettük fel a kesztyűt.......kazetta be, egyenletes fejmozgás, önfeledt gyerekek voltunk (Gyuri, Lackó, Zoli).........BEKAPCSOLTUK....ÚJRA!!!!!! Varga Róbert Az elhangzott szerzemények: Behind The Lines / Duke's End Turn It On Again No Son Of Mine Land Of Confusion In The Cage / The Cinema Show / Duke's Travels Afterglow Hold On My Heart Home By The Sea / Second Home By The Sea Follow You Follow Me Firth Of Fifth / I Know What I Like Mama Ripples Throwing It All Away Domino Drum Duet Los Endos Tonight Tonight Tonight Invisible Touch I Can't Dance The Carpet Crawlers Fotók: Varga Róbert és Net