Nightwish – Egy év múlva új lemezt mutatnak be az Arénában! (x)

írta Hard Rock Magazin | 2019.11.08.

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metalzenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentésre került a finn szimfonikus metal együttes következő turnéja: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd, több előzenekar kíséretében.

 

 

A zenekar most is javában dolgozik: a holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban nemrég elmondta, hogy már befejezték a tavasszal megjelenő új lemez felvételeit, amely a 2015-ös ’Endless Forms Most Beautiful’ lemezt követi. Floor azt is elmesélte, hogy a csapat hosszas próbák után vette fel az új dalokat, és a visszatekintő ’Decades’ turné után most nagyon örülnek annak, hogy végre ismét együtt dolgozhatnak valami új megalkotásán.

És hogy milyen is a Nightwish koncertélmény? Ízelítőt kaphatunk a zenekar friss videójából, amin a Devil & Deep Dark Oceant adják elő Buenos Airesben. Ez a felvétel is szerepel majd a ’Decades: Live In Buenos Aires’ című új koncertfelvételen, ami idén decemberben válik elérhetővé, Blu-ray digibook, 2 CD-s digipak, Blu-ray + 2 CD-s earbook, illetve 3 lemezes vinyl kiadásban.

A budapesti koncertre idén november 12-én, kedden 11 órakor indul a jegyek értékesítése.

a Concerto Music bemutatja: Nightwish World Tour 2020
2020. december 7., hétfő
Papp László Budapest Sportaréna
Nightwish koncert + vendégek
Facebook-esemény
Belépő: normál állójegyek 16.900 Ft, kiemelt állójegyek 19.900 Ft, ülőjegyek 13.900-19.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, november 12-én 11 órától.

Legutóbbi hozzászólások