„Nem bátorság, őrültség!”: Bruce Dickinson – Kongresszusi Központ, 2019. 11. 02.

Nemcsak nálunk, a világ számos pontján nagy népszerűségnek örvend a stand-up humor. Hazánkban a zseniális Hofi Géza kezdte a műfajt, ám jelenlegi követői a cipőjéig nem érnek fel. Nos, Bruce Dickinson is valami hasonlóval próbálkozik, de ő inkább történeteket mesél, sok derűvel, nála a cselekedet a fontos, a humor csak egy eszköz.

Újra eljött Magyarországra, ki tudja már, hányadszor 1984 óta. Ám ezúttal más minőségben járt itt, ugyanis az Iron Maiden nélkül érkezett, de nem is volt rájuk szükség. Mert Bruce most nem zenélt, bár rocker mivoltát nem fedte el. Amellett, hogy a világ legnagyobb metalzenekarának énekese, számtalan mindenhez ért. Például nagy utasszállító gépeket vezet, még saját légitársaságát is igazgatja, plusz könyvet is írt, vív, és ha kell, motivációs beszédeket tart.

Csak beszélt.

Stílusosan kezdődött az est, egy Iron Maiden-dallal. Igaz, a Gangland egy olyan darab 1982-ből, amit sosem játszanak el élőben, ám a szövege jól jellemezte az est főszereplőjének életét: „Egykor örültél, hogy szabad voltál, / Friss és szabad levegőt szippantottál. / Aztán nehéz idők köszöntöttek. / Elmúltak, de visszajöhetnek.”

Aztán elkezdődött a stand-up. Dickinson a koncerteken is szeret hosszan beszélni, most pláne így tett, de sokkal lazább keretek közt. Nem kötötte a banda, nem kötötték a dalok, vagy épp egy motivációs trénig-beszéd keretei, életének történéseit sorolta lazán, kissé csapongva ide-oda, de nagyon szellemesen, jó adag öniróniával nyakon öntve. Mert bár Dickinsont a rockzene szupersztárjai közt kell keresni, ezen az estén is totál magabiztos képet mutatott magáról, sokszor teljesen hétköznapi esendőként mutatkozott, előadásban nem kímélte önmagát, igaz, mást sem, legyen az Erzsébet királynő vagy Fülöp herceg. Az angol nyelv furcsaságain is polemizált, és felsőfokú tanulmányait sem kezelte tabuként. „Hogy lehet modern a történelem?” – élcelődött diplomamunkája témáján.

Dickinson is az a rocker, aki tud saját magán röhögni, és egyáltalán nem bánja, ha rajta is röhögnek. Jókat poénkodott önmaga korai megjelenésén, hajviseletén, nem éppen szálfa termetén. Azért megnyugtató számára, hogy Roger Daltrey kisebb nála. Na és kabaréba csomagolva adta elő korai zenei próbálkozásait vagy első találkozását a Samson tagjaival.

Széles spektrumát érintette a témáknak, a legalpáribb középiskolás rémtetteitől a rákbetegségig mindenről beszélt. Ez utóbbit – érthető módon – részletesebben kifejtette, és nagyon helyesen nem komolyodott el a végletekig itt sem és akkor sem – hanem elköszönt a kórtól. A szarajevói koncert élményét 1994-ből viszont rövidre zárta. Forgattak arról egy színvonalas dokumentumfilmet, aki át akarja élni a háború borzalmait, vegye elő és nézze meg! Ez az este jórészt a vidámságról szólt, a jugoszláv polgárháborúról pedig nem biztos, hogy jó ötlet röhögős hangulatban csevegni. „Azt mondták, bátrak voltunk, de nem, inkább őrültek.” – summázta Bruce életének eme epizódját.

Még valami, amit sok rocksztárral ellentétben másként csinált: meg sem próbált belemenni mély filozófiai fejtegetésekbe, nem akarta kitalálni az élet értelmét és nem birtokolta a bölcsek kövét. Egyébként az ilyen irányú próbálkozásokba szinte mindenkinek beletörik a bicskája, nevetségessé, abszurddá válik az egész. Teljesen hétköznapi nyelven, frekventált bazmegeléssel adta elő életének sztorijait, egyszerűen szórakozatta közönségét. Később el is mondta, neki ez a feladata, igaz, ennek vannak különböző mélységei, az igazán mélyenszántó előadásformát pedig meghagyta azoknak, akiknek ez a dolga. Ugrált, bohóckodott, sört ivott és vég nélkül dumált – sokkal jobb volt így. Nem mindenáron akart vicces lenni, nagyon helyesen, a humor csak egy eszköz volt számára, hogy megmutassa magát.

Fizikai teljesítménynek sem volt gyenge, hogy száz percen át mesélt, majd negyedórányi szünet után még negyvenöt percig a közönség kérdéseit válaszolta meg. Jó, azért a végére hagyott egy kis zenét, hiszen egy kívánságra reagálva a capella előadta a Maiden Revelations dalának első versszakát – erősítés nélkül. Jelentem, neki tényleg van hangja.

Egyébként aki olvasta ’Mire való ez a gomb?’ című önéletrajzi kötetét, tudta követni agymenéseit – persze az angol nyelv megfelelő ismerete nem volt hátrány. Azonban úgy gondolom, a jelenlevők közül nem mindenki birtokolta azt. Rendkívül idegesítő volt a rendszeres ki-bejárkálás, főleg az első rész alatt, zavarták azokat, akik igenis kíváncsiak voltak Bruce üzenetére. De azt gondolom, az igazi rajongók örömét nem tudták elrontani, akik ezzel a nagyszerű, igazán szórakoztató estével egy kicsit közelebb kerültek a Maiden frontemberéhez, aki – ehhez nem fér kétség – mindenfajta kvalitásban toronymagasan legtöbb kollégája felett áll.

Szerző: Bigfoot
Köszönet a Live Nationnek!