Óriási tökön rúgás: Machine Head ’Burn My Eyes’ 25th Anniversary Tour – Barba Negra, 2019. 10. 20.

A Machine Head pályája számomra tele volt hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Sajnos úgy érzem, hogy a mélységekből több jutott, de ez maximálisan ízlés kérdése. Robb Flynn-nek legutóbbi ’Catharsis’ című albumával sikerült megint szinte mindent porig rombolnia, amit addig újra és újra felépített. Persze jó üzletember lévén tudta, hogy mit kell meglépnie ahhoz, hogy újra régi fényében tündököljön, és mindenki elfelejtse ezt a botlást. Kapóra jött neki, hogy a legendás ’Burn My Eyes’ debütalbum éppen idén 25 éves, ő pedig nem volt rest összeverbuválni az akkori felállás háromnegyedét egy jó kis dzsemborira. A hír hallatán pedig már nem sok embert érdekelt a ’Catharsis’ gyengesége, lélekben mindenki a nosztalgiázásra készült. 

Robb a nosztalgiázáson kívül azért elhozta magával jelenlegi csapatát is, hogy mindenki megbizonyosodhasson róla, hogy a banda továbbra is dübörög. Az egész estés program két részből állt. Az este első részében az új csapat játszotta az „újkori” klasszikusokat, míg a második felvonásban a legendás album teljes egészében került terítékre.

Az új csapathoz remek muzsikusokat igazolt le a főnök. Wacław „Vogg″ Kiełtyka lengyel gitáros sokaknak a Decapitatedből lehet ismerős, de erősítette a Vader csapatát is néhány évig. Technikailag rendkívül felkészült gitárosról van szó, nagyon nem is okozott neki gondot a dalok eljátszása. A szólók terén is odatette magát, megkockáztatom, hogy nem is volt még ilyen jó szólista a bandában korábban. Éreztem az elején rajta némi feszültséget, de ez valószínűleg csak a bizonyítási kényszer miatt lehetett. A dobos Matt Alston a Devilment zenekarból került ide. Óriási munkát végzett az emelvényen. Látványosan, ízesen és pontosan dobolt, bombabiztos alapot tolva a többiek alá. Óriási tehetség a srác. Remélhetőleg a későbbiekben Robb ad nekik némi teret, hogy tudják kamatoztatni a tudását és akár színesíteni a Machine Head zenéjét. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Flynn barátunk próbált egy valódi „best of”-ot összerakni az első részben. Nagyjából sikerült is neki, az már az én hendikepem, hogy volt néhány olyan dal, amit nem szeretek. Az Imperium / Take My Scars párossal kezdeni jó választás volt, be is indult rá a zsúfolásig telt terem legnagyobb része. Igazából szinte csak a Catharsis – From This Day párosnál unatkoztam, amit a Ten Ton Hammer riffje tudott feledtetni a vége felé. Magánvéleményem, hogy Robbnak nem kellene erőltetni ezt a nyafogós dallamos éneket, mert egyrészt nem tudja élőben visszaadni, másrészt meg nem is áll jól neki a „siránkozás”. Szerencsére Jared MacEachern sokat tud neki segíteni ezen a téren, mert a basszer srác rendesen kivette a részét a vokálozásból. Hangja jól kiegészítette a főhőst, akinek azért akadtak gondjai a dallamosabb ének részeknél. Sajnálom, hogy a Do Or Die dalt Béccsel ellentétben itt nem játszották, kíváncsi lettem volna, hogyan működik élőben. Összességében remekül felépített koncertet láthattunk, ami az elmúlt időszak nehézségei ellenére egy ereje teljében lévő bandát mutat, ahol remek a hangulat, és mindenki élvezi a szerepét.

Néhány perc pihenő után következett a múltidézés. A ’Burn My Eyes’ albumot a metalszíntér egyik legjobb debütalbumának tartom. A korszak egyik legfontosabb lemeze volt, és a fénye azóta sem halványult el. A rajta található dalok mindegyike egy-egy iskola. Valahogy sikerült ennek a négy embernek olyan köntösbe csomagolni a hangokat, hogy maximálisan frissként és újként hat még akár ma is, nemhogy huszonöt évvel ezelőtt. Akkor valóban óriási tökön rúgás volt a színtérnek. Azzal pedig, hogy megcsípték a bemelegítő pozíciót a Slayer előtt, az album meg is kapta a neki járó figyelmet és egyből az egekig repítette őket. Ennek az estének pedig adott egy óriási extra löketet, hogy az eredeti négyesből hárman itt voltak. Amikor a most intróként felhasznált Real Eyes, Realize, Real Lies hangjai felcsendültek, szinte tapintani lehetett a feszültséget. Amikor megszólalt a Davidian akkor pedig elszabadult a pokol. A refrén sorait mindenki teli torokból üvöltötte, mintha kötelező lenne. Teljesen eggyé olvadt a közönség és együtt lélegzett a riffekkel, dobfutamokkal. Chris Kontos annak ellenére, hogy régóta nem zenélt aktívan, hibátlanul hozta a részeit, figyelve minden fontos apró részletre, hogy minden pörgetés és leütés a helyén legyen. Logan Mader is figyelt a lemezhűségre, úgy játszott mindent, ahogy az negyedszázaddal ezelőtt rögzítve lett. Ebből adódóan Robbnak is jutott néhány jellegzetes szóló, ahol megvillanthatta, hogy mire is képes valójában. Egy biztos, egy kis feelingért nem kell a szomszédba mennie.

A ’Burn My Eyes’ albumról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, ezért ez a koncert nekem felért egy mennybemenetellel. Éppen ezért nem is tudok kiemelni egyetlen csúcspontot sem. Ritka felemelő érzés volt ezt így egyben hallani és a közönséggel együtt üvölteni, énekelni és izzadni végig ezt az ötven percet. A Davidian nyitóriffjétől – amelytől a karomon feláll a szőr – a Block záróakkordjaiig minden percét élveztem, és örülök, hogy részese lehettem egy ilyen korszakalkotó mű megünneplésének. A búcsúzkodás perceiben pedig tovább ment a harc a nézőtéren a pengetőkért, amit úgy szórtak, mint falusi lakodalomban a rizskását.

A vezérre lehet mondani sok mindent, aminek a fele igaz is. Lehet, hogy túlságosan hamar eljár a szája, és mint kisgyerek hisztizik a netes beszólásokon, de amit letett az asztalra, arra kevesen képesek. Nagyon nehéz fogást találni abban a három órában, amit estéről-estére színpadon tölt / töltenek. Nekünk rajongóknak pedig ez kell legyen a legfontosabb, nem pedig a hülye nyilatkozatok, amikkel egy kis extra figyelmet próbál kicsikarni a zenekara számára. A Machine Head meghatározó zenekara a színtérnek és ameddig ezt a szintet tudják hozni a színpadon, addig ez a helyzet nem is fog változni. Kíváncsian várom a következő korongot, amire ennek a turnénak valószínűleg nagy hatása lesz, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, kicsit visszatérnek a gyökerekhez.

Imperium / Take My Scars / Now We Die / Beautiful Mourning / Locust / Killers and Kings / I Am In Hell (Sonata in C#) / Aeshetics of Hate / Guitar Solo / Darkness Within / Catharsis / From This Day / Ten Ton Hammer / Is There Anybody Out There? / Halo ///

Real Eyes, Realize, Real Lies (Intro) / Davidian / Old / A Thousand Lies / None But My Own / The Rage To Overcome / Death Church / A Nation On Fire / Blood For Blood / I’m Your God Now / Battery (Metallica cover) / Thunder Kiss (White Zombie cover) / South Of Heaven (Slayer cover) / Block

Szerző: Losonczi Péter
Képek: Machine Head Facebook
Köszönet a Phoenix Music Hungarynek!
A képek a csapat varsói koncertjén készültek.